Sok bánya - főleg aranybánya - művelését abbahagyták, egyfelől azért, mert nem volt munkás, másfelől azért, mert a bányaterületek barbárok kezébe kerültek. A nemesfémek tulajdonosai félelmükben mindenüket elásták; a tőke visszavonult, s a 12 százalékos kamatláb - Néró idejében még ritka kivétel - általános szabállyá vált. A földművelés és ipar bajaihoz aztán még kereskedelmi válság is járult.
Az általános bizonytalanság, a közlekedési nehézségek, a nagyobb utazási költségek, a fogyasztás csökkenése a fokozódó szegénység miatt - mindez erősen gátolta a harmadik században a kereskedelmi tevékenységet. Míg a közép és kisvagyonok eltűntek, a nagyvagyon az egyre növekvő elszegényedés idején néhány gazdag ember kezében összpontosult.
A kisvárosok kiürültek, a nagy településeken viszont természetellenesen megnőtt a lakosság, és felduzzadt a többé-kevésbé szemérmes koldusok száma is, akik - valamilyen elfogadható formában - az állam jászolából vagy a gazdagok zsebéből éltek. És az állam mindenki gondviselője lett, de egyben kínzó szelleme is.

A bürokratikus rendszer - a hivatalnoki kar folytonos növekedésének, a tömeg elszegényedésének és a katonai kiadások szaporodásának kísérőjelensége - mindenkivel szemben kíméletlen követelésekkel lépett fel. Az adóteher mérhetetlenül megnőtt, és a pénzverés módja még tovább növelte ezt a terhet. Részint az egyre fokozódó aranyhiány ellensúlyozására, részint a hadiköltségek és más állami kiadások adónövelés nélküli fedezetére a császárok megváltoztatták a pénzük súlyát és ötvözetét. Caracalla alatt az aureus súlya 6,55 grammra csökkent.
Alexander Severus alatt pedig annyira ingadozott a tömege, hogy az aranyban történő fizetéseknél már csak súlymértéket használtak. Még rosszabb volt a helyzet az ezüstpénzzel. A denarius és az Antoninianus argenteus már Caracalla alatt romlani kezdett, és Alexander Severus halála után tovább romlott.

Claudius Gothicus alatt az Antoninianus ezüsttartalma alig 4-5 százalék volt! Ettől kezdve már csak színében különbözik a rézpénztől, a színt pedig ezüst vagy szükség esetén ónfürdő adta meg. A bronzpénzek súlya is csökkent. Emiatt aztán az árak elviselhetetlenül emelkedtek, és őrülten ingadoztak, ami kétségbe ejtette a szerencsétlen lakosságot, és amin a császári rendeletek sem tudtak segíteni. Ehhez járult a legnépesebb és legkevésbé vagyonos osztályok szüntelen szegényedése; és ezt nem egy császár még azzal is fokozta, hogy aranyban hajtatta be az adót. Az állam tehát nem fogadta el azt a rossz pénzt, amellyel elárasztotta a birodalmat!