logo

V December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Trójai legenda és Etruszk uralom Latiumban

Jelen könyv írója úgy gondolja, hogy egy korábbi tanulmányában megalapozta azt a tényt, hogy Aeneas szerepeltetése a latinok őseként egyenes következménye a latiumi etruszk uralomnak. Az ezt követő régészeti felfedezések és más kutatások megerősítették eredményeit. Az érvelés fő pontjait a következőkben lehet összefoglalni:
Sztészikhorosznál 500 körül az etruszkok már trójaiak, ami egy sokkal régebbi elképzelést tükröz. Timaiosznál Aeneas, a trójai hős Thrákiából érkezve Etruriában ért partot, majd Pisán és Agylla-Caerén keresztül Latiumba és Campaniába jutott. Etruriában találkozott Nanos-Nanasszal, Cortona alapítójával, akit Odüsszeusszal azonosítottak. Tarchon és Tyrsenos, a müsziai hős, Télephosz fiai - néhány etruszk nem Trójába, hanem a kis-ázsiai Müsziába vezette vissza eredetét - szövetséget kötöttek az előző kettővel.
Vergilius összeolvasztotta ezt az etruszk hagyományt Aeneas laviniumi partraszállásáva1: Aeneas Caerébe utazik, hogy biztosítsa Tarchon segítségét és egy közeli ligetben isteni anyjától megszerezze a Vulcanus által készített új fegyverzetet.

A latinok etruszk-trójai eredetének másik kifejeződése az a változat, ami Alkimosznál, II. Dionüsziosz szicíliai kortársánál található, amely szerint a rómaiak ősei Aeneas és Tyrrhenia voltak, családfájuk pedig az albai királyokig, nem pedig Laviniumba vezethető. Ugyanez a trójaiak és etruszkok másodlagos kapcsolatán alapuló elképzelés visszatér egy névtelen változatban, ahol Télephosz lánya, az etruszkok ősanyja Aeneas felesége.
Ennek a hagyománynak az etruszk gyökerei az etruszk Capuában válnak nyilvánvalóvá, ahol a harmadik század végéről való érmék (XVIII tábla 2) Télephoszt mutatják be, mint a trójai Capysnek, a város alapítójának ősatyját.

Más nyomai is vannak annak, hogy a latin eredetmondák etruszk gyökerűek. Promathión egy töredékében Alba Longa egyik mitikus királyát Tarchetios-nak hívják (egy olyan etruszk név, amely megfelel a latin Tarquitius-nak, a Tarquinius egy változatának); ez a király tanácsot kér Thetis etruriai jósdájától.
Silvia mítoszában a királyi pásztor, akinek megfelelője a legenda római változatában Faustulus, a Tyrrhus nevet viseli, ami azonos a Tyrrhenus-szal. Fontos körülmény, hogy Aeneas anyját Laviniumban Frutis néven tisztelték, ami az Aphrodité etruszk nyelven.

Az irodalmi nyomokat jelentős mennyiségű régészeti adat egészíti ki. Először, a „trójai játékok", a római nemesifjak lovassági szemléjének etruszk eredetét tanúsítja a hetedik század vége felé készített híres Tragliatella agyagkorsó Caere külső kerületeiből (XIX-XXII. táblák). A korsót díszítő rajzok, bár esetlen módon karcolták a felületre, jól ismert ikonográfiai témákból származnak - többnyire mégsem magyarázták őket kielégítően. A tiszteletet parancsoló meztelen férfi, aki egy vadkecskét fékez meg (XIX. tábla, 1), talán Héraklész, akárcsak az a másik meztelen óriás, aki egy hoszszú bunkósbottal menetel a vadkan-klán harcosai mögött (XIX. tábla, 3).
Egy
másik, ágyékkötős férfi alak szintén kétszer tűnik fel: először, amint hajóval megérkezik és egy asszony üdvözli, vagy fordítva: éppen behajózik, s magával viszi az asszonyt, mint Thészeusz és Ariadné" (XIX. tábla, 1); majd másodszor, amikor a neve amnu arce, egy kis velelia nevű lánnyal, amint elfogad egy kerek tárgyat egy asszonytól, akit thes athei-nek hívnak.
Nem tudjuk megfejteni, ki az az asszony, aki két üres szék mellett áll (XIX. tábla, 2), és csak a teljesség kedvéért említjük a kifejezetten etruszk, erotikus szümplegmatát. Ezek mellett a témák mellett van még egy jelenet, ami esetünkben nagyon érdekes (XX. tábla, 1 és XXII.). Két fiatal lovas kerek pajzsokkal, egyikük dárdát is tart, előadja a lusus Troiae-t, a „trójai játékot"; mellettük egy labirintus-ábra, amire az etruszk truia szót írták.

