logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A fokozódó szétesés jelenségei

A közös hun veszély elmúlása csak tovább siettette a birodalom szétesését, s a foederáltak függetlenedésének egyre erőteljesebb folyamatát. Kiéleződtek a belső ellentétek is. III. Valentinianus császár 454-ben megölette a catalaunumi győzőt, Aétiust nyilván azzal az elgondolással, hogy a barbár uralkodók pártfogójának s a császári hatalmat korlátozó nagybirtokos osztály képviselőjének eltávolításával a központi hatalmat képes lesz megerősíteni. A császár azonban hamarosan Aétius egykori katonái bosszújának esett áldozatul (455. március).
Erre Geiserich újabb támadásra látta az időt elérkezettnek. Hajóhada élén megindult Itália ellen, 455. június 2-án elfoglalta Rómát, és közmondásossá lett „vandál” módon, Alarichnál is alaposabban kirabolta. A császári palotát lerombolta, a kincstár műkincseit magával hurcolta, még Iuppiter capitoliumi templomának aranyborítású tetőzetét is leszedte. A várost egy hónap múlva elhagyta, de Afrika még megmaradt területeit, továbbá Sardinia és Corsica szigeteit is saját birodalmához csatolta. Róma földközi-tengeri uralmának utolsó támaszpontjai is összeomlottak.

Ezzel valójában beteljesült a Nyugat-római Birodalom sorsa is. II. Theoderich vizigót király, III. Valentinianus halála után nyíltan is függetlenítette magát; a burgundok, elhagyva előző lakóhelyüket, a Gallia keleti részén fekvő későbbi Burgundiát szállták meg; csupán az Itáliával határos partszegély maradt meg a birodalom utolsó galliai provinciájának (innen neve ma is: Provence).
Eurich vizigót király ugyanakkor Hispánia megmaradt területeit csatolta államához. Dalmáciában a Kelet-római Császárság támogatásával helyi uralkodók kerültek hatalomra. Azokkal a területekkel is, melyek jogilag még nem szakadtak el (Noricum, Raetia, Gallia egyes részei), a rendszeres Összeköttetés gyakorlatilag szinte megszűnt.
A katonaság zsoldját a központi hatalom nem tudta fizetni, s a helyi lakosság egy-egy tekintélyesebb katonai vagy egyházi személy vezetésével próbálta feltartóztatni a barbár előrenyomulást. így tartotta fenn a „rómaiságof az 5. sz. második felében a felső-dunai provinciákban a birodalom teljes bomlása idején egy sajátos szent és diplomata, Severinus, akinek ránk maradt életrajza érdekes képet fest erről a korról.

Itáliában közben gyorsan váltották egymást a császárok. Maiorianus (457-461) az utolsó közülük, aki még rendeleteket adott ki és kísérletet tett a maradék területek fenntartására eredménytelenül. Aétius utóda a főparancsnokságban, a germán Ricimer ezt a császárt saját testőreivel fogatta el és fejeztette le, s attól kezdve tetszése szerint nevezte ki és tette le a birodalom névleges urait. Egy utolsó, kétségbeesett kísérlet arra, hogy a Kelet-római Birodalommal szövetségben megdöntsék a Róma létét fenyegető vandál államot, szégyenletes kudarcot szenvedett (468).


Hahn István