Miután i. e. 82 novemberében Sulla katonai erővel megszállta Rómát, számos közjogi nehézséget kellett megoldania. Mivel a megválasztott két konzul halott volt, a szenátusnak először interrexet kellett választania, aki öt napig imperiummal rendelkezve összehívhatta a comitia centuriátát, hogy a következő konzulokat megválassza. Így Sulla elhagyta Rómát, s távollétében a szenátus fejét, Lucius Valerius Flaccust választották meg interrexnek. Ezt követően azonban a consulok megválasztása helyett, akik ha majd a szenátus is jónak látta volna, dictátort nevezhettek volna ki, Valerius Flaccus a korábbi római alkotmánytörténetben szokatlan módon (Sulla sugalmazására) új megoldást választott azzal, hogy a consulok megválasztása nélkül rögtön egy olyan törvényjavaslatot terjesztett a comitia elé, amely Sulla dictátorrá történő megválasztását javasolta.
A comitia centuriata megszavazta a javaslatot (lex Valeria de Sulla dictatore), és e törvény alapján i. e. 82-től kezdődően Sulla a dictator legibus scribundis et rei publicae constituendae címet viselhette. A döntés elfogadásánál jelentős tényező lehetett, hogy Lucius Valerius Flaccus annak a tekintélyes római családnak volt a feje, amelyik évszázadokkal korábban a köztársaság megalapításánál szerzett tekintélyt parancsoló érdemeket. Sulla, hogy a köztársasági értékek iránti elkötelezettségének tanúbizonyságát adja, dictatorrá történő megválasztását követően helyetteséül magister equitum tisztségre nevezte ki L. Valerius Flaccust. Sulla diktatúrája nem csak a kinevezésének körülményeiben, hanem időtartamában is jelentősen eltért a hagyományos köztársasági diktatúrától. Sulla a törvények meghozása és a köztársaság rendjének helyreállítása céljából kapta meg a diktátori méltóságot, méghozzá időkorlátozás nélkül.
A törvények hozatalára való feljogosítás a XII táblás törvények összeállítására felállított decemvirek hatalmához volt mérhető, azzal, hogy a köztársasági alkotmányt is megváltoztathatta. Ezzel Sulla számára minden hatalmat megadtak, Itália határait módosíthatta, provinciákat szervezhetett (Gallia, Cisalpina), magisztrátusokat nevezhetett ki, censust tarthatott, valamint a pomerium határait is módosíthatta. Hatalmát sem a városon belül, sem azon kívül nem korlátozhatta sem a tribunusi intercessio, sem a provocatio ad populum. Ráadásul annyi időre kapott hatalmat, amennyi a cél eléréséhez szükségesnek látszott.

Továbbá a diktátori tisztség mellett más magisztrátusi tisztségeket is betölthetett, anélkül hogy diktátorságáról le kellett volna mondania (így i. e. 80-ban másodszor is consuli tisztséget is viselt). A világi hatalom mellett vallási tekintélyt is igyekezett a maga számára biztosítani azzal, hogy bármikor auspicatiót kérhetett. A fentieken túl a Felix (Boldog) melléknevet is felvette, ami arra utalt, hogy Fortuna és Vénusz, a római népvédelmező istennők kegyeltje is egyben. Az elnevezésen, valamint a külsőségeken (24 liktor kísérte) túl így a sullai diktatúra egyetlen elemében sem hasonlított a köztársasági diktátorsághoz, amelyet a 2. pun háború óta gyakran alkalmaztak a rómaiak.
A gyakorlatban Sulla diktatúrája egy tiszta monarchikus berendezkedés volt köztársasági formaságok közé helyezve. Ennek ellenére hatalmát sohasem használta fel, hogy királlyá kiáltassa ki magát. Kormányzása alatt mindig ügyelt arra, hogy a szenátus dominanciáját fenntartsa, elhárítva mindazokat az akadályokat, amelyek immár több mint fél évszázada háttérbe szorították azt. Egyik első intézkedése a diktátori kinevezése előtti, még proconsuli minőségében hozott döntéseinek visszaható hatállyal történő legalizálása volt (lex Cornelia de proscriptione). Ennek következtében a proscriptiók törvényessé váltak, az elkobzott vagyonok megszerzőinek pedig tulajdonjogot biztosított.



Pókecz Kovács Attila
tanszékvezető egyetemi docens