Constantinus végül a legmerészebb lépések egyikét kockáztatta meg, amire csak elszánhatta magát. Antonius tervét megvalósítva Rómát megfosztotta rangjától, és a birodalom fővárosát keletre tette át.
Constantinus tagadhatatlanul kitűnt erélyességével, alaposan átgondolt szellemes elképzelései voltak: kiváló államférfinak és közigazgatási lángelmének bizonyult. Ez utóbbi tette azonban arról tanúskodik, hogy az egyfejű monarchia még gyengébb lábon állt, mint a Diocletianus által teremtett bonyolultabb rendszer.

A Constantinus politikájára vonatkozó végső ítélet a következőkben foglalható össze: azáltal, hogy a korlátlan egyeduralom kivívására és gyakorlására törekedve a kereszténységre támaszkodott, aláásta azokat az alapokat, amiket Aurelianus és Diocletianus a keleti kultuszok behozatalával a birodalmi kormányzatnak adott.