logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A Samnis háborúk.

Miután a rómaiak átszervezték Latiumot, megszilárdították helyzetüket Campania elfoglalt területein, tovább folytatták előrenyomulásukat dél felé. Ekkor, a samnis helyőrség által megszállt Neapolis ostromával közvetlen összeütközésbe kerültek hatalmas déli szomszédaikkal, s az érdekellentétek az ún. samnis háborúkban robbantak ki.

A félsziget terméketlen belső hegyvidékeiről a tengerparti síkság felé előrenyomuló harcias samnis törzsek már a Kr. e. 5. sz. közepén elfoglalták az etruszk Capuát, majd a század második felében Kymét (Kr. e, 421-ben), Nolát, Nuceriát és a Silarus folyóig terjedő vidéket. Ezzel egy időben más törzseik Dél-Itália felé törtek, s elfoglalták a későbbi Lucania területét a Silarustól az iapygok lakóhelyéig. A picentes és frentani törzsek az Adriai-tenger keleti partvidékét kerítették hatalmukba, és benyomultak Apuliába is.
A vad bruttiusok központjuk Consentia elfoglalták a Sila (később Calabria) félszigetét és több görög várost (Sibaris, Terina, Hippónion). A lucanusok délkelet felé nyomultak, s az iapygokkal egyesülve már a leghatalmasabb görög gyarmatvárost, Tárást (Tarentum) fenyegették.
Tarentum még Spártától is segítséget kért, s az anyaország Agésilaos fia, III. Árchidamos vezetésével küldött csapatokat. Archidamos Kr. e. 342-ben a Manduria melletti csatában elesett. A lucanusok elfoglalták Hérakleiát. Végül is az épeirosi Alexandros, a molossus dinasztia királya, Nagy Sándor nagybátyja és sógora győzte le az iapygokat, majd az egyesült lucanis-samnis sereget Paestumnál (Poseidónia), s elfoglalta Consentiát (Kr. e. 334).

A rómaiak és a samnisok Kr. e. 341-ben, első Összecsapásukat követően megújították korábbi szerződésüket. Mikor azonban az ütközőterületek lépésről lépésre Róma fennhatósága alá kerültek, s a rómaiak egyévi ostrom után elfoglalták Neapolist is, kitört a második samnis háború (Kr. e. 328 v. 326-304) ekkor, Neapolis ostroma idején történt különben első ízben, hogy római consul Q. Publilius Philo impériumát meghosszabbították (prorogatio).
A síkvidéki hadakozásban gyakorolt római sereg a számára szokatlan hegyi terepen kezdeti sikerek után súlyos vereséget szenvedett a samnisoktól. Kr. e. 321-ben a Caudiumiszorosban (valahol Saticula és Caudium között) a samnisok körülzárták a rómaiakat, s csak szégyenletes körülmények között (fegyvertelenül, hiányos öltözetben kellett az ún. szégyeniga alatt elvonulniuk), és súlyos feltételek fejében menthették meg puszta életüket (RTCh 8).
A harcok néhány évi erőgyűjtés és felkészülés után tovább folytatódtak. Átszervezték a hadsereget, továbbfejlesztették a kisebb, mozgékonyabb egységekre (manipulusokra) való felosztást, rövidebb hajítódárdákkal szerelték fel a katonaságot, s ettől kezdve vált félelmetessé a rövid, kétélű, széles pengéjű, kelta eredetű római kard, a gladius.

A küzdelembe belesodródott a területileg, érdekeikben érintett többi itáliai nép is: az apuliaiak (Árpi, Luceria, Canusium) s a lucanusok a rómaiakat, az etruszkok, aequusok és a hernicusok pedig a samnisokat támogatták. A harci helyzet Kr. e. 314-től, Bovianum elfoglalásától kezdve mind kedvezőbben alakult Róma javára.

Kr. e. 312-10 között kiépítették a Campania szívébe vezető hadiutat, a Via Appiát Róma és Capua között (vö. RRN 196-197). Q. Fabius Rullianus Kr. e. 308-ban békét kötött az etruszkokkal, majd Kr. e. 304-re a samnisok ellen is sikeresen befejezte a háborút. A samnis szövetség ezt követően is fennmaradt, törzsi területeit lényegében megtartotta, Campaniát azonban elvesztették. Az aequusok és a hernicusok is végleg Róma fennhatósága alá kerültek.

Kr. e. 304-ben a közép-itáliai marsus, marrucinus, paelignus és frentanus törzset is annektálják. A békeszerződés értelmében a rómaiak coloniákat létesítettek a samnis törzsszövetség területén. Ezeket a samnisok további elszigetelésére használták fel. A területük szomszédságában részben még a háború idején elhelyezett fontosabb coloniák közül Latiumot védte Álba Fucens (303) és Carsioli, Campaniát Suessula és Saticula (313), Apuliát Luceria (315); Etruria és Umbria felé Namia (299) és Interamna zárta el a samnisokat. Ezeket a coloniákat Róma felől gyors ütemben ugyancsak jó utakkal kötötték össze. Elég egy pillantást vetni a térképre, és nyomban nyilvánvalóvá válik a római stratégia megsemmisítő ereje.

A Kr. e. 3. sz. legelején kelta törzsek etruszk támogatással ismét a római területig nyomultak előre. A samnisok nyomban megragadták a kedvező alkalmat, Róma erőinek lekötöttségét északon, s megerősítették pozícióikat Lucaniában. Ez vezetett a harmadik samnis háborúra (Kr. e. 298-290). Umbriában a kelta egységekkel megerősített samnis seregnek az etruszkokkal való egyesülése s ezzel Róma körülzárása fenyegetett.
Közben a rómaiak erélyes etruriai fellépése az etruszkok ismételt korai kapitulációjához vezetett, s a Clusiummal megújított szerződés megnyitotta az utat a római légiók előtt Umbria felé. A római sereg ezt követő győzelme Sentinum mellett (Kr. e. 296-ban) lényegében nemcsak a háború kimenetelét döntötte el, hanem egész Itália további sorsát, s megalapozta Róma itáliai hegemóniáját. Giannelli, kiváló olasz történész az ókori itáliai „népek csatájának” nevezi a sentinumi ütközetet.

A harcok Samniumban még elhúzódtak néhány évig. A Kr, e. 291-ben létesített, 20 ezer főt számláló apuliai Venusia colonia döntő stratégiai helyzete révén a következő évben megadásra kényszerült az immár dél felől is elszigetelt samnis szövetség. A háborút M. Curius Dentatus, az egyszerű életmódjáról később legendássá vált „homo novus”, a plebeiusok pártfogoltja fejezte be. A háború első felében, Lucaniában szerepelt sikerrel L. Cornelius Scipio Barbatus consui, az első római történeti személy, akinek sírfelirata ránk maradt (CIL P 6,7).

Az elfoglalt samnis területek korlátozott római polgárjogot kaptak (civitas sine suffragio). Picenum elfoglalásával és Adria létesítésével (Kr. e. 290 után), majd később Castrum Nóvum és Firmum coloniák alapításával (Kr. e. 269) Róma megvetette lábát Itália keleti partvidékén is.
Végül a Lacus Vadimonius melletti csatában aratott győzelem után a keltákat kiszorították az általuk megszállt területekről (Kr. e. 283). Északon a senonok földjén megalapították Sena Gallica coloniát; földjeik az ún. ager Gallicus egy részét elkobozták. Az umberekkel és etruszkokkal szemben enyhén jártak el. A fellázadó senonokat ugyancsak M. Curius Dentatus, a Kr. e. 284. év consula verte le, majd a magukat fenyegetve érző, bosszúhadjáratot indító boiok felett P. Cornelius Dolabella aratott győzelmet (283-ban).

A köztársaság területe ekkor elérte a 20 000 km2-t, lakóinak száma a harmadik samnis háború után tartott népszámlálás (census) szerint meghaladta az egymilliót, beleértve az idegeneket és rabszolgákat. Szövetségeseinek területe 280 felé magának a rómainak háromszorosa volt, lakóinak száma pedig a kétszerese. Ennél a 80 000 km2 területű, három-millió lakosú itáliai szövetségnél a Földközi-tenger vidékén már csak Karthágó, a Seleukidák szíria-mezopotámiai és a Ptolemaiosok egyiptomi királysága volt nagyobb. A római győzelem visszhangra talált Görög-országban is. Timaios történeti műve és Lykophrón Alexandraja tanúskodik az új itáliai nagyhatalom növekvő tekintélyéről.


Maróti Egon