Így aztán nem nehéz megérteni, miért folytak olyan elkeseredetten a nagy teológiai harcok, amelyek méhéből lassanként megszülettek az új dogmatikus megállapítások. Mire törekedtek az ortodoxia nagy alapítói és védői? Arra, hogy a különböző hitelveket a megváltás tana és a szentírás alapján, a gondolkozás segítségével: a dialektikus módszer különleges eszközével egységesítsék, és közös alapra helyezzék.
A gondolat azonban olyan változékony, mint jóformán semmi más a világon, és a dialektika a szellem hatékony eszköze ugyan, de sajnos nem eléggé megbízható, mert nagyon is képes kiszolgálni a szenvedélyeket - olyanokat is, amelyek összezavarják az embereket, és a fennálló rendszerek elpusztítására törnek. Már a görög filozófusok használták ezt a fegyvert - inkább arra, hogy pusztítsanak, semmint arra, hogy megvédjék a régi világ hitét és hagyományait; ezek helyébe csak a folyton változó és nyugtalan szenvedélyeket és személyes törekvéseket állították, vagyis színes szellemi szappanbuborékokat.

Az emberi gondolkozás különben is ódzkodik a komoly fegyelemtől, politikai és társadalmi zavarok idején pedig egyenesen táplálja az ellenszegülés szellemét. Ha egy düledező birodalom kaotikus állapotai közepette rendet akarnánk teremteni, és a gondolkozás átalakításával akarnánk kezdeni, akkor ott fognánk hozzá, ahol legnagyobb az ellenállás; olyan útra lépnénk, ahol legnagyobb a veszély, s pusztán szellemi fegyverekkel küzdenénk félelmes szenvedélyek ellen, amelyek útjukra bocsátják a zűrzavar előőrseit, hogy aztán a tűznél lehetőleg sokáig melegítsék leveskéjüket.