logo

V December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Alba Longa

Platón leírja, hogyan emelkedett ki a vad kezdetek zűrzavarából a görög városállam civilizált emberi közössége: először az emberek, akik családjukkal a hegyekben telepedtek le, összegyűltek és fokozatosan patriarchális királyságokat alakítottak ki. Azután leereszkedtek a domboldalakra, földművelésbe kezdtek és arisztokratikus kormányzati formákat fejlesztettek ki. Végül a hegyvidéki lejtőkről a síkságra költöztek, a megfelelő magaslatokon városokat építettek, s felfedezték a demokrácia előnyeit.
Görögország és Szicília néhány részén, ahol némi elmaradás mutatkozott a kulturális élet kifinomultságában, Platón bizonyára megfigyelhetett ilyen jellegű fejlődést; mindenesetre az általa leírt fejlődési fokozatok megfelelnek a latiumi latinok fejlődésének. Beköltözésük után első központjuk, kétségtelenül törzsi királyaik székhelye, Alba Longa volt az Albai-hegyen, egy olyan stratégiai ponton, amely uralma alatt tartotta egész Latiumot, hiszen elhelyezkedésénél fogva alkalmas volt a körülötte lévő kisebb egységek és előretolt állások ellenőrzésére és irányítására. Ugyanakkor az Alba fölötti Monte Cavo hegycsúcs megfelelő székhely volt az Egy Atyjának - ahogyan az eurázsiai nomád pásztorok „Fehér" vagy „Arany" Hegye.

Egy ilyen természetes erődítmény, ami egyrészt a király eredeti lakóhelye és a nép bölcsője, másrészt a Fehér vagy Arany hegy, vagyis a mennybéli atya székhelye, Eurázsia szerte általános jelenség. Ennek az archaikus kultúrának tipikus vonása, hogy a fennmaradásért folytatott kemény küzdelemben a katonai és gazdasági szükségszerűségeket vallási elképzelésekkel ékesítették, s természetfeletti jelentőséggel ruházták fel. A közös eredet mondája és a királyság intézményének dicsőítése arra szolgáltak, hogy szorosabbra fonják a társadalmi szervezet kötelékeit.
Ahogyan az észak-ázsiai nomádok leereszkedtek saját Szent Hegyükről, hogy fosztogassanak és hódítsanak, a szabinok is leereszkedtek az Abruzzi magaslatairól Amiternum körül, akárcsak a latinok; majd utánuk - keményen szorongatva a latinokat - a volscusok és aequusok is levonultak a hegyekből. Abban a földrajzi térségben, ahol ezek a marhapásztor harcos népek otthon érezték magukat, a király lakóhelyét még a későbbi időkben is gyakran nevezték Albához hasonlóan „Fehér Városnak", ahogyan Sar-Kel a volgai bolgároknál, Belgrád a déli szlávoknál és Székesfehérvár a magyaroknál tanúsítja ezt.

Alba egykori kiemelt helyzetét világosan tükrözi a rómaiaknak az a törekvése, hogy eredetüket Albához kapcsolják. Az alapító ikrek állítólag az albai királyok leszármazottai; anyjukat is Albának hívják a negyedik századi változatokban, vagy Alba mitikus első királya után Silviának.
A régi római arisztokrácia meghatározó nemzetségei eredetüket Albára vezették vissza, és elhitették, hogy öltözékük is albai. Ez a törekvés azonban nem csak Róma sajátja volt. Lavinium rivalizált Albával az elsőbbség kérdésében, ahogyan látni fogjuk. Alba elsőségének nyomai sokkal szilárdabbak, mint Lavinium igényei.
Már megvitattuk a politikai és társadalmi szervezet továbbélését, amely egykor az albai királyok hatalmának alapja volt. Ez a szervezet a harminc albai nép (populi Albenses) testvéri szövetsége, az összes latin eredeti törzsi konföderációja, amelynek még a történelmi időkben is megengedték, hogy római ellenőrzés mellett évente összegyűljék az ősi törzsi ünnepség megtartására.

Az első, jóllehet közvetett, irodalmi utalás Alba Longára a hatodik század elejére tehető. Ez Hésziodosz Theogoniájának" az a gyakran idézett szakasza, ahol az áll, hogy Agrios és Latinos uralkodnak az etruszkok felett a Circeii-foktól északra. Noha a tények összeszerkesztése teljesen téves - a ködös információk összezavarása bizonyítja, hogy korai dátumról van szó -, a kijelentés egyes elemei különösen jelentősek.
Először az említett két király Alba Longa és Lavinium legendás első uralkodói: a hagyomány Latinust összekapcsolta a későbbi várossal, Agrios pedig nem lehet más, mint a mitikus Silvius, Alba alapítója, akinek csupán nevére alapozva Fabius Pictor megalkotta a Silviusok kitalált dinasztiáját.

Jó lenne arra következtetni ebből az egybeesésből, hogy mindkét város jelen volt a helyi népek képzeletében, s az ő információik ebben a homályos formában érték el Görögországot. Másodszor, minthogy az etruszkokat megemlítik Itáliának ebben a részében, a terminus post quem-nek a 650 körüli évtizedek tűnnek, amikor az etruszkok elfoglalták Latiumot. Később a görögök nem elégedtek volna meg ilyen bizonytalan földrajzi meghatározásokkal, mint a „szent szigetek belső részén".
Harmadszor, a latin terület délen még elérte Campania határait, azaz a volscusok még nem nyomultak be ebbe a térségbe. A latiumi síkságon áthaladó, nagy fontosságú etruszk kereskedelem megmagyarázhatná egy új törzsi központ, Lavinium felemelkedését Alba helyére, ami az új kereskedelmi úttól távolabb helyezkedett el.
Nem túl messzire, de nem is túl közel a tengerparthoz Lavinium ellenőrizte a kapcsolattartás fő útvonalát Dél-Etruria és a campaniai határ között. Negyedszer, Hésziodosznál a latinok ősei Odüsszeusz és Kirké. Aeneas, aki az etruszkok térhódításával kerekedett a görög hősök fölé - mint később látjuk -, még nem játszik szerepet. Ez a kép a hatodik század elejéről teljesen más lenne, ha Róma már elfoglalta volna Albát, ahogy a római évkönyvekben találjuk.

A korai császárkorban, amikor a feliratállítás a virágkorát élte, az albai papi testületek folyamatossága Rómában nyilvánvaló." Ezek azonban az Albai-hegy három különböző részéhez kapcsolódnak. A Monte Cavo csúcsán, ahol, mint Mommsen kimutatta, egykor Cabum falu helyezkedett el, a Cabenses sacerdotes feriarum Latinarum montis Albani (kb. „az Albai-hegy latin ünnepeinek cabumi papjai") látták el szolgálatukat a latin ünnepek utolsó napján.
Alba Longa területén állt Vesta temploma, ahol a virgines Vestales arcis Albanae elöljárójukkal, a Vestalis maxima-val teljesítettek szolgálatot. Ha csupán kétszer jelentek meg itt évente, a salii arcis Albanae minden bizonnyal ugyanazon a helyen mutatták be ünnepi táncukat; és szintén itt volt az a hely, ahol a pontifices Albani ténykedtek. Wissowa ragyogó tanulmányában kimutatta, hogy mindezek a papi testületek a sacerdotia publica populi Romani közé tartoztak, jóllehet megbecsültségük nem volt akkora, mint a megfelelő római testületeknek."

Alba Longa tiszteletreméltó örökségét a rómaiak egy közelben lévő harmadik városban is ápolták. A császárkori feliratok említik az Albani Longani Bovillensest, vagyis az Albából Bovillaeba szakadt embereket - ez egy olyan jogi elképzelés, amely a hasonló céllal létrehozott Laurentes Lavinates korabeli szervezetére emlékeztet.
Beloch bizonyosan téved, amikor azt feltételezi, hogy Sulla csatolta Albát Bovillaehoz a terület elnéptelenedése miatt: a gens Iulia késő köztársaságkori oltára Bovillaeban a bizonyíték arra, hogy ez az albai nemzetség már Sulla reformjai előtt rendelkezett saját szentéllyel Bovillaeben, ahol albai szertartás szerint (lege Albana) tették meg fogadalmi felajánlásaikat, és bizonyára nem csak alkalmi áldozatoknál, hanem Veiovis egész szertartása során is.

Nem Sulla adminisztratív reformja, hanem az albai áldozatokról (sacra Albana) való gondoskodás volt a döntő Bovillae szerepében. A dolgok ilyen állása történelmi következményekkel is jár. Ha az albai kultuszok ápolása Bovillaeben régi hagyományra megy vissza, akkor G. De Sanctisszal együtt feltételezhetjük, hogy Bovillae gondoskodott ezekről azelőtt, hogy a rómaiak átvették azt.
Ahogyan G. Wissowa kiemelte: egy latin közösség vallási kötelezettségei nem szűnnek meg politikai függetlenségének elvesztésével vagy magának a településnek a lerombolásával. Ezeket tovább gondozta az a hatalom, amelyik megörökölte a területet. Ha pedig Bovillae tette ezt Róma előtt, akkor az albai föld Bovillae alávetettje volt, mielőtt Rómához került volna. A következtetés jól beleillik abba az általános képbe, ami kutatásunkból kibontakozik.

Alba kultuszainak és szertartásainak megosztása három szomszédos közösség között nem lehet pusztán vallási fejlődés eredménye, azaz a régi latin főváros kultikus intézményeinek egyszerű kontinuitása, hanem régmúlt idők politikai bonyodalmaira utal, amelyek a szomszédok törekvéseiből, valamint a vezető hatalom igényeiből és presztízséből származtak.
Az albai papi testületek olyan kronológiai célzást jelentenek a korai történelemre vonatkozóan, amelyeket már régen felismertek, nevezetesen azt, hogy Bovillaenek volt egy rex sacrorum-a, az ősi királyok utóda; míg Alba Longa kultikus szervezetének felügyelője a dictator Albanus volt. Az évkönyvek biztosra vették, hogy ez a dictatorság eredeti albai intézmény; az ősi királyi öltözék, amit az albai dictatorok viseltek, erősen támogatta ezt a feltételezést."

Ahogyan A. Rosenberg rámutatott, a királyságból az évenkénti tisztségviselőkre történő átmenet nem mehetett végbe a hatodik század előtt. Azt gondolom, még későbbre kell mennünk az időben: az idejétmúlt politikai intézmények megdöntése rendszerint rövid idő alatt zajlik le ugyanazon térségen belül: a monarchia felszámolása Albában sem történhetett sokkal korábban, mint Rómában. Alba Longa még létezett a hatodik század második felében, amikor a királyt a dictator váltotta fel.
Más úton jutottunk ugyanarra az eredményre. Ahogy korábban láttuk (32 sk.), az egyes latin államok dictaturája a törzsi dictator intézményét utánozta, aki a latinok Laviniumban megrendezett évenkénti ünnepén ténykedett. Mivel az etruszk uralom szorosan összekapcsolódott a helyi dinasztiákkal, a városi dictatorok sem léphettek a politika színpadára az etruszk uralom összeomlása előtt, vagy legalábbis a hatodik század utolsó évtizede előtt. Meg fogjuk vizsgálni, meddig létezett még Alba az új kormányzati forma bevezetése után.

Amikor a későn induló római történetírás kibontakozott, a törzsi királyság már a régmúlté volt; a Fabius Pictort követő nemzedékek felfogásában Alba Longa csak az egyik vezető városállam volt. Közismert azonban, hogy Alba nem lett fontos városi központ, hiszen kiemelkedő szerepe a városiasodás előtti korhoz tartozik. A vaskori népesség sírkamráinak leltára inkább egy kiterjedt pásztortelepülésre utal. A terület régészeti feltárása kimutatta, hogy az eddig felszínre került nekropoliszt a hetedik század közepe táján elhagyták, az időpont éppen megfelelne a város elképzelt római lerombolásának - egy olyan eseménynek, amelyet már Fabius Pictor is leírt.
Ez a megjegyzés nem megbízható. Jóllehet az idősebb Pliniust megrótták figyelmetlenségéért, amikor Róma körzetében" Albát a létező települések között tartotta számon, mégis van néhány járulékos utalás Alba létezésére a történeti időkben. A szikla átvágásával készült alagút csodálatos hidrotechnikai megvalósításának célja az volt, hogy megnöveljék a domboldalon mezőgazdasági művelésre alkalmas területet és megakadályozzák egy sűrűn benépesült terület víz alá kerülését, jelenlegi magasságára szorítva le az Albai tó vízszintjét.

A sok évnyi munkát igénybe vevő hatalmas erőfeszítést nem fejtették volna ki elhagyott rommezők kedvéért, sem pedig egy prodigium kiengesztelésére, ahogyan a római évkönyvekben áll. Az alagút bejáratának falazási technikája megfelel az évkönyvek dátumának (400 körül), amint F. Castagnoli volt szíves tudatni velem, de véleményem szerint ez csak egy már meglévő építmény javítása vagy felújítása volt. A stílus Eupalinus vízvezetékének alagútjára emlékeztet minket, amit a szamoszi Polükratésznak épített, és beleillik a hatodik századi etruszk hidrotechnikai vállalkozások keretébe. Ez azt jelenti, hogy abban az évszázadban Alba még jelentékeny méretű település volt.
Az antikok ismerték az albai időszámítást, amit aligha foglalhattak írásba az ötödik század előtt, a későbbi generációk pedig nem ismerhették volna, ha Alba a hetedik században eltűnik. Azt is tudjuk, hogy Alba és Róma határa még az ötödik században is a Cluilius árkon (fossae Cluiliae) át húzódott, és az albai föld (ager Albanus) kívül feküdt a régi római föld (ager Romanus antiquus) határain. Ez bizonyítja, hogy a közösség mint jogi személy nem szűnt meg.

Róma minden olyan területrészt, amit az ötödik század végéig hatalmába kerített, magához csatolt, és csak 387-ben Tusculum-mal vette kezdetét a közvetlen bekebelezés nélküli terjeszkedés (vö. térképünkkel 182.). Az albai földet (ager Albanus) csak 338-ban foglalták bele a római tribusok szervezetébe.
Ugyanígy a ferentinumi forrásoknál (caput aquae Ferentinae) lévő mezők, ahol az Albai-hegy tövében 340-ig a latinok tartották éves gyűlésüket, nem lett az ősi római terület része, hanem Ariciához vagy Tusculumhoz tartozott. Ez ugyancsak azt jelenti, hogy az albai föld (ager Albanus) még nem volt Róma birtokában.

Az ötödik század közepén, amikor Róma fölébe kerekedett Ardeának és Ariciának, megkezdődött a latin ünnepeket (feriae Latinae) felügyelő római tisztviselők névjegyzéke. Ha a dátum a későbbi nemzedékek puszta kitalálása lenne, a nyilvánvaló kiindulási pont Superbus király állítólagos szervezete lenne, vagy legalábbis nem későbbi, mint a Fasti kezdete. Megbízható feltételezésnek tűnik, hogy a feriae Latinae római ellenőrzése valóban a decemvirek éveiben kezdődött.
A latin ünnepek római ellenőrzésének és az albai régióban meginduló római terjeszkedésnek az egybeesése aligha lehet puszta véletlen. Jóllehet csak az 5. század végéről vannak információink arról, hogy a római állam beruházásokat hajtott végre albai területen, később látni fogjuk, hogy a szomszédos városok már ötven évvel korábban Rómától függtek. Alba Longa beillesztése a római szavazókerületekbe csak 338-ban történt meg.

Alba hanyatlása nem a feltételezett római hódításnak köszönhető, hanem az általános fejlődésnek, amelynek során a törzsi királyság ősi „sasfészke" átadta helyét az egyes városoknak, amelyek először új etruszk urak alattvalói lettek. Már az etruszk hódítás előtt kiemelkedtek más latin központok.
Az észak és dél között húzódó, partmenti kommunikációs csatorna közelsége miatt kialakuló központi helyzete még az idegen uralom alatt is olyan vallási jelentőséget kölcsönzött a városnak, amilyet Volsinii élvezett az etruszk államok között. Fordítsuk most figyelmünket erre az új metropoliszra.


Alföldi András - A korai Róma