logo

V December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Laviniumi szövetégi szentély új régészeti bizonyítéka

Az olvasó elé tárt eddigi eredmények olyan adatokból gyűltek össze, amelyek már 1956-ban is ismertek voltak. Három évvel később fedezte fel Prof. F. Castagnoli és Dr. L. Cozza a latinok szent körzetét, ahol az imént megtárgyalt kultikus cselekményeket végrehajtották. A felfedezés helyszíne a Madonellának nevezett terület, ami Lavinium falain kívül, azoktól kb. 2-300 méterre fekszik, ahol 13 hatalmas archaikus oltárból álló sort találtak a helyszínen (XVI. tábla).
Köszönettel tartozom Castagnoli professzornak azért az értékes információért, hogy 1963-ban még néhány ilyen töredék látott napvilágot. A helyi puha kőből készültek, elég durva megmunkálásúak, szélességük olykor majdnem négy méter, változó körvonalú idomokkal és a különböző korok más nyomaival. Alkalmankénti helyettesítésük újabbakkal a pusztulásnak köszönhető és úgy tűnik, hogy mindegyiket egy időben használták. A legrégebbi (az ásatási jelentésben a 13-as számú) kő talapzatán egy még publikálatlan attikai vázatöredék található egy szfinx-szel és egy szirénnel, amelyet az 570-50-es évekre lehet datálni Castagnoli professzor szíves közlése szerint.

Feltételezhető, hogy ez a váza egy fogadalmi felajánlás volt, amelyet röviddel a készítése után hoztak a szent körzetbe. Ezért legalább a kőburkolaton álló oltár, ahol ezt a fazekas munkát találták, már megvolt 550 táján. Másik értékes kronológiai utalás nyerhető arról a bronz feliratról, amelyet egykor a Dioszkuroszoknak szentelt nyolcadik oltár mellett található fogadalmi ajándék tufa alapzatához rögzítettek (XVIII. tábla): archaikus betűi ugyanolyanok, mint a Forum Romanumon megtalált lapis niger-é („fekete kő").

Ilyen sok és ilyen nagy oltár egyidejű használatát csak kevés, a laviniumi szövetségi kultuszra vonatkozó irodalmi adat magyarázza meg. Dionüsziosz, aki személyesen is ismerte a laviniumi körzetet, a következő beszámolót nyújtja: Romulus uralkodótársával, Titus Tatiusszal Laviniumba ment, hogy bemutassa az éves áldozatot az ősi isteneknek Róma jólétéért, miután Tatius meggyilkoltatta Lavinium követeit.
A meggyilkoltak barátai és rokonai összeesküvést szőttek ellene, és az oltároknál azokkal a késekkel és nyársakkal gyilkolták meg, amelyeket az áldozati állat felvágásához használtak („az oltároknál áldozati késekkel és egész marhát átszúró nyársakkal döfték le").

A Cato12 által elbeszélt prodigium is tanúsítja, hogy számos ökröt vágtak le a kérdéses áldozathoz ugyanabban az időben: „Laviniumban a feláldozott ökrök, mielőtt levágták volna őket, az erdőbe futottak" (Lavini boves immolatos, priusquam caederentur, profugisse in silvam).
Ugyanilyen szertartásra gondolt Vergilius is, amikor leírta a Latinus és Aeneas között létrejövő szövetségkötést (foedus), amely nem a szokásos sertésáldozattal, hanem ökrök felajánlásával ért véget (12, 213 sk.): „Majd tűzre szokásként / szentelt barmaikat vetik és belezik ki a bendők / még élő zsigerét, teli tállal avatva az oltárt.” (Tum rite sacratas / in flammam iugulant pecudes et viscera vivis / eripiunt cumulantque oneratis lancibus aras.)

Ez a szabad ég alatt bemutatott kollektív áldozat az egyik legrégebbi latin szertartásnak tűnik. Ha annyi ökröt vágtak le, ahány oltár volt, akkor nagy tömeg részesülhetett az áldozati állatok húsából: a modern katonai ellátás egy ökröt számít egy ezer katonából álló egység számára. Egy tucatnyi vagy még több oltár tehát kiszolgálhatta az összes latin város képviselőit és polgárait, beleértve Rómáét is, akik áldozatot mutattak be Indigesnek, Vestának és a Penatesnak azon a szent területen, ahol Aeneas végezte első áldozatát ősi isteneinek.
A latiumi szövetségi szentélyek alapvető jellemvonása volt, hogy kívül feküdtek azoknak a városoknak a határain, amelyek felelősek voltak a kultuszért: ezt a jogi területenkívüliséget láttuk Diana175 aventinusi körzete esetében, de más példák is vannak. Egyetlen ilyen jellegű városi kultusz sem létezhetett a városon kívül az archaikus korban, s nem is volt ok a pomerium-on kívül elhelyezni: ez az elhelyezkedés sokkal nyilvánvalóbb volt a törzsi rítusok és a velük kapcsolatos gyűlések esetében 340 után, amikor a latin városokat Róma ténylegesen kizárta a szövetségi kultuszok végrehajtásából és a laviniumi szent körzet politikai jelentősége évi egy napra korlátozódott, a magánvallásosság hulláma árasztotta el ezt a szent körzetet.

A Ceresnek és Vespernának szóló dedikációk, amelyeket nem messze a szövetségi körzettől annak felfedezői egy kis templomból tártak fel, ugyanennek a jelenségnek a tanúi; továbbá ezt illusztrálják azok a votív terrakották, amelyeket korábban is találtak itt, de amelyeket most F. Castagnoli és L. Cozza hatalmas mennyiségben hoztak napvilágra. Ezek a terrakották a vallási fejlődésnek ugyanazt a szakaszát tükrözik Dél-Etruriában és Latiumban, amelyet nemrég világított meg Q.F. Maule és H.R.W. Smith: „A negyedik századdal elkezdődött a testrészek áradata - ahogyan E. Hill Richardson összegezte eredményeit.
Az felajánlási tárgyakból ítélve Dél-Etruria és Latium összes nagy istennője a gyermekszüléssel és a gyógyítással állt kapcsolatban, de a votív tárgyak között a férfi testrészek nagy száma mégis jelzi, hogy ez a vallás nem teljesen a nők kezében volt." A laviniumi terrakotta fogadalmi tárgyak még inkább kiszélesítik ezt a nézőpontot: férfifejek és a férfi test más részei ugyanolyan gyakorisággal fordulnak elő, mint a nőiek, és ugyanilyen gyakran ábrázolnak háziállatokat vagy azok részeit.

Az istenség általános gyógyító és áldó képességét hívta segítségül egy földműves nép olyan módon, ami alapvetően egyfajta primitív mágia. Ezeknek a mágikus elképzeléseknek az áradatába süllyedt el az istenek individualitása.


Alföldi András - A korai Róma