A korlátlan és örökletes monarchia mellett szól az a körülmény is, hogy az egység és tartósság súlyos problémáit a lehető legegyszerűbben oldja meg. De ezekkel az előnyökkel nagy hátrányok állnak szemben közülük az a legnagyobb, hogy az ilyen korlátlan hatalomnak mint öröklődő kiváltságnak egyetlen családra ruházását nehéz megindokolni. A régiek, akik politikai alkotásaikban gyakran olyan merészséggel jártak el, amihez mi nem vagyunk eléggé naivak, uralkodóik istenítésével a legradikálisabban oldották meg a feladatot.
Ha a királyok egyszer isteni rangra emelkedtek, bátran lehetett nekik olyan kiváltságokat is adni, amilyenekre közönséges halandók nem is gondolhattak. De a kereszténység elfogadhatatlanná tette a monarchikus kivételezettség ilyen indoklását, aminek az elfogadása nem követelt mély gondolkodást, ám annál meggyőzőbb volt a lelki szegények számára. Ennek alapján érthető meg, hogy a helyes államforma problémája miért megoldhatatlanabb ma, mint annak idején.

Constantinus volt az első, aki maga jött rá erre. Pedig győzelme óta csaknem emberfeletti erőfeszítést fejtett ki, hogy a birodalom egységét helyreállítsa, megteremtse a kormányhatalom számára a szükséges zártságot és erőt, és megmentse az ősöktől örökölt civilizációt utolérhetetlen szellemi és művészi, valamint jogtudományi alkotásaival együtt. Politikai műveinek felszínes vizsgálata is fogalmat nyújthat arról, hányféle problémával foglalkozott, hány eszmét valósított meg, és milyen szívóssággal dolgozott tervein.
Mindenekelőtt tökéletesen megvalósította a Diocletianus által az állameszme erősítésére szánt kormányzati és közigazgatási rendszert. Az uralkodó híjával volt ugyan az isteni méltóságnak, de ennek fejében udvara egészen a keletiekre emlékeztetett: a szertartás ünnepélyes pompája, az udvari etikett, az udvari emberek pompás ruházata, a császár személyiségét körülvevő titokzatosság varázsa eddig nem tapasztalt hatású volt.

A hivatalnoki kar a kisebb hivatalnokok egész hadseregéből állt, élén nagy méltóságokkal: a quaestor sacri Palatii, aki a pereket átveszi, a consistorium elé terjesztendő törvényeket átgondolja és ellenjegyzi; a magister officiorum, a királyi ház minisztere; aki a rendőrség személyzete, a palotaőrség, a központi kormányzat alkalmazottai felett áll; a két pénzügyminiszter, a comes sacrarum largitionum és a comes rerum privatarum. Az új császári titkos tanács, a consistorium is többször ült össze, mint Diocletianus idejében.