logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A város képe 2. rész

A katona-császárok korában észrevehetően sorvadt Róma tekintélye, a császárok gondja már nem a Város szépítésére, hanem inkább megerősítésére szorítkozott. Aurelianus és Probus császárok téglából építtették fel a Rómát körülvevő hatalmas méretű falat, de a városfal már nemcsak a Tiberis bal partját védte, hanem - stratégiai okokból - a jobb partot is bezárta.

A birodalmat Diocletianus szervezői képessége még egy időre megőrizte a barbár betörések elől, Róma népének nyugalma visszatért, igényei ismét feltámadtak. A császár minden eddigi méretet felülmúló, káprázatos pompájú fürdővel ajándékozta meg a népet, amely ez időben i r nagy közfürdőben és 856 kisebb magánfürdőben fürödhetett, lebzselhetett. Mielőtt Constantinus a birodalom székhelyét Bizáncba helyezte volna, vetélytársa, Maxentius tiszteletére felépült a nagy basilica.

A Város Constantinus dicsőségét diadalívvel örökítette meg, de ebben az időben már nem akadt ehhez a feladathoz méltó szobrász Rómában, a szép alkotást különböző emlékművekről összeszedett reliefekkel díszítették.
Róma a hanyatlás lassú útjára lépett, a régi dicsőséges Város építészete elsorvadt. Újabb nagy középületek emelésére már gondolni sem lehetett, szükség sem volt reájuk, még a régiek fenntartása is akadályokba ütközött. A városfalak egy ideig még védték Rómát, de hol volt már ekkor az a római szív és férfikar, amely egykor Hannibal seregei ellen megvédte az Örök Várost?

Az aurelianusi városfallal körülvett Róma területe 13,9 négyzetkilométer volt (tehát kisebb, mint Budapest V., VI., VII. és VIII. kerülete együtt, amelyek területe összesen kb. 14,4 négyzetkilométer). Mivel azonban a Tiberis jobb partján fekvő, alig lakott területek, kertek, villák is beleszámítanak ebbe az adatba, az igazán lakott Róma, a folyó bal partján elterülő város jóval kisebb volt.
Az aurelianusi városfal nagyságáról fogalmat alkothatunk magunknak, ha arra gondolunk, hogy ez a nagyszabású, bástyákkal, kapukkal, őrtornyokkal ellátott építmény közel tizenkilenc kilométer (pontosan 18 837,50 m) hosszú volt.

A Város terjeszkedésének egyik akadálya sokáig a pomerium volt, később a házak építtetőit ilyen aggályok nem akadályoztak szándékukban, de talán sokkal inkább a közlekedés megoldhatatlan kérdése gátolta a Város terjeszkedését.

romaikor_kep



Minden római a Város középpontját, Róma ideggócát, a forumokat könnyen megközelíthető távolságban akart élni, nem túl távol a circusoktól, színházaktól, amphitheatrumoktól.

A közlekedés nem volt fáradság nélküli: lejtőkön, kapaszkodókon kaptattak fel Róma lakói, gyakran tűző napsütésben, néha ömlő esőben. Akinek nem volt gyaloghintója, aki nem tarthatott erre a célra izmos rabszolgákat, bizony csak gyalogszerrel baktathatott el a Város különböző pontjaira. Tudjuk, hogy Horatius is, aki kissé elkényelmesedett, terhes feladatnak találta, ha a Forumról át kellett mennie a Tiberis túlsó partjára, pedig útja nem tett ki többet másfél kilométernél!
A Város lakosainak túlnyomó többsége semmiféle közlekedési eszközt nem vehetett igénybe, de ilyen követelésre még nem is gondoltak. Sokan sóhajtottak fel, fáradtan, a tikkasztó melegtől elgyötörten, ha az utcákat rótták, de hát - máshogy nem lehetett!

Róma területe nem volt nagy - az aurelianusi falakon belüli legnagyobb távolság nem tett ki többet öt kilométernél -, mégis aránylag igen sokan éltek a Városban. De hányan is laktak Rómában? Ez a kérdés már régen foglalkoztatja a tudósokat, és e tekintetben még most sem jutottak közös nevezőre. Fájdalom, nem maradt reánk semmi olyan adat, amely a Város lakosainak számát megközelítő pontossággal feltüntetné.

Jóllehet a közigazgatás, főleg a pénzügyigazgatás számára szükséges volt az adófizetők és a római polgárok számának pontos megállapítása, az adatszolgáltatás azonban nem terjedt ki az összes lakosra.
A római polgárokat a censorok, később a császárok több ízben összeíratták; Augustus síremlékének feliratából tudjuk, hogy i. sz. 14-ben 4 937 000 felnőtt római polgár élt, ezek száma Claudius uralkodása alatt (i. sz. 47-ben) - Tacitus közlése szerint- 5 984 000 főre emelkedett. (Ezekben az adatokban a polgárok hitvesei és felnőtt gyermekei is benne foglaltatnak.)
Csakhogy római polgárok nem csupán Rómában és Itáliában, hanem birodalom szerte mindenütt éltek, ezért ezek a számadatok nem nyújtanak megfelelő támpontot. Az is ismeretes, hogy Augustus korában vagy később hányan részesültek ingyen gabonasegélyben, de ezek az adatok csupán a rászoruló, római polgárjoggal rendelkező családfők számát árulják el.

A tudósok még több más adat felhasználásával akarták megközelíteni ennek a kérdésnek a megoldását. Igen részletes, aprólékos munkával kísérelték meg a lakosság számának meghatározását, és aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Rómának fénykorában körülbelül egymillió lakosa volt.
A Város tehát meglehetősen zsúfolt lehetett, hiszen a lakott terület aránylag nem volt nagy. A már említett 13,9 négyzetkilométernyi területen sok park, kert, palota, középület feküdt, tehát lakóházak építésére nem jutott túl sok hely.

romaikor_kep



Az i. sz. IV. századból két leírás maradt reánk, amelyek Constantinus császár Rómájának képét ábrázolja s egyben több számadatot is közöl. E leírások szerint Rómában 1790 magán lakóház s 46 602 bérháztömb (insula), 8 híd, 10 gabonatárház, 254 malom, 8 nagy tér, 11 forum, 36 diadalív, 1152 kút, 28 közkönyvtár, 2 circus, 2 amphitheatrum, 3 színház, 11 nagy közfürdő és 856 kisebb, magánfürdő-intézet állott.

Róma területét nagyságában a budapesti V., VI., VII. és VIII. kerületek együttes területével hasonlítottuk össze, és megállapítottuk, hogy e kerületek 0,5 km2-el nagyobb helyet foglalnak el, mint az ókori Róma. Mégis ezekben a budapesti kerületekben mindössze - kerek számban, az 196o. évi adatok szerint - 420 000 ember él, 6762 lakóházban, illetve egyéb lakott épületben. Rómában tehát kisebb lakóterületen jóval több mint kétszer annyi ember lakott, s mintegy 40 000-rel több ház állott.
Elképzelhetjük, milyen zsúfoltságban tengődtek a szegényebb sorsú rómaiak, s érthető, hogy akit munkája nem kötött valamilyen műhelyhez, irodához, igyekezett minél előbb levegős, szabad területre, tágas forumokra, terekre, sétányokra jutni.

Az előkelő és nagyon gazdag rómaiak, kényelmes házaikban, kedvező körülmények között laktak, hátha meg olyan óriási parkokban állott házuk, mint Lucullusnak, a híres hadvezérnek, vagy Gaius Sallustius Crispusnak, a történetírónak, avagy Maecenasnak a hűs Esquilinuson.
Nem meglepő, hogy a közegészség ügye nem állhatott valamilyen magas színvonalon. A nagy zsúfoltság káros hatása minden vonalon érvényesült, annál is inkább, mert Róma az ókorban közismert volt maláriájáról, levegőjét különösen nyáron tartották igen rossznak. Ilyenkor kellemetlen volt Rómában élni, a jómódú vagy éppen gazdag emberek fürdőhelyekre, vidéki nyaralóikba, birtokaikra utaztak.

A köztársaságkori politikusok azonban olykor még ezeket a kiruccanásokat is meggondolták, sokan nem merték ellenfeleiket a Városban magukra hagyni, nehogy azok távollétüket kihasználva ellenük áskálódjanak.
A császárkorban az előkelő személyek nyugodtan eltávozhattak Rómából, a közügyek nem kötötték az embereket a Forumhoz, mert azokat már a császári hivatalokban bonyolították le. De a tömeg otthon maradt, láztól gyötört, sápadt arccal ténferegtek a forróságot árasztó házak között, csupán estefelé üdültek fel, ha a levegő már lehűlt, és ilyenkor szívesen sétáltak a Caelius tölgyfái között vagy az Esquilinus fainak lombjai alatt.

A városi igazgatás igyekezett ezeken a viszonyokon javítani. Az egészségügy számos területén intézkedések történtek: Caesar emutett városi törvénye megengedte, hogy a szemeteskocsik a nappali órákban is kihordják az összegyűjtött hulladékot, szemetet, a vízvezetékek szünet nélkül ontották a jó és friss ivóvizet, a kutakból éjjel-nappal áramlott a víz, a szökőkutak lehűtötték egy kissé a megrekedt levegőt, a csatornahálózatot kibővítették, súlyt helyeztek az építkezés higiéniájára. De nem sok eredménnyel.

Időnként szörnyű járványok pusztították a római népet, Nero uralkodása alatt csupán egy őszön mintegy 30 000 embert temettek el! Noha a járványok, tűzvészek, szerencsétlenségek időnként súlyosan megtizedelték a lakosságot, Róma népsűrűsége alig csökkent.
A talmi csillogás mindig sok embert vonzott a Városba, a könnyebb élet lehetősége mindig újabb és újabb tömegeket csábított Rómába. A zsúfoltság csak akkor szűnt meg, amikor Róma megszűnt a birodalom ura, sőt fővárosa lenni.

A köztársasági Róma szíve a Forumon dobogott. Csak így, egyszerűen, szinte családiasan Forumnak nevezték, azonban mindenki tudta, hogy ez a szó a nagy, az ősi (magnum, vetus) Forum Romanumot jelöli, nem pedig holmi más piacteret, ahol barmokkal, zöldséggel vagy ínyencségekkel kereskednek.

romaikor_kep



Hajdanában, amikor a környező halmokon meg jámbor földművelő parasztok laktak, itt a Forumon, ezen a nedves, mocsaras talajú, mélyen fekvő sík területen hantolták el halottaikat, majd itt gyűltek össze a nyolcad naponként megtartott vásárokon (nundinae), hogy áruikat egymással kicseréljék.
A köztársasági kor hajnalán már a Forum egy kis, körülkerített térségén jöttek össze a polgárok, hogy közös ügyeiket megvitassák, és a fontos kérdések felett szavazással döntsenek.

A Forum Romanumot a Capitolinus és Palatinus halmok szegélyezik, es ezért a tér csak északkelet és délkelet felé terjeszkedhetett.

A mocsaras területet lecsapolták (éppen a Forum alatt húzódik a Cloaca Maxima), hamarosan házakat, templomokat, üzletet, bódékat építettek reá, főútvonalát, a Via Sacrát kikövezték.
A sok bolthelyiség jó ideig megőrizte a Forum eredeti vásártér jellegét, de a rajta épült középületek egyre inkább kiszorították azokat.
A Forumot mindenkor szívesen keresték fel a rómaiak, itt értesültek a legújabb harctéri hírekről (a pun háborúk alatt hangzott el mindig a - szinte szállóigévé lett - kérdés: „quid novi ex Africa?”, mi újság Afrikából?), csevegtek, tereferéltek, üzleteket kötöttek, no és szenvedélyesen politizáltak.

M. Porcius Cato Censorius i. e. i 84-ben fedett oszlopcsarnokot építtetett, a Basilica Porciát, hogy a római népet a tűző nap sugaraitól, vagy a hirtelenül megeredő záporoktól megóvja. Ezt a nagy épületet azután több más basilica építése követte, az idők folyamán elavult, megrongálódott régieket lebontottak és helyükre újabb, díszesebb épületet emeltek.
A híres Basilica Sempronia,. a Basilica Aemilia sem vetekedhetett Iulius Caesar pompás Basilica Iuliájával, amelyet a győztes hadvezér a galliai hadizsákmányból emeltetett Róma népének.
A tágas Basilica Iuliában kedvükre sétálgathattak, beszélgethettek Romulus unokái, meghallgathattak az itt lebonyolított bírósági tárgyalásokat, üzleteket köthettek, sőt a lépcsökre kuporodva kockázhattak, játszhattak, a mi dámajátékunkhoz hasonló játék tábláját pótló ábrát mindjárt be is karcolták a márványpadlóba.

A Forumot számos templommal s más középülettel építették be, minden ismert államférfi, később pedig a császárok valamivel hozzá akartak járulni Róma első terének díszítéséhez.
A Forum északnyugati végében, a Capitolium lejtőjéhez tapadóan építtette fel L. Sulla a nagy állami levéltárat, a Tabulariumot, romjai még ma is a köztársasági kor merev, nehézkes, de monumentális építészetéről tanúskodnak.
Nem messze tőle a Concordia-templomot építették fel, ezt a korral megviselt épületet L. Opimius consul a gracchusi megmozdulás vérbe fojtása után szebben, díszesebben felújította.

A római nép bizonyára gúnynak foghatta fel, hogy a senatus urai a nép egyetértését, concordiáját hirdetik, de a megfélemlített nép ekkor csak tűrt és hallgatott ... Itt állott az ősi, többször helyreállított Saturnus-templom, amelynek pincéjében Róma kincstárát és a hivatalos számadásokat őrizték.

romaikor_kep


A Saturnus és a Concordia templom



A kincstárt Saturnus szentélyében helyezték el, mivel a római hitrege szerint, a régi jó időkben, amikor még Saturnus isten uralkodott Itália felett, akkor az egyszerű földművesek, pásztorok még nem ismerték a magántulajdont, az erkölcsöket nem fertőzte meg a más vagyonának megkívánása, nem ismerték a lopás bűnét, tehát a köztársaság kincsei, Saturnus védelme alatt biztos helyen lesznek. A szentélyben tevékenykedtek a quaestorok, később az aerarium praefectusai, az ő feladatuk volt Róma készpénzvagyona felett őrködni.

A Basilica Iuliával átellenben állott a senatus régi, tiszteletre méltó hajléka, a Curia Hostilia, amelyet a hagyomány szerint még Tullus Hostilius, Róma harmadik királya építtetett.
A Curiában gyűltek össze üléseikre a büszke senatorok, hogy megvédjék, irányítsák, vezessék az államot, a közösség szabadságát, és boldogulását szolgálják.
Ezt a fennkölt gondolatot később egyre inkább háttérbe szorította a senatori rend önző érdeke, a senatus már korántsem volt a „királyok gyülekezete”, ahogy egy idegen állam követe csodálattal megállapította. Az érdekellentétek a felizgatott népet mindinkább a senatus urai ellen hangolta, és amikor i. e. 52-ben a senatorok pártfogoltjának, Milónak gladiátorai a szenvedélyes népvezért, P. Clodiust meggyilkolták, elkeseredett hívei holttestét a Curiában, a senatorok összehordott ülésein ravatalozták fel, majd a máglyát felgyújtották.
Clodius ravatalának tüze a nagymúltú épületet is elhamvasztotta és sokan, nem éppen alaptalanul úgy érezték, hogy ekkor maga a régi köztársaság is elhamvadt. A Curiát újjáépítették, de a régi senatus dicsősége hamvaiból nem éledt újjá ...

A Curia mellett álló épületben, a Graecostasisban foglaltak helyet a külföldi követségek, küldöttségek, hogy őket a senatorok elé bocsássák. Bizony sok, egykor nagy nép megbízottai szorongva lesték a pillanatot, amikor őket Róma hatalmas urai fogadják, akiknek előadhatják kéréseiket, előre tudