logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Közép-Itália meghódítása.

A plebs említett sikereit Róma állandó háborúskodásaival párhuzamosan érte el. A gallok pusztításai elsősorban a szegényebb római polgárokat sújtották, ennek nyomán kiéleződtek a társadalmi ellentétek. A szomszédos aequusok, volscusok és etruszkok, valamint a latin szövetségesek támadásainak feltartóztatása, majd az azt követő terjeszkedés viszont a plebs katonai erejének biztosítását igényelte: ezek a körülmények mind sürgették a kiegyezést. Ennek során érvényesültek a gazdagabb plebejusok politikai aspirációi; a hódításokkal szerzett földterületek és a céltudatos római kolonizációs tevékenység a szegényebb plebeiusok tömegeinek igényeit elégítették ki. Mindez elősegítette Róma felemelkedéséi a gall betörés utáni időben.

A római államszervezet szilárdnak, az államvezetés rugalmasnak, leleményesnek bizonyult mind a külső, mind a belső nehézségek leküzdésében; ugyanakkor ügyesen kihasználta ellenfeleinek belső társadalmi viszályait, ellenségeinek egymás közötti érdekellentéteit. E törekvés érvényesülésével amelyet idővel a „divide et impera” elve megjelöléssel illettek Rómának a későbbiek során még sokszor sikerült számban és katonai erőben hatalmasabb ellenségeinek is fölébe kerekednie.

A latin szövetség felújításit és időleges megszilárdulását elősegítette a gallok ismételt támadása Latium területe ellen. Róma ugyanakkor körültekintő s mind szélesebb körre kiterjedő diplomáciai tevékenységet folytat. Kapcsolatot teremtenek I. Dionysios syrakusai tyrannosszal, aki a Karthágóval kötött békeszerződés (Kr. e. 392) óta Szicília jelentős részének ura, s Kr. e. 387-ben a fontos dél-itáliai görög kikötővárosban, Rhegionban is megveti lábát.
Dionysios gabonát szállít Rómának, megtámadja az etruszk Caere városát, s elfoglalja kikötőjét, Pyrgoit (Pyrgi). Dionysios kihasználva az észak-itáliai etruszk uralom össze-omlását, kikötőhelyeket létesített a Pó torkolatvidékén (Ancona, Adria), valamint az adriai-tengeri Issa szigetén.

A 361-360. évi gall betörés visszaverése után Kr. e. 358-ban megújított latin szövetség újra elismerte Róma vezető szerepét (vö. Liv. VII 12,7. Polyb. II 18,5). Kr. e. 354-ben szerződést kötnek a Campania területén és délebbre terjeszkedő samnisokkal kölcsönös érdekeik előmozdítására.
Kr. e. 354-349 közé esik néhány kisebb aequus és etruszk várossal (Tibur, Praeneste és Caere) kötött szerződés. Egy ismételt kelta betörést követő időre (Kr. e. 348-ra) tehető Róma és Karthágó második szerződése: ebben biztosítják „alattvalóik” védelmét, ellenben például az ellenséges volscusokkal szemben nem vetnek gátat a pun rablóvállalkozásoknak (RTCh 10).

Mint föntebb említettük, egyes kutatók az első szerződést datálják erre az évre, a másodikat pedig egy nem sokkal később keletkezett módosított megállapodásnak tekintik. Ez a szerződés, valamint a két gall támadás római vezetéssel történő sikeres visszaverése nagyban emelte Róma tekintélyét szövetségesei és szomszédjai körében.
A gallok felett aratott Kr. e. 349. évi győzelem híre Görögországba is eljutott, tudomást szerzett róla Aristotelés is. Kr. e. 332-ben vagy 331-ben azután a keltákkal is békét kötnek. Ez tehermentesítette Rómát észak felől, s nagymértékben megkönnyítette déli expanziós politikáját.
A gazdasági és stratégiai szempontból fontos Veii körzetét sikerült biztosítani, több etruszk város (Sutri, Népi) területére már a század közepe táján colonusokat küldenek, más városokat (Falerii, Tarquinii, Caere) engedelmességre kényszerítenek. Ugyanekkor építik ki Ostiát, Róma tengeri kikötőjét. Majd ezt követően elfoglalják Satricumot, a volscusok latiumi hídfőállását. A Lanuvium melletti csatában leverik központi hatalmuk, Antium hadseregét. Antium kénytelen kiszolgáltatni hajóit, területén római colonia létesül, s két új tribust (Pomptina, Poplilia) szerveznek.

Róma területe a megelőző etruriai-latiumi terjeszkedéssel együtt ekkorra elérte a 3000 km2-t. Még ezt megelőzően következik be Campania északi részének elfoglalása. Campania területére a harcias, de laza szervezetben élő samnis törzsek már a Kr. e. 5. sz. folyamán kiterjesztették hatalmukat.
Róma gyors sikerét elősegítette a legjelentősebb campaniai város, Capua nagybirtokos arisztokráciájának, az ún. lovagoknak a támogatása. Ennek jutalmaként, mikor Kr. e. 338-ban a várost szavazati tehát politikai jog nélküli községgé (municipium sine sujfragio) minősítik, az 1600 campaniai „lovag” teljes polgárjogot (civitas optimo iure) kap. Ez az ún. első samnis háború (Kr. e. 343-341). Az annalisztikus hagyomány egy sor legendás epizódot szőtt a harci események köré; ezeket a modem történeti kritika a legnagyobb körültekintéssel sem tudta részleteiben tisztázni. Vannak kutatók, akik magának a háborúnak a történetiségét is kétségbe vonják.

Róma sikerei megbontották a latin szövetség egyensúlyát. Ennek hatására a latin szövetséges társak az annalista hagyomány szerint egyszerre azt követelték, hogy az egyik consul és a senatus tagjainak fele közülük kerüljön ki; egyidejűleg megtagadták az évi szövetségi hozzájárulást. Támogatásukra megnyerték a volscusok (Antium) és Capua támogatását.
Kitört a latin háború (Kr. e. 340-338), amelyet Róma a capuai arisztokrácia támogatásával a karthagóiak és a samnisok jóindulatú, tartózkodó magatartása mellett három hadjárat eredményeként győzelemmel fejezett be. A döntés Trifanum mellett, az auruncusok területén zajlott le. A diadalt nem a várt megtorlás, hanem egy szerteágazó szövetségi hálózat mértékletes, messzire számító kiépítése követte.

A latinokat támogató campaniaiaktól elvették a Volturnus jobb partján fekvő termékeny falernumi földeket, ahol (Kr. e. 318-ban) megszervezték a Falerna tribust, és Cales latinjogú coloniát telepítették. A campanusok polgárjogot kaptak szavazati jog nélkül (civitas sine suffragio). Pénzt verhettek Róma nevében, megtarthatták saját hivatalnokaikat és törvényhozásukat. Az ún. ariciai latin szövetséget feloszlatták, tagjait elszigetelték egymástól (ceteris Latinis populis connubia commerciaque et concilia inter se ademerunt, Liv. VIII 14,10). A Róma környéki kisebb városokat beolvasztották. Aricia, Lanuvium, Nomentum, Pedum és Tusculum municípium lett.
A többi latin város (Tibur, Praeneste, Lavinium és Cora) és a közös harcok során létesült coloniák (Circei, Norba, Setia, Signia, Népi, Ardea és Gabii) külön-külön szerződés alapján elnyerték a kereskedés és vagyonszerzés jogát (ius commercii), érvényben maradt az ún. ius migrationis, melynek alapján a Rómába költözött latinok római polgárokká válhattak. Egy részük megkapta a ius connubiit, a római polgárokkal való házasságkötés jogát is. Kr. e. 332-ben két új tribust szerveztek Scaptia és Maecia néven.

A volscusokkal szemben, mint már láttuk, erélyesebben léptek fel. Négy nagyobb központjuk Antium, Privernum, Velitrae és Terracina földjeinek jó részét elkobozták, ezeken létesült az Ufentina tribus. Lakói hasonlóképpen az auruncus Fondi és Formiae lakóihoz cives sine suffragio lettek.

A római állam területe Kr. e. 330 körül meghaladta a 6000 km2-t. Ennél lényegesebben nagyobb, mintegy a háromszorosa volt a samnis törzsszövetség által birtokolt terület. Ez azonban nem volt olyan sűrűn lakott, mint a római szövetségé. A harcias samnis törzsek szövetsége jóval lazább, szervezetlenebb volt a rómainál, a gazdasági-társadalmi fejlettség tekintetében is messze mögötte maradt.


Maróti Egon