A titkos ügynökök (agentes in rebus) a Diocletianus idején még működő hadiszállítókat, frumentariusokat váltották fel. A többségi irodalmi álláspont alapján az agens in rebusi hivatal kialakulása a 4. század első felére tehető, illetve az intézményt a Codex Theodosianus alapján 319-ben hozták létre, azonban Mommsen szerint ezt a constitutiót csak később, 352-ben adták ki. A francia Delmaire 326-ra datálja a vitatott forráshely megjelenését, s ebből azt a következtetést vonja le, hogy 326 előtt már működtek titkosügynökök.200 Sáry álláspontja szerint Diocletianus201 szervezte át a visszaéléseik miatt gyűlöltté vált frumentarii működését, és hozta létre az új ügynöki szervezetet (agentes in rebus), melyet Constantinus kivett a praefectus praetorio irányítása alól, és a magister officiorum alá helyezte.

A források keletkezési időpontja körül kialakult vita ellenére megállapítható, hogy a Constantinus (306-337) nevéhez köthető államreformok eredményeként jött létre az agentes in rebus a 4. század első felében, melyekkatonai jellegű feladatokat is elláttak, de egyértelműen a magister officiorum irányítási hatalma alatt álltak, mind keleten, mind nyugaton. A titkos ügynökök a korábban már hivatalt viselt személyek közül kerültek ki, de különösen a városi tanácsnokok, curialisok körében volt vonzó a tisztség, mivel így számos, őket terhelő közigazgatási feladat alól mentességet kaphattak.

A testületbe való lépés feltételeként a szabad emberként való születés és a megfelelő erkölcsök, valamint a korábbi szolgálatok vizsgálata is szükséges volt. A schola agentum in rebusba való felvételhez a tagok többségének a jóváhagyása kellett, ezt követően a magister officiorum tett javaslatot, de 399-től kezdődően a császár már egyedül döntött a testületbe való belépésről.
Miután a frissen kinevezett agens in rebus Keleten I. Leo császár idején átvette a scrinium memoriae által kiállított okiratot (probatoria), bejegyezték a magister officiorum adiutora által vezetett nyilvántartásba (matricula). Kezdetben 50 fő lehetett a teljes állomány létszáma, de az ellátandó feladatok sokrétű bővülése miatt e státusszal rendelkezők száma gyors növekedésnek indult, s már I. Leo uralkodása alatt 1248 főben maximalizálták az agentes rebus scholába tartozókat. A katonai hierarchiában való előrelépésük a lovassági hadrend szerint történt, így felülről lefelé haladva ducenarii, centanarii, biarchi, circitores és equites rangosztályok léteztek. Az előléptetés a szolgálati idő és a teljesítmény figyelembevételével történt. Miután a lovasságnál az e rangok szerinti hierarchia továbbra is fennmaradt, az agentes in rebus megjelölésére a veredarii kifejezést is alkalmazták.

A szolgálati idő korábban 20 év volt, majd 435-ben felemelték 25 évre, nyugállományba vonulásukkor pedig nagy presztízzsel járó címeket adományozhattak nekik. Bár az agentes in rebus officiumát a magister officiorum vezette, ő is tetszőleges számú alkalmazottat vehetett maga mellé.
A schola agentem in rebus élén a principes officiorum ex agentibus in rebus állt, aki ducenariusi beosztású volt, s rendszerint a többi titkos ügynök közüli kiválasztás után nevezték ki, a többi ducenariusi rangú közül az egyik rendszerint a magister officiorum segéde (adiutor) volt.

Az idők folyamán már kilenc subadiuva tartozott a magister officiorum által irányított schola agentem in rebushoz, közülük kettő adiutor, három a fegyvergyárakért felelős subaudiva fabricarum, négy pedig a külügyi kapcsolattartásért felelős subadiuva barbarorum (a birodalom négy nagy területi egysége szerinti elosztásban: subadiuva Orientis, subadiuva Asianae, subadiuva Ponticae, subadiuva Traciarum et Illyrici) keretében működött.
Az agentes in rebus feladatai között a források a császári üzenetek továbbítását jelölik meg, melyek között császári parancsokat, idézéseket, letartóztatásokat, rendeletek és ítéletek végrehajtását szolgáló utasításokat találunk. Emellett számos palotán kívüli és az udvari igazgatáshoz tartozó feladatot is elláttak.

A palotán kívüli tevékenységük körében ellenőrizték az állami posta működését (cursus publicus), külföldi követek fogadása és császári udvarhoz kísérése céljából pedig gyakran küldték őket a határokhoz. Az állami postaszolgálat (cursus publicus) felügyelete körében egyrészt ellenőrizték a posta szolgáltatásait igénybe vevők engedélyeit, másrészt jelentést készítettek minden olyan cselekményről, amelynek politikai vonatkozásai lehettek. A tartományokban a hivatalnokok és a lakosság véleményéről beszámolót készítettek, így titkos ügynöki jellegű feladatokat is elláttak (curiosi).

Számos alkalommal előfordult, hogy fontosabb politikai és vallási rendezvényeken császári megfigyelőként is részt vettek, hogy azokról jelentéseket készíthessenek az uralkodónak, ezek azonban csak eseti jellegű megbízások voltak, nem a fő tevékenységi körükhöz tartoztak.