A Caesarral kezdődő római államot az összecsapások legradikálisabb formája, a polgárháborúk állandósága jellemezte. A korábban Pompeius és Caesar közötti háborúkat Pompeius és örökösei, valamint Caesar, majd a köztársaságpártiak és Caesar örökösei közötti, végül Caesar örököseinek egymás közötti küzdelmei váltották fel.

Pharsalosi győzelme (Kr. e. 48.) után Caesart i. e. 48-ban konzullá választották, majd i. e. 46-ban újabb 5 évre megújították, i. e. 45-ben elnyerte újabb 10 évre a „hivataltárs nélküli konzul” (consul sine collega) tisztét is. Konzulsága megtartása mellett előbb határozatlan időre, majd 46-ban 10 évre, végül 44-ben élethossziglan (in perpetuam) dictátorrá neveztette ki magát. Diktátorsága a hagyományos köztársasági elnevezést viselte (dictator rei gerundae causa), ennek ellenére sem időtartamában, sem kinevezési módjában, sem jogköreiben nem emlékeztetetett a köztársasági intézményre. Ezekhez a kivételes hatalmat biztosító jogosítványokhoz járult a már i. e. 48-ban elnyert néptribunusi tisztsége, amely számára élete végéig tartó (i. e. 45-ben elfogadott plebiscitum de tribunicia petestate Caesaris) személyi sérthetetlenséget biztosított. Övé lett a közerkölcsök feletti felügyeletet jelentő praefectus moribus hivatala is, amely később cenzori tisztséggé bővülve a lectio senatus jogával ruházta fel.
A népgyűlések hatáskörét szűkítette az a joga, hogy a magisztrátusok felére kötelező javaslatot tehetett. Ehhez járult, hogy korábban (i. e. 63-ban) pontifex maximusszá is megválasztották, tehát több mint egy évtizede a hivatalos állami vallás vezetője is volt. A példátlan hatalomkoncentráción túl Caesar a monarchia hivatalos és tartós elismertetését is megcélozta. Felvette az eladdig csupán az első királyra, Romulusra alkalmazott „haza atyja” (parens patriae) címet, s hagyta, hogy a keleti despota-királyok példájára istenségnek kijáró tiszteletben részesítsék. Dinasztiaalapítási törekvésére utal, hogy az elnyert „imperator” címét nevei közé felvette, így azt átörökíthetővé tette.

Intézkedései között szerepelt a szenátus létszámának 600-ról 900-ra történő felemelése. Az újonnan kinevezett szenátorok között hozzá hűséges embereket, elsősorban lovagi rangúakat, itáliai municipiumok polgárait, provinciabelieket (gallokat, hispániaiakat) és felszabadított rabszolgákat találunk. Intézkedései eredményeként a szenátus a római előkelők tanácsából az egész birodalmat képviselő intézménnyé lett. Ugyanakkor a szenátus elvesztette pénzügyi jogköreit a régi praetorok javára, és a tartományi helytartókat sem a patresek testülete, hanem a dictator nevezte ki. Az egyes magisztrátusok hatalmát azzal igyekezett korlátozni, hogy számukat növelte. A praetorok létszámát 16-ra, a questorokét 40-re emelte (i. e. 46-ban lex Iulia de magistratibus). Ellenállásuk elméleti lehetőségét is kizárva gyakran személyesen jelölte őket tisztségükre és nagyon gyakran csak rövid időre (konzult 3 hónapra, vagy akár egy napra is).

Annak ellenére, hogy i. e. 49 és i. e. 44 között a Pompeius megmaradt hívei ellen viselt harcok miatt gyakran távol volt Rómától gyakorlatilag nem volt olyan év, amikor néhány hónapnál többet ott tartózkodott jelentős szociális és egyetemes érvényű törvénykezést vitt véghez.
Szociális törvényei között találhatjuk az adósságok befagyasztásáról és a kisebb összegű lakbérekről szólót (i. e. 46-ban lex Iulia de mercedibus habitationem annuis), az ingyenes gabonaosztásra irányulót (i. e. 46-ban lex Iulia frumentaria), illetve más nagyon széles kört érintő agrártörvényeket.

Egyetemes történeti szempontból nagy jelentőséggel bíró törvénykezése körében a római polgárjog nagy tömegű adományozását kell említenünk. Ennek keretében teljes Transpadania szabad népei latin jogúból római polgárjogúakká lettek. Itália közigazgatását egységessé tette (i. e. 45-ben hozott lex Iulia municipiis). Azokban az itáliai municipiumokban, amelyeknek polgárai i. e. 90-ben római polgárjogot nyertek, egy áttekinthető, egységes igazgatási rendszert vezettetett be decentralizált igazságszolgáltatással. A közigazgatási szervezet élén a konzuloknak megfelelő duoviri iure dicundo álltak, alattuk a duoviri aedililesszekkel. Az egyes városok keretei között a városi tanács (ordo decurionum) a szenátushoz, a comitia curiata a római népgyűlésekhez hasonló feladatokat látott el.
A csekélyebb súlyú magánjogi perekben a városi magisztrátusok, a jelentősebbekben a római magisztrátus, a praetor urbanus képviseletében annak megbízottjai, a praefecti iure dicundo jártak el. A városi magisztrátusok hatásköre a büntető törvénykezésre is kiterjedt az esküdtek segítségével ítélkező büntetőbíróságok révén. Caesar idejétől tekinthetjük a római államot a mai modern értelemben vett államnak, amelynek Róma csak fővárosa. Így minden polgár egyrészt saját városának joghatósága, másrészt Róma (Cicero megfogalmazása szerint „mindenki közös hazája") joghatósága alá is tartozott. Birodalomszerte római kolóniák jöttek létre (pl. Karthágóban, Korinthoszban, Provence-ban, Africában és Hispaniában).

Caesar dinamikus tervei, amelyek régóta szükséges reformokat igyekeztek megvalósítani, csak biztos hatalmi helyzetben voltak végigvihetőek. Caesarnak sikerült az egységes politikai támogatást maga mögé állítania, azonban hatalma megerősítése során túl messzire ment. Külsőségekben a győztes hadvezért, a triumphatort megillető díszeket, a bíborszegélyű tógát, az aranykoszorút és az imperator címet is folyamatosan viselte. A személyét körülvevő kultuszt eltűrte, életében lehetővé tette, hogy a középületeken az istenek szobrai mellett a sajátját is felállítsák.
Nagy jelentőségű naptárreformja során az egyik hónapot (július) saját magáról nevezte el, saját képmásával pénzt veretett. Egy szenátusi határozat i. e. 44-ben sajátos Jupiter-Julius kultuszt kívánt létrehozni, amelynek vezetője Caesar lett volna. Kétszer is visszautasította a számára felajánlott koronát. Harmadszor elfogadta, de monarchikus ambícióinak fanatikus republikánusok összeesküvése vetett véget i. e. 44. március 15-én. Az ellene összeesküvők Caesar meggyilkolásával úgy gondolták, hogy a királyság veszélyét elhárították, de már jóval korábban megszűnt létezni az általuk eszményinek tartott Res Publica Libera.



Pókecz Kovács Attila
tanszékvezető egyetemi docens