Diocletianus - Claudius és Aurelianus után - a század harmadik nagy, barbár származású császára. Nyíltan és határozottan elfogadta Aurelianus tervét, aminek megvalósítását a konzervatív rómaiak és a szenátusi kormányzat rajongói meghiúsították: a Római Birodalmat ázsiaivá akarta változtatni - élén korlátlan uralkodóval, aki alattvalói szemében a földöntúli hatalom megtestesülése lenne. Hogy miként és milyen sikerrel igyekezett megvalósítani a tervet, arról később lesz szó.
Egyelőre meg kell állapítanunk, hogy a birodalom ázsiai típusú monarchiává változtatása és az uralkodó istenítése volt az egyetlen eszköz arra, hogy a szenátus az általános felfordulás közepette olyan elvet találjon, ami helyreállíthatná elveszett tekintélyét. Úgy látszott, hogy a terv sikerének minden feltétele adva van.

A görög- római hagyományok már nem voltak elég vonzóak ahhoz, hogy a terv megvalósítását huzamosabb ideig megakadályozzák. Az erős - nem csupán anyagilag, hanem erkölcsileg is erős - kormányzat megteremtése létkérdés volt a birodalom számára, és az egész akkor ismert világon nem volt más állameszme, ami a birodalom megmentésével kecsegtetett volna.
A hosszú küzdelem Ázsia és Görögország, Ázsia és Róma között, úgy látszott, végéhez közeledik - olyan befejezéshez, ami Ázsia teljes diadalát jelentette volna, mert a görög-latin civilizáció már tehetetlen volt a keleti, teokratikus despotizmussal szemben. Európa azon a ponton volt, hogy Ázsia vazallusa legyen. Ekkor egyszerre olyan ellenfél jelent meg a porondon, ami egészen más eszközökkel küzdött, mint a görög-latin kultúra, és legyőzhetetlen volt: a kereszténység.