Crassus a rabszolgák felett aratott győzelme jutalmaként ovatiót tarthatott, azaz a diadalmenethez hasonló, csak annál kevésbé ünnepélyes győzelmi felvonulást. Pompeius, hispaniai sikereiért triumphusra tartott igényt, veteránjai számára földosztást követelt. Mindketten el akarták nyerni a következő évre a consulságot. A senatus konzervatív többsége a két tekintélyes hadvezér további emelkedésében a maga befolyásának a gyengülését látta, és ezért mereven szembehelyezkedett ezekkel a kívánságokkal.

Az egymásra már ifjúkoruk óta féltékeny politikusok erre megállapodtak abban, hogy kölcsönösen támogatják egymást, egyúttal kapcsolatot teremtettek a popularesszel és a lovagokkal. Ily módon sikerült is megvalósítaniuk kívánságaikat, s consulságuk alatt viszonzásul több olyan intézkedést hoztak, amely Sulla törvényeinek eltörlésével a senatus hegemóniájának a megrendítésére irányult.
Legelőször is teljes egészében visszaállították a néptribunusok hatalmát (lex Pompeia Licinia). Ezzel ismét helyreállt a népgyűlések jelentősége, és a senatus kezéből kicsúszott a politikai kezdeményezés egy fontos eszköze. Ennek a törvénynek a jelentősége néhány év alatt megmutatkozott. Majd L. Aurelius Cotta praetor javaslatára az állandó bizottságok tagságát egyenlő arányban megosztották a senatorok, lovagok és az ún. tribuni aerarii (a lovagok után következő vagyoni censusszal rendelkező polgárok) között (lex Aurelia) .

A Sulla óta senatorokból álló bíróságok megvesztegethetősége indokolttá tette ezt a változást. Különösen felfokozta a várakozást a törvényjavaslat iránt C. Verres volt propraetornak küszöbön álló zsarolási pere. Verres, fentebb említett s más tagadhatatlan helytartói érdemei mellett Szicília területén három év alatt (Kr. e. 73-71) az általános római helytartói gyakorlathoz képest is páratlan mérvű visszaéléseket követett el. Ónkényes bírói ítéletekkel, fondorlatos módszerek és nyílt erőszak alkalmazásával mintegy 40 millió sestertiusra tehető értéket (pénzt, terményt, műkincseket) harácsolt össze (vö. RTCh 54).

Verres védelmét az egyik legtekintélyesebb senator, a kor ünnepelt szónoka, Q. Hortensius Hortalus, a következő évre kijelölt consul (consul designatus) látta el. A fiatal M. Tullius Cicero, aki már korábban felhívta magára a figyelmet Sulla néhány befolyásos hívével szembeni fellépésével, ügyesen kihasználta a közhangulatot, s megsemmisítő vádanyag felsorakoztatásával száműzetésbe kényszerítette a vádlottat.