A tizenkilencedik századi tudósok már felismerték, hogy ez a szó az etruszkban csak „trójait" jelenthet, ugyanúgy, ahogyan a trójai hadifoglyokat a Vulciban megtalált Francois-sír falfestményein Truials-nak nevezik. Később egy kiváló archeológus megpróbálta megcáfolni ezt a tényt, úgy magyarázva a truia-t, hogy egy ősi indoeurópai kifejezéshez - a „tovább megy, tovább halad" (truare) - tartozik.
Az amb(p)truare „körbeugrál" ige volt a szakkifejezés a Saliusok táncára. Ez valóban visszanyúlik az archaikus korba; és a latin truare összecsengése a truia-val, Trója megjelölésével az etruszkban, lehetett alkalmasint az alapja a játék trójai megjelölésének Latiumban. Ám ez mégsem valószínű: a truare etruszk kölcsönszónak tűnik a latin nyelvben. Eltekintve ettől a következetlenségtől, módszertanilag lehetetlen latin igetőből latin használattal magyarázni egy etruszk szót egy etruszk korsón. A római hadseregben a lovasságot az etruszk királyok állították fel, ezáltal egy etruszk intézményt vezetve be: a „trójai játékok" etruszk eredete jól illeszkedik ebbe a keretbe.
Az Augustus-kori Rómában a „trójai játékok" még mindig utaltak eredeti kapcsolatukra a réges-régi lovasság megszervezésével; bemutatták a nemes ifjak magas szintű lovaglási tudását és katonai felkészültségét.

Ugyan-akkora lusus Troiae egy mágikus szertartás is volt." Ezt bizonyítja a labirintus ábrázolása, a csoporttáncok bonyolult megjelenítése, akárcsak a Tragliatella boroskancsón lévő két ifjú lovas.
Mindenki egyetért G.Q. Gigliolival, hogy a labirintus-ábra és a két ifjú lovas egymás mellé helyezése nem puszta véletlen. A truia-nak nevezett táncparkett és lóháton lévő ifjak bemutatása ebben az esetben ugyanúgy kapcsolódik egymáshoz - nem mi tesszük először ezt a megjegyzést -, mint Vergiliusnál:

Mint a magas Krétának ahogy labyrinthusa hajdan
állítólag a vak boltok borította ezernyi
járaton úgy vezetett, csupa csel hurokútba szövődvén,
hogy se kijutni, se vissza jelet folyosói nem adtak:
úgy kanyarogtak a kis teucrok, bonyolítva futásuk
és iramuk harccal játékosan összekeverve.

A boroskancsó rajzai és ezek a hatszáz évvel később írt verssorok ugyanazt a legendás elbeszélést tükrözik vissza, amely az etruszkok trójai származásának hitén alapult.

A Tragliattella kancsó lusus Troiae-ján van egy apró ikonográfiai részlet, amely figyelmet érdemel. Az első lovas mögött (XX. tábla, 1 és XXII.) egy kuporgó állat ül, bal első lábával érintve a fiú vállát. Kétségtelenül egy majom, az etruszk művészet kedvelt motívuma, amely az archaikus kortól kezdve előfordul (XX. tábla, 7).
Jelenleg csak azokkal a példákkal foglalkozunk, amelyeken egy kisállat kuporog egy lovas férfi mögött. Egy veii261 falfestményen (XX. tábla, 2) a művész az állatot leopárdnak ábrázolta, de inkább majomról van szó, ahogyan azoknál a lovas emberek mögötti elnagyolt állatoknál, amelyek bronz fibulák egy sorozatán láthatók. Ilyen tűket mutatunk be a tarquiniai Bocchoris sírból (XX. tábla, 4), egyet Marzabottóból (XX. tábla, 3) és egyet Bolognából (XX. tábla, 5).
Egy kidolgozottabb darabon Estéből (XX. tábla, 6) három fiatal, kerek pajzsos lovas van, hasonló a Tragliattela kancsón lévő kettőhöz, egy majommal, amelyik mögöttük ül. Az Itália kapujában fekvő és az etruszk kultúra erős hatása alatt álló Este-műveltség közvetítette az etruszkhatásokat észak felé, amelyek között ott lehetett a trójai legenda etruszk változata, amely tovább virágzott a germán világban. A lovas mögötti kisméretű majmok legalábbis ezt jelzik: a lusus lovasai nem egyszerű motívumként terjedtek, hanem feltehetően szellemi hátterükkel együtt.

Aeneas különlöges népszerűsége Etruriában teljesen egyértelművé válik K. Schauenburg friss kutatásai alapján, amelynek témája: Aeneas ábrázolásai a vázafestményeken. Schauenburg összegyűjtött 57, attikai vázákon található példát, amelyen a hős menekül családjával. Többségük (52 példa) a hatodik század utolsó negyedéből származik, s csak öt darab az ötödik század első negyedéből. Tizet Vulciban találtak, hármat Caerében, egyet Tarquiniában, hármat az etruszk Nolában, egyet pedig Dél-Itáliában. Öt Szicíliából származott, ahol az elymes nép tudatában volt annak, hogy Kis-Ázsiából költözött oda.

Sok vázáról, amelynek nincs pontos lelőhelye, tudjuk, hogy Etruriában került elő, akárcsak más attikai vázák, amelyek Aeneast a görögökkel harcolva, nem pedig menekülés közben ábrázolják. Ahogyan Schauenburg rámutatott, Aeneas menekülésének témáját az attikai fazekasok és festők választották az etruszk vevők számára. Hozzá kell tenni, hogy ha a Pó-völgyi etruszk városokba irányuló nagymennyiségű attikai import olyan kevés példát tartalmaz a hős nyugatra költözéséről, a spinai, melpumi stb. etruszkok nem vonzódtak annyira a témához, mint a dél-etruriaiak, ahol a városok korábban sok olyan vázát vásároltak, amelyek festményei Aeneas érkezését ábrázolták.
Elkerülte a figyelmet, hogy a téma néhány Itáliában talált vörös alakos ábrázolásának egyike, az „Altamura" festő híres Iliupersise Bostonban (XXIII. tábla)" Antenort, a Pó-völgyi etruszk városok alapítóját ábrázolja, amint Aeneas előtt menetel. Jelenléte a késői feketealakos festményeken, mint pl. egy hamburgi vázán, ahol Aeneas mellett áll phrygiai öltözetben (XXIV. tábla), utal a Pó-völgyi Etruriában az új attikai importra.

Aenas K. Schauenburg kutatásaiban feltárt rendkívüli népszerűsége Etruriában tükröződik abban a hatalmas tiszteletben is, amiben az alapító-hőst részesítették. Ezen a ponton kell eloszlatni egy félreértést. Egy kiváló tudós azt gondolta, hogy én az egész Etruszk nép ősévé próbálom tenni Aeneast. Én valójában arra gondoltam, hogy Aeneast Dél-Etruria néhány városában ünnepelték alapító-hősként: pontosabban azokban a városokban, amelyek egymást váltva Róma urai voltak.
Aeneas nyugatra vándorlása bizonyosan nem az „egyetlen volt a számos epikus motívum közül", amelyet az etruszkok a görögöktől átvettek. Ezt be lehet bizonyítani a szent trójai ereklyéknek (sacra Troiana) az Aeneas vándorlását bemutató etruszk ábrázolásokon betöltött szerepével. Ahogyan korábban hangsúlyoztam, a görögöknek nem volt érdekük Trója feltámasztása; számukra Aeneas őseik legendás ellenfele volt. Ezért ők sohasem ábrázolták a kérdéses szent tárgyak számukra érdektelen megmentését. Sokkal mélyebb jelentésük volt az ereklyéknek az új „trójai" alapítások számára, ahol ezeket a közösség jóléte és hatalma garanciáinak tartották, vagyis pignora imperii-nek.

Trója szent ereklyéinek ilyen ábrázolását találta jelen sorok írója egy Vulciból származó helyi vázafestményen, amely az ötödik század első felében keletkezett. A durva és rejtélyes kompozíció (XXV. tábla) semmilyen kapcsolatban nem áll az akkortájt készült csodás görög remekművekkel; a művésznek mindazonáltal sikerült kifejezni a menet félelmetes ünnepélyességét.
Aeneas, hogy a vállaira nehezedő terhet csökkentse, lándzsájára támaszkodik, akárcsak azon a szkarabeuszon (XIV. tábla, 1.), amelyről később lesz szó. Az a tárgy, amit felesége visz a fején, bennszülött jellegzetesség.

Korábban vánkosnak írták le, de sem gyűrődései, sem ráncai nincsenek; Nincs meghajlítva, ahogyan egy párna lenne, hanem egyenes felületű, és paiacknyak alakban végződik, amit Creusa-Eurüdiké tart. Ez kétségtelenül egy kis terrakotta hordó.
Szerencsés véletlen folytán tudjuk, hogy Trója szent tárgyainak ilyen tartó edényét ismerték az antikok is. A Timaiosztól származó információt Dionüsziosz őrizte meg számunkra: „Alakjukról és külsejükről a történetíró Timaiosz azt állítja, hogy a szent tárgyak, amelyeket a laviniumi szentélyben őriztek, vas és bronz hírnökpálcák, valamint egy trójai agyagedény; ezt, amint állítja, ő maga a helyiektől tudta meg."

Tudjuk, hogy ez a „trójai agyagedény" megjelenik a római népi legendában is. Az Aeneas által Trójából hozott szent tárgyakat Rómában a Vesta szüzek őrizték - így szól a mese legrégebbi változata - egy kis agyaghordóban (doliolum). Miután a gallok legyőzték a római hadsereget az Allia folyónál, ám még mielőtt behatoltak volna a városba, a Vesta szüzek a földbe ásták ezt a hordót, egy másikkal együtt, amely üres volt és csak az előbbi álcázására szolgált.
A Forum Romanumon azt a földalatti helyet, ahová ezeket a tárgyakat egykor elrejtették, doliola-nak nevezték és megtiltották, hogy az emberek ott kiköpjenek, nehogy megszentségtelenítsék azt a földet, amely az isteni ereklyéknek búvóhelyül szolgált. Ennek a különös hagyománynak három egymást kronológiailag követő rétegével rendelkezünk: egyik Vulciból, ahol Aeneast már a hatodik században ősként tisztelték, ahogyan népszerűsége az importált attikai vázafestmények alapján mutatja; másik Laviniumból, amely bizonyosan nem korábbi a vulcibelinél; és végül egy római, amely minden valószínűség szerint a laviniumit másolta.

Trója szent tárgyait Anchises viszi egy kosárban (cista) a de Luynes herceg gyűjteményében lévő etruszk szkarabeuszon (XIV. tábla, 1), ami az archaikus korszak etruszk művészetének kiemelkedő darabja. Anchises magasra emelt jobb kezében felmutatja a kosarat, mint egy pap a szent felvonuláson. Ez alapján azt gondolták, hogy nem a szent tárgyak megmentését ábrázolja, hanem az alapító-hős megérkezését családjával.
M. Fallottino megpróbálta néhány évtizeddel lejjebb szállítani az általam elképzelt (hatodik század vége) dátumot. Ha ez az időpont helyes lenne, akkor sem jelentené azt, hogy Aeneas etruszk városalapító szerepe ekkor kezdődött: még a hatodik század utolsó negyedében nagy tömegben Etruriába importált attikai feketealakos vázák sem ennek a szerepnek a kezdetét jelzik, hanem csak fontosságát tükrözik."

Veii egy másik etruszk város, ahol Aeneast vallásos tiszteletben részesítették. Egyetértek a néhai H. Fuhrmannal, S. Ferrivel, K. Schauenburggal és más tudósokkal abban, hogy az a nagyszerű anyaszobor, amely vállán tartja gyermekét és határozott léptekkel halad előre, Creusa-Eurüdiké. Sőt mi több, ma már ismerjük legalább egy részét egy ugyanolyan korú, méretű és környezetű szobornak, amelyik az Anchisest vállán vivő Aeneast ábrázolta.
Ez egy magángyűjteményben lévő töredék, amelyet H. és I. Jucker tett közzé, K. Schauenburg pedig felhívta rá a kutatók figyelmét. A veii Creusa bizonyosan követte Aeneast és atyját, vagyis egy, az imént említett töredékhez hasonló szobor volt Creusa szobrának kiegészítője. Igaz, hogy ezek a szobrok nem kultuszképmások voltak, de ahogyan M. Pallottino bebizonyította, egy szentély tetejének columen-jén díszként állították fel őket. Am vannak olyan Aeneas ábrázolások Veiiből, amelyek kétségtelenül kultikus célokat szolgáltak. Ezek az Anchisest hordozó Aeneasról készített terrakotta szobrocskák.

Számos példányt találtak fogadalmi ajándékként Veii különböző szentélyeiben. Datálásuk még vitatott, de senki sem kételkedik abban, hogy különböző veii istenségeknek ajánlották fel őket még a város elfoglalása előtt. Ezek tanúsítják Aeneas alapító szerepét - időben akár 500-hoz, akár 400-hoz állnak közel. Aeneast tisztelték Laviniumban és a szicíliai elymesek között. Az iménti magyarázat bizonyítja, hogy a latiuminál korábbi a kultusza az etruszk városokban.


Alföldi András - A korai Róma