Valerianus, aki mint előkelő nemesi család sarja, a szenátori rendbe tartozott, és alapjában véve alkalmas volt hivatalára, érintkezésbe lépett a szenátussal, majd ezzel egyetértésben arra az elhatározásra jutott, hogy a szörnyű nehézségek leküzdésére intézkedést tesz. Ez aztán lassanként az akkori világ műveltségi viszonyainak teljes helyi eltolódásához vezetett. Ez az intézkedés a birodalom kettéosztása volt. Fiát, Gallienust cézárrá nevezte ki, és ráruházta a nyugati provinciák uralmát, maga pedig a keleti rész kormányzását vette át. Ekkor először szakítottak az óriási mű alapjául szolgáló birodalmi egység gondolatával.

Hogy mi vitte a császárt erre a lépésre, nyilvánvaló: a császári hatalmat és egyben az egész, alapjában megrendült kormányzati rendszert akarta tevékenységi körük sugarának megrövidítésével megerősíteni. Csak az volt a baj, hogy a betegség erkölcsi gyengeségből származott, vagyis sokkal mélyebben gyökerezett annál, semhogy egy inkább geometriai természetű gyógyszerrel orvosolni lehetett volna.
A rendszernek az volt a baja, hogy nem támaszkodhatott általánosan elismert, minden vitán felülálló szempontokra, és ezen az alapvető hiányosságon a puszta matematika nem segíthetett. Mialatt Gallienus minden erejével igyekezett a germánok betöréseit nyugaton visszaverni, Valerianus nagy hadjáratot kockáztatott meg Perzsia ellen.
260-ban fogságba került, s itt is halt meg - hogy hol és mikor, nem tudjuk. Csak néhány év telt el azóta, hogy egy császár a barbárok elleni harcban a csatatéren esett el, most pedig utódainak egyike fogságba került. Szörnyű csapás volt ez a császári tekintélyre nézve, és hatása nem is váratott magára sokáig: a katasztrófa következtében a birodalom azonnal szinte kettészakadt.

A Galliában állomásozó légiók már 258-ban Postumust kiáltották ki császárnak, aki valóban ember volt a talpán. Valerianus kudarca után sikerült magát Hispániában és Britanniában elismertetnie s egy gallo-brit birodalmat alapítani, amely Gallienus haderejével szemben 267-ig fennmaradt. Eközben keleten Macrianus, Valerianus alvezére, Palmyra városa és egy Odaenathus nevű gazdag és hatalmas palmyrai polgár segítségével a maga szakállára harcolt a perzsák ellen - vissza is szorította őket, ami megmentette a leggazdagabb keleti provinciákat. De sikere annyira elkábította, hogy két fiára gondolva már a birodalom uralmára törekedett.