Közben III. Antiochos (Kr. e. 223-187) nemcsak a Ptolemaiosok syriai és kis-ázsiai birtokait hódította el sorra, hanem a Helléspontoson Európába is átkelt, s ostrom alá vette volt szövetségese, Philippos által korábban megszállt, időközben szabadnak nyilvánított görög városokat.
A római követség Kr. e. 196 októberében Lysimachiában felkereste Antiochost, s felszólította, hogy tartsa be korábbi megállapodásukat, s vonuljon ki Európából. A követelést Antiochos nem volt hajlandó teljesíteni. A két fél közötti feszültséget még csak jobban kiélezte az a körülmény, hogy a seleukida uralkodó befogadta a Karthágóból (Kr. e. 195-ben) elmenekült Hannibált.
Hannibál a békekötést követő néhány év alatt energikus pénzügyi és demokratikus politikai reformokat hajtott végre, például a 104 főnyi testület tagságát egyévesre változtatta (vő. Liv. XXXIII 46-47). Ily módon mindjobban megnövelte Karthágó erejét. Ennek láttára Róma Hannibál kiadását követelte.

Hannibál egy nagyszabású Roma-ellenes koalíció kiépítésének s az Itália ellen indított offenzíva gondolatának akarta megnyerni Antiochost. A merész terv helyett a seleukida uralkodó azonban szívesebben választotta a görögországi hadjáratot, amire a Makedonia elleni támogatásuk jutalmát illető várakozásukban csalódott aitólok hívása szolgáltatott alapot (Kr. e. 192). Róma azonban az aitólokat kivéve nemcsak korábbi szövetségeseinek a támogatását tudta biztosítani, hanem csekély engedmények árán még Philipposét is, aki ezzel fizetett a Seleukida önzéséért.


Róma győzelme

A római szárazföldi haderő és a római-pergamoni egyesült flotta nyomására a Thermopylae-nél elszenvedett veresége (191) után Antiochos hamarosan kénytelen volt visszavonulni Kis-Ázsiába. Itt 190-ben L. Cornelius Scipio vette át a római seregek vezetését, s legatusi minőségben elkísérte útjára fivére, Publius is, aki Zama melletti győzelmének elismeréseként az Africanus melléknevet kapta.
A lydiai Sipylos-hegység és a Maiandros folyó közti síkságon, Magnesiánál a beteg P. Scipio helyett Cn. Domitius legátus vezetésével a rómaiak megsemmisítő vereséget mértek Antiochos számbeli túlsúlyban levő, de gyengén kiképzett és szervezett hadseregére (Kr. e. 190 végén).

A legyőzött uralkodó békét kért; ezt Kr. e. 188 tavaszán a frígiai Apameiánál kötötték meg. Ebben kötelezték Antiochost, hogy vonuljon vissza a Taurus-hegységen túlra, 12 év alatt fizessen Rómának 15 000 talentumot (tehát többet, mint Karthágó a második pun háború után), tíz kivételével szolgáltassa ki hadihajóit, harci elefántjait. Eumenés, pergamoni király és a rhodosiak újabb területeket kaptak, Róma hasonlóan a második makedón háborúhoz, ezúttal sem tartott erre igényt.
Ellenben az Antiochos kis-ázsiai szövetségesei (Kappadokia, Galatia) ellen vezetett büntetőexpedíció során óriási mennyiségű zsákmányt hurcoltak el Itáliába a római seregek. Hannibálnak ismét sikerült elmenekülnie a kiszolgáltatás elől, először Krétára, majd Bithyniába. Itt lett öngyilkos Kr. e. 183-ban, a hagyomány szerint ugyanabban az évben, amikor egykori legyőzője, Scipio Africanus is meghalt.

Antiochos veresége birodalmának további felbomlását eredményezte, elsősorban a parthusok és Armenia javára. Kr. e. 166-164 között a Mákká bensők vezetésével megalakult az önálló Júdeai királyság. Róma minden olyan szeparatista törekvést támogatott, amely a Seleukida-birodalmat gyengítette.


Maróti Egon