A következőkben Martialis még néhány olyan epigrammájára kívánok rámutatni, melyekből többnyire vitán kívül álló helyiségek akkori állapotát, olykor a hozzájuk fűződő eseményeket, ismerjük meg, továbbá olyanokra, melyek egyes épületeknek Domitianus korában való fennállását vagy hiányát igazolják.
Az Amphitheatrum Flavium építését és felavatását Martialis például emlékezetünkbe mélyen bevésődő sorokban vetíti elénk (Lib. Spect. 2. és l.).66 A 2. epigr.-ból azonban azt is megállapíthatjuk, hogy Titus idején a körszínházhoz tartozó nagy díszlettár (Summum Choragium) még nem készült el, mert különben a kellékek közül a legfontosabbak (pegmata = emelő-gépek) nem állottak volna „media via“.

A Domus Flavia-ról már fentebb szóltunk. Az ott ismertetett helyeken kívül Martialis máskor is emlegeti (pl. VIII. 39ben a tricliniumát), majd elmondja, hogy a Domitianus-összeharácsolta, palotájában Őrzött műkincsek, drágaságok nagyrészét Nerva a Capitoliumi Juppiter templomba vitette át megőrzés végett, közkinccsé téve azt, amit önző elődje egyedül magának tartogatott (XII. 15).

A Palatínuson, a Domus Flavia közelében kellett állnia annak a könyvtárnak is, melyet Domitianus az uralkodását meg-előző tűzvészek alkalmával jórészt elpusztult nyilvános könyv-tárak pótlásául alapított, nagy körültekintéssel gyűjtve össze a birodalom minden részéből a legkiválóbb műveket, illetve azok másolatait. De idehozatta, mint alább kitűnik, az itt-ott még megmaradt könyvtárak anyagát, többek közt a Templum divi Augusti-ban őrzött, Tiberius alapította könyvtárét is.
Martialis a Domitianus-féle könyvtárépület fekvését nem említi, csupán a könyvtárnok, Sextus valószínűleg az összes irodalmi s oktatási ügyek intézője (a studiis) nevét (Sexte, Palatinae cultor facunde Minervae) s a reábízott könyvtárat (V. 5). Másutt azt is elmondja, hogy a Templum Augusti (Martialisnál templum novum) már említett, Domitianus által elvitetett könyvtárát Nerva ismét visszahelyeztette régi helyére (XII. 2 (3), 8). Minden bizonnyal azért, hogy ott a közönség könnyebben hozzáférhessen.

A templum novum Martialis egy másik epigrammájában is előfordul (IV. 53). A költő ebben egy utcai álfilozófusról, el-hanyagolt külsejű, torzonborz cinikusról szól, ki állandóan ott ólálkodik a templom küszöbén s Pallas belső helyiségeiben:

Hunc, quem saepe vides intra penetralia nostrae Pallados et templi limina, Cosme, novi
Esse putas Cynicum...

Pedig nem is az! „Quid ergo? Canis? Kutya ...

Friedlander szerint Martialis a templum novum alatt (csakúgy, mint XII. 2-ben), a Templum Augusti-t érti. Ez rend-ben is volna. Hanem Friedlander ugyanekkor a penetralia Pallados-t a Forum Transitorium (másként Forum Palladis) Minerva templomával azonosítja. Már pedig alig hihető, hogy a költő egy eseménynek az olvasó elé való, képszerű vetítéséhez két s még hozzá egymástól messze eső helyet használt volna tehát új magyarázatra szorul s a rajta értett helyiséget a Templum Augusti közelében kell keresnünk. Ekkor azt látjuk, hogy Martialis ismét igazolja a legújabb archaeológiai megállapításokat, amennyiben Lugli szerint a nevezett templom maradványaival szomszédos.
Maria antiqua nevű, VI. században keletkezett keresztény templom egy ókori, katonai jellegű építmény veteránok ereklyetára alapfalaira épült. A jókora épület (melyet később gyakran a Templum Augusti Bibliotheca-jának tartottak) Atrium Minervae nevet viselt, fedetlen udvarának egyik oldalcsarnoka (mondhatnók, mellékhajója) pedig, katonai levéltár célját szolgálván, tabularium ad Minervam nevet. A „penetralia Pallados“-t tehát nyugodtan azonosíthatjuk vele, egyrészt a Templum divi Augusti-val (Templum Novum-mal) való szoros összetartozása folytán, másrészt meg azért is, mert a két épület forgalmas helyen, a Via Nova s a Vicus Tuscus sarkán állva, igen alkalmas lehetett mindenféle koldusnépség, mihaszna álfilozófus (cui dat latratos obvia turba cibos) ott tartózkodására.

S itt volna még a Flaviusok nemzetségének Martialis sokat emlegette, templomszerű síremléke, a Templum Gentis Flaviae. Suetonius-tól tudjuk, hogy Domitianus Róma VI. régiójában, a gránátalmáról (malum punicum) elnevezett közben, vagy ház-csoportban született. Szülőházát később nemzetsége templomává és sírboltjává alakította át (Domitianus natus est... ad Malum Punicum, domo quam postea in templum gentis Flaviae convertit). Ezt igazolja Martialis egyik epigrammája is (IX. 20):

Haec, quae tota patet tegiturque et marmore et auro, Infantis domini conscia terra fuit,
Hic steterat veneranda domus ...

A templom (síremlék) fekvését pontosan ismerjük. Ott emelkedett a mai (Via XX Settembre, a régi Alta Semita (semita = ösvény) mentén, közvetlenül a Quattro Fontane közelében, Lugli szerint ott, ahol ma a Carlino nevű templom áll. A Notitia még említi, a IV. század után többé nem hallunk róla. A topográfiai meghatározás pontos, leletek által is igazolt s e tekintetben nem vagyunk Martialis segítségére, vagy újabb igazolására utalva. Ellenben tőle tudjuk meg, hogy Vespasianusnak eredetileg az Augustus-féle mauzóleumban elhelyezett hamvait Domitianus az epigrammák tanúsága szerint közvetlenül a IX. könyv megjelenését (Kr. u. 94.) megelőző időben felavatott Templum Gentis Flaviae-be vitette át (IX. 34, 7, 8). Ez az epigramma ugyanis azt mondja, hogy Juppiter, megpillantva a Flaviusok templomát, így kiált fel, az őt körülvevő mennyei sereghez intézve szavait:

„Nékem (a krétai) Gnosusban állítottatok emléket, ámde lássátok, mennyivel nagyobb dolog az, ha valaki Caesar atyja!”:

„Gnosia vos“ inquit „nobis monumenta dedistis: Cernite, quam plus sit, Caesaris esse patrem."

Valószínűleg itt helyezték el Titus s mint Martialis egy másik epigrammájából (IX. 1.) de Suetonius-ból is tudjuk Titus leánya, a divinizált Julia hamvait. Végül maga Domitianus is odakerült, de ezt már nem költőnk mondja el.

Martialis általában sokat foglalkozik Domitianus építkezéseivel. Elmondja, hogy számos régi, főleg tűzvész által megrongált templom s egyéb épület átalakítása, meg egészen újak építése mellett valóságos városokat (urbes) vagyis városoknak is beillő új városrészeket emelt (VI. 4, 4). Uralkodása alatt Róma szebbé s nagyobbá vált, mint valaha is volt: „Pulchrior et maior quo sub duce Martia Roma?“ (V. 19, 5.)

Kitűnő művészével, a már említett Rabirius-szal csodás szépségűvé építtette fel a Vitellius és Vespasianus közti harcok folyamán leégett, Vespasianus által újjáépített, majd a Titus alatti nagy tűzvész alkalmával ismét a lángok martalékává vált Juppiter templomot (Aedes Jovis Optimi Maximi). Ezzel együtt Romulusnak a templom közelében álló legendás, nádfedeles kunyhóját, a casa Romuli-t is felújíttatta. Martialis VIII. 80. epigrammájának sora: „Et casa tam culto sub numen habet" csakis erre vonatkozhatik. E sorból kitűnik az is, hogy a kunyhó nem tévesztendő össze a Palatínuson álló casa Romuli-nál még Domitianus korában is különleges tisztelet-ben részesült. Egyébként az egész epigramma azt igazolja, hogy Domitianus valóban sokat tett a régi latin szokások és hagyományok fenntartása és ápolása érdekében.
Nem csupán a vallási hagyományokat ápolta. Az olympiai játékok mintájára irodalmi, zenei és atlétikai versenyekből álló capitoliumi ágon alapításával (Kr. u. 86) évszázadokra gondoskodott a római genius, a lelki, úgyszintén a testi kultúra ébrentartásáról. Az agont ennek hőseivel kapcsolatban Martialis többször említi (IV. 1, 6; 54, 1; IX. 23, 5-6; XI. 9), legszebben azonban akkor emlékszik meg róla, mikor Domitianus által az isteneknek s az égnek (superis caeloque) adott legértékesebb ajándékok között elsősorban Juppiter Capitolinus templomát, utána rögtön pedig az ágon győzteseinek adott egyetlen jutalmat, a Tarpejus szikláján nőtt tölgyfa lombjából készült koszorút nevezi meg, igen szépen: Tarpeiae frondis honos (IX. 3, 8).
S hogy Martialis mindezt méltányolta, hogy Domitianushoz ily célzatú rendeletéi és alkotásai alkalmából lelkeshangú epigrammákat írt, annak oka nem egyedül örökké felhánytorgatott hízelgő voltában, hanem egyéni felfogásában, római öntudatában is rejlik, mint azt nemrégiben Borzsák többször említett értekezésében igen érdekesen és világosan fejtette ki.

A Martialis szolgáltatta topográfiai adatok tárgyalása már csak költőnk írásmodora s a szóbanforgó epigrammák természete folytán is úgyszólván kimeríthetetlen és szinte parancsolólag késztet arra, hogy a tárgyalt helyiségeknek ne csak helyrajzi, hanem kortörténeti és kulturális hátterére is kitérjünk. Ennek is megvan a maga előnye; az épületek száraz felsorolása helyett egy kis színt, egy kis életet visz a kétezeréves falak közé. A leírt helyiségek utcák, terek, épületek tartalmat kapnak s ennélfogva jobban vésődnek emlékezetünkbe. Könnyebben rögzíthetők, ami didaktikai szempontból semmi esetre sem előnytelen.
Ami magát a szorosan vett topográfiát illeti, a közöltek alapján is megállapíthatjuk, hogy arra nézve Martialisban értékes és megbízható adatok egész seregére találhatunk. Hogy nyílt problémák is maradnak, kérdések, melyekre költőnk nem tud választ adni, az kétségtelen. Hanem talán majd ezekre is választ ad a jövő. A római régészettudomány mind rohamosabban halad. Az ásatási eredmények, a tudományos megállapítások oly gyorsan követik egymást, hogy mint Lugli mondja, kitűnő műve harmadik kötetének előszavában, a szöveg elévül már a könyv írása közben:

„E questa la sorte di ogni libro su Roma, in questo momento di grande fervore archeologico ed edifizio, per cui, purtroppo il testo invecchia mentre si sta scrivendo...“

Martialis műve azonban nem évül el soha.



Balogh Károly