Honorius utódának, III. Valentinianusnak (424-455) uralkodása alatt az afrikai válság is végkifejletéhez jutott el. Itt Gildo leverése után (398) a circumcelliók és szövetségeseik szüntelen támadásai következtében nem sikerült többé a központi hatalmat teljes mértékben helyreállítani. Afrika helytartói egyre Önállóbbá váltak, s a központi hatalommal szemben „barbár” katonai támogatásra szorultak.
428-ban Bonifatius, Mauretania provincia helytartója, személyes hatalma megerősítése végett Hispániából segítségül hívta a vandálokat. Geiserich vandál király 429-ben hajóhaddal átkelt Afrikába, de nem azért, hogy a helytartónak segítséget nyújtson, hanem hogy a saját részére hódítsa meg. A római uralom szinte ellenállás nélkül omlott össze. A császár előbb foederatus szerződés megkötésével próbálkozott (435), de Geiserich felismerve a birodalom katonai gyengeségét rajtaütésszerűen elfoglalta a provincia fővárosát, Karthágót (439), majd a többi megerősített várost is.
Az újabb békekötésben (442) a római kormányzat elismerte Geiserich vandál királyságának teljes önállóságát. Afrika területén így létrejött az önálló vandál királyság, amely már formailag sem volt „szövetséges”, hanem a birodalomtól teljesen független, sőt azzal ellenséges állam. Afrika elvesztésével a Római Birodalom gazdasági életének egyik alapfeltétele, a Földközi-tenger medencéjének gazdasági-politikai egysége is megszűnt.

A 440-es években, a veszteségek első nagy hulláma után Aétius magistér utriusque militiae, a nyugati birodalom tényleges irányítója a meglevő helyzet alapján megkísérelte bizonyos stabilitás megteremtését. Szövetségesekként elismerte a vizigótok uralmát Galliában és Hispániában, a száli frankokét a Rajna torkolatvidékén, s a burgundokét Sapaudia (a mai Savoya) térségében. Britanniáról, Afrikáról és Pannóniáról gyakorlatilag teljesen lemondott. A Nyugat-római Birodalom hatalma közvetlenül már csak Itáliára és az alpesi tartományokra szorítkozott, míg a többi terület felett csak elvi, de gyakorlatilag nem realizálható fennhatóságot gyakorolt.



Hahn István