logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az itáliai szövetséges háború.

A polgárjogreform bukásának és Drusus halálának hírére kitört a három évig (Kr. e. 90-88) tartó szövetséges- vagy más néven Marsus-háború (vö. RTCh 44-45). Ezzel megkezdődött az itáliai polgárháborúk sora (Florus II 6,1). A felkelésben részt vettek a közép- és dél-itáliai sabell és samnis törzsek a marsus Q. Pompaedius Silo és a samnis C. Papius Mutilus vezetésével. Róma mellett kitartottak az etruszkok, umberek, gallok és a dél-itáliai görögök.

Az italicus törzsek államszövetséget hoztak létre Corfinium központtal, a város nevét Italiára változtatták. Itt székelt a római mintára választott 500 tagú senatus; két consul és 12 praetor irányította az új államszervezet ügyeit. Az itáliaiak pénzt is vertek, ez az Itáliát jelképező bikát ábrázolta, amint eltiporja a római farkast.

Róma elutasította a felkelők ajánlatát, hogy leteszik a fegyvert, ha megkapják a polgárjogot. A hadsereget gyakorlatilag a két consul mellé legatusként beosztott tapasztalt hadvezérek, C. Marius, L. Cornelius Sulla és Cn. Pompeius Strabo vezették. Rómát meglehetősen készületlenül érte a szövetségesek támadása. L. Iulius Caesar kénytelen volt majdnem egész Campaniát kiüríteni, a marsusok elleni harcok során elesett a másik consul, P. Rutilius Lupus.

A római kudarcok hatására ellenzéki megnyilatkozásokra került sor az umberek és az etruszkok között is. Róma engedményekre kényszerült: az év végén Iulius Caesar consul javaslatára megadták a római polgárjogot azoknak a szövetségeseknek, akik addig kitartottak Róma mellett (lex Julia) . Majd a következő évben a lex Plautia Papiria biztosította a Pótól délre lakó szövetségesek számára is a pohárjogot, akik 60 napon belül leteszik a fegyvert. Végül a lex Pompeia Észak-Itália (Gallia Cisalpina) lakóira is kiterjesztette a latin polgárjogot.

Ezek az intézkedések taktikailag is hatásosaknak bizonyultak, amennyiben egyenetlenséget támasztottak a szövetségesek között. A hadműveletek ennek ellenére kiegyenlítettek voltak a Kr. e. 89. évben is: L. Porcius Cato consul elesett a marsusok elleni harcokban; Pompeius Strabo consul és Cornelius Sulla legatus sikereket ért el Asculum környékén, illetőleg Campaniában.
Döntő fordulatot csak a Kr. e. 88. év hozott. Pompaedius Silónak, az itáliaiak legtehetségesebb hadvezérének eleste után Róma fokozatosan felülkerekedett. A háború befejezése annál égetőbb volt, mert közben Rómában fokozott erővel lángoltak fel a társadalmi-politikai harcok, keleten pedig veszedelmes, elszánt ellensége jelentkezett a hódító köztársaságnak, VI. Mithridatés Eupatór, pontosi uralkodó személyében, akivel az italicusok tárgyalásokat is kezdtek, s aki korábban már az Itália ellen előrenyomuló kimberekkel is megtalálta a kapcsolatot (vö. Iustinus XXXVIII 3,6).

Ilyen körülmények között Róma tanácsosnak tartotta, ha érvényben hagyják a Kr. e. 90-89. évi törvényeket. Azonban annak érdekében. hogy a számbeli túlsúlyban levő új polgárok politikai befolyását csökkentsék, nem az összes (35) tribusba sorolták be őket, hanem csak nyolcba (Veil. II 20). Magánjogi vonatkozásban ez nem jelentett korlátozást, s elsősorban az itáliai városok felső rétegeinek számára jelentős előnyöket biztosított az új helyzet. Ettől az időtől indul meg az egységes római-itáliai arisztokrácia kialakulása.


Forrás: Ferenczy Endre - Maróti Egon - Hahn István: Az ókori Róma története Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1998