Theodosius örökét két, egyaránt fiatalkorú és gyenge tehetségű fia vette át. Mindkettő helyett az atyjuk által kinevezett gyámjaik uralkodtak: nyugaton Honorius (395-423) helyett a vandál származású Stilicho mint magister utriusque militiae, keleten Arcadius (395-408) nevében az egymást gyorsan váltó kegyencek, akik az udvar valamely vezető tisztségét viselték. A birodalom két része a rendezetlen határkérdés, nevezetesen az illyricumi határ megvonása kérdésében csakhamar ellenségesen állt egymással szemben.
Ezek az ellentétek először a nyugatigót-kérdésben éleződtek ki. Fritigern utóda, Alarich, mint „a gótok királya”, tüstént Theodosius halála után további új települési területet követelt népe számára Epirus területén. A konstantinápolyi udvar azonban diplomáciával és megvesztegetéssel Alarich támadását a birodalom nyugati fele ellen irányította. Itt súlyos helyzetet idézett elő a berber származású Gildo afrikai helytartó felkelése (395-398), mivel az afrikai gabonaszállítmányok elmaradása Róma városát éhínséggel fenyegette: így minden katonai erőt Gildo ellen használtak fel.

A Balkán-félsziget védtelen maradt. A vizigótok 401-ben betörtek Itáliába, de rövid harc után megegyeztek Stilichóval, és elfogadták a mai Száva folyó partján számukra kijelölt települési területet. Ennek a támadásnak hatására helyezték át a nyugat-római császár székhelyét a környező mocsarak révén jól védhető Ravenna városba. Nem sokkal később indult meg a germán törzsek tömeges támadásának, a népvándorlásnak végső, immár feltartóztathatatlan rohama.
A 405. év utolsó napjaiban a hun uralom elől menekült osztrogótokból és más germán törzsek töredékeiből összeverődött több százezernyi tömeg a fegyvert fogó férfiakon kívül asszonyok, gyermekek is Radagaisus nevű főnökük vezetésével átkelt a Dunán, elözönlötte az alpesi tartományokat, és mélyen benyomult Itáliába. Csak Florentia (a mai Firenze) előtt sikerült őket megállítani. Vezérüket a győztes csata során elfogták és kivégezték, a hadifoglyok egy részét rabszolgának adták el, de a már benyomult germán tömegek végleges letelepedését nem tudták megakadályozni.



Hahn István