logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Hunok .

A hunok népe, amelyről a régi forrásokból csak keveset tudunk, a Maeotis-mocsáron túl, a Jeges-tenger felé lakik és elképzelhetetlenül vad. Minthogy gyermekeik arcát mindjárt születésük után karddal mélyen behasogatják, hogy a szőrzet kinövését a maga idején a sebhelyek ráncai meggátolják, szakálltalanúl, dísztelenül öregszenek meg. Mindnyájan tagbaszakadt, erős testalkatú, vastagnyakú, borzalmas és félelmetes alakú emberek, úgyhogy kétlábú állatoknak lehetne őket mondani, vagy olyan durván kifaragott tuskóknak, amilyeneket a hídfőknél szoktak alkalmazni.
Akármilyen visszataszító a külsejük, mégiscsak emberek; de oly bárdolatlanok, hagy sem tűzre, sem ízletes ételekre nincs szükségük, hanem vad növények gyökereivel és mindenféle állat félig nyers húsával táplálkoznak és ezt a lovuk hátán a combjuk alatt kissé megmelegítik. Házaik nincsenek, sőt kerülik a házakat, mintha az emberi forgalmon kívül eső sírboltok volnának. Bekóborolják a hegyeket és erdőket és már kiskoruktól fogva megszokják egyaránt elviselni a hideget, az éhséget és a szomjúságot. Idegen földön csak végszükségben mennek fedél alá, mert úgy érzik, hogy fedél alatt nincsenek biztonságban.

Ruháik vászonból készülnek, vagy mezei egerek összevarrt bőréből, és nincs nekik külön házi és külön kimenő ruhájuk. Ha egyszer magukra vettek egy ilyen piszkos színű gúnyát, csak akkor teszik le, vagy váltják, ha az állandó koptatástól már rongyokban szakad le róluk.
Fejüket kerek kucsmával fedik, szőrös lábszáraikat kecskebőrökkel védik; lábbelijük nem kaptafán készül s emiatt nehézkes a járásuk. Éppen ezért gyalogos harcra nemigen alkalmasak, ellenben a kitartó, de csúf külsejű lovaikhoz mintha csak odanőttek volna; ezeket gyakran, midőn megszokott dolgaikat végzik, nők módjára ülik meg. Ennek a népnek minden embere éjjel-nappal így él, ad és vesz, eszik és iszik, és az állat keskeny nyakára hajol és mélyen alszik, sőt mindenféléket összeálmodik. Ha komoly ügyekről tanácskoznak, akkor is mindnyájan ebben az öltözetben mennek a tárgyalásra. Nem hajtja őket semmiféle királyi szigorúság, meg vannak elégedve a törzsfők rögtönzött hadvezetésével, és minden akadályon keresztül rontanak.

Ha olykor felingerlik őket, harcra kelnek és ék alakú rendben félelmetes harci kiáltással indulnak a csatába. Minthogy könnyen és fürgén mozognak, tervszerűleg hirtelen szétoszolnak és rendezetlen tömegben futnak ide-oda, és szörnyű vérengzést okoznak. Rendkívüli gyorsaságuk miatt észre sem lehet venni, hogy már a sáncot ostromolják, vagy az ellenséges tábort fosztogatják.
Bízvást az elképzelhető legkeményebb harcosoknak lehetne őket mondani, már azért is, mert a távolból dárdákkal kezdik a csatát; ezeknek a hegyére csodálatos ügyességgel élesre fent csont van illesztve; aztán rohamra indulnak s magukkal mintsem törődve, karddal harcolnak; az ellenséget, ha ki akarja védeni a kardcsapásokat, a kiröpített pányvával úgy gúzsba kötik, hogy megpányvázásuk után sem lovon, sem gyalog nem tudnak már harcolni.

Náluk senki sem szánt, senki sem fogja meg az eke szarvát. Állandó lakóhely nélkül, otthon, törvény, vagy meghatározott életmód nélkül menekülők módjára barangolnak szekereiken; ezek a lakásaik is; asszonyaik itt szövik nekik ronda ruháikat, itt közösülnek férjükkel, itt szülik es nevelik gyermekeiket a serdülő korig. Arra a kérdésre, hogy hol született, náluk senki sem tud felelni, mert egyik helyen megfogamzott, valahol messzebb megszületett, és még távolabb nevelkedett.
Fegyverszünet esetén megbízhatatlanok, állhatatlanok, s ha új reménység csillan fel, rögtön fickándozni kezdenek, és mindent alárendelnek féktelen dühüknek. Oktalan állatok módjára fogalmuk sincs arról, mi erkölcsös homályos; nincs bennük semmiféle vallásos tisztelet vagy babonás félelem; szertelenül vágyódnak az aranyra; oly ,állhatatlanok és hirtelen haragúak, hogy gyakran ugyanazon a napon minden ok nélkül elpártolnak szövetségeseiktől, majd meg minden engesztelés nélkül kibékülnek velük. Ezt a gyorsan mozgó és fékezhetetlen emberfajtát idegen országok fosztogatásának izzó vágya hevítette, és szomszédainak kirablása es legyilkolása után eljutott az alánokhoz, akik majdnem mindenben olyanok, mint a hunok.


(Amin. Marc. XXXI 2.)

Ammianus Marcellinus: A hunok.
Ford.: Földy József