Ugyanez idő tájt a keleti hadszíntér eseményei igen különös fordulatot vettek. A második mithridatési háború néven számon tartott incidens egy kapzsi római helytartó, L. Licinius Murena önkényes támadásából eredő összeütközés volt csupán a Dardanosnál kiegyező két fél között (83-82).
A pontosi király számára a jövőre nézve mindenesetre intő jelül szolgálhatott, annál is inkább, mivel Sulla a hivatalos felhatalmazás nélkül megkötött szóbeli megállapodásukat utólag sem terjesztette jóváhagyásra a senatus elé. Mithridatés a Kr. e. 70-es évek közepére megerősítette hatalmát a Fekete-tenger keleti partvidékén, római emigránsok közreműködésével átszervezte hadseregét, erős hajóhadat épített, szövetkezett a kalózokkal, kapcsolatot teremtett Sertoriusszal, leányát hozzáadta Tigranéshez, s így megszilárdította korábbi szövetségét az arméniai uralkodóval, aki szíriai és a Parthus-birodalom rovására elért hódításai révén a Közel-Kelet vezető hatalmává tette országát.

Mikor Kr. e. 74-ben meghalt IV. Nikomédés Philopatór, Bithynia királya, s országát Rómára hagyta, Mithridatés, aki az adott helyzetben elég erősnek érezte magát, hogy ismét szembeszálljon a rómaiakkal, Nikomédés fiának pártfogójaként lépett fel, s hadat üzent Rómának.