logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A köztársasági rend bomlása

A legutóbb tárgyalt évtizedek során számos esetben találkoztunk a hagyományos köztársasági formák áthágásával, mindenekelőtt a hivatalviselés rendje (cursus honorum) és a hadvezéri imperium gyakorlása terén. A kezdeményezés a senatustól indult ki, az államérdek jelszavával a maga osztályérdekeit igyekezett biztosítani rendkívüli, a hagyománnyal ellenkező eszközök felhasználásával is. Ilyen volt például Opimius consul teljhatalma C. Gracchus ellen.
A kezdeményezés azonban egyre inkább a hatalomért versengő csoportok és személyek kezébe megy át, mind több, merőben önkényes hadseregtoborzás, erőszakos úton megszerzett hadvezérség fordul elő. Marius és Cinna sorozatos consulságai még csak felfüggesztik a hivatalviselés hagyományos rendjét, amin a senatus vezető szerepe nyugszik; a fiatal Pompeius első megbízatásai, elismerése — akárcsak egész későbbi pályafutása — a köztársasági keretek teljes szétzúzását jelenti.
Különös, szimptomatikus jelentősége van az elszaporodó illegális hadvezérségeknek, hadseregtoborzásoknak (Marius 87-ben, Fimbria, Pompeius és mások esetében). Hasonlóan szélsőséges kezdeményezés a rabszolgáknak a fegyveres harcokban való felhasználása is (az itáliaiak, Cinna és Marius részéről).

A senatus tekintélyének megrendülése, a hadsereg jellegének s a sereg és vezére kapcsolatának átalakulása vezet arra a hallatlan helyzetre, hogy Kr. e. 87-82 között három ízben foglalják el római hadvezérek római polgárokból álló sereg élén Rómát. A hadsereg valójában már nem a res publica védereje, hanem uralomra törő, gátlástalan politikusok eszköze a hatalomért folytatott harcban.
A katonákat már csak a zsákmány érdekli, s a hadvezér törvényes felhatalmazásánál fontosabbnak tartják ezen igényük biztosítását: „felicitas rerum gestarum exercitus benevolentiam imperatoribus et res adversa odia concilient" — fogalmazta meg később Caesar (b. c. II 31,3 vö. 32,10). Ide vezetett a földkérdésnek, a háborúk terheit viselő parasztság létérdekeinek és a szövetségesek jogi helyzetének a megoldatlansága.

A kiutat a zűrzavaros helyzetből — egyben a maga megingott vezető szerepének helyreállítását — a nobilitas Sullának dictatorrá való kinevezésében remélte megtalálni.


Forrás: Ferenczy Endre - Maróti Egon - Hahn István: Az ókori Róma története Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1998