Ez a rendszer azonban a döntő percben felmondta a szolgálatot, mert a félművelt, ösztöneire hallgató, durva életfelfogású elemek mindinkább magukhoz ragadták a hatalmat a birodalomban. Egy év sem telt el Diocletianus és Maximianus lemondása óta, mikor meghalt Constantius Chlorus, akinek fiát, Constantinust Diocletianus kizárta a trónöröklésből. De a tehetséges és erélyes, nagyravágyó fiatalember mindjárt apja halála után be sem várva az augustusok határozatát katonái segítségével cézárnak kiáltatta ki magát Eburacumban (York) (306. július 28.).
A merész lépés sikerült. Galerius, az idősebb, tehát cézárválasztásra elsősorban jogosult augustus tudomásul vette Constantinus lépését, és hogy a polgárháború kitörését meggátolja, Constantinust cézárrá nevezte ki, Severusnak pedig kárpótlásul augustusi rangot adományozott. De a polgárháború, amit Galliával szemben tanúsított engedékenységével akart megakadályozni, éppen emiatt Itáliában tört ki, éspedig nagyon aggasztó jelektől kísérve. Róma lakosai nem tudtak belenyugodni abba, hogy a birodalom régi fővárosa provinciális település színvonalára süllyedt. De nem csupán büszkeségüket sértette az udvar és a császár átköltözése, hanem másféle hátrányok ellen is lázadoztak. A szenátus jelentősége megszűnt, a pretoriánusok régi hatalma semmivé lett.

A nép hiányolta a látványosságokat s az egykori jó keresetet. így aztán a lakosság egy Galerius elrendelte adóbecslés ürügyén fellázadt a pretoriánusok csapatával együtt, és az augustusi méltóságot Maximianus fiának, Maxentiusnak ajánlotta fel, aki Rómától nem messze élt, és Constantinus cézársága óta szintén az uralkodói méltóságra törekedett (306. október 27.).
Maxentius nemzete megerősítésére magához hívatta apját, aki már beleunt a magánéletbe, s rávette, hogy újra vegye fel a császári címet. Ezzel véget ért a tetrarchia: a birodalomban hat császár volt; négy augustus és két cézár!

Ebbe Galerius nem nyugodhatott bele, ezért megbízta Severust, hogy foglalja el Itáliát. De Maximianus, Diocletianus régi hivataltársa még népszerű volt a katonák között: ahelyett, hogy az öreg vezér ellen fordultak volna, inkább átpártoltak hozzá. Severus tehát Ravennába menekülése után visszaadta Maximianusnak a bíbort, amit nemrégiben kapott tőle (307).
Most Galerius személyesen indult Maxentius ellen, de ő sem boldogult. Itália hallani sem akart az új kormányról és a számára idegen új uralkodóról; teljesen Róma és Maxentius mellé állt, és a városok bezárták kapuikat Diocletianus törvényes örököse előtt.

Ilyen körülníények közt Galerius jobbnak látta, ha az Aurelianus által erős várrá átalakított Róma ostromáról lemond; elhagyta a félszigetet, és megkérte a pannóniai Carnuntumban (a mai Deutsch-Altenburg mellett) időző Diocletianust, hogy tanácsával és tekintélyével szüntesse meg a birodalom egységét fenyegető konfliktust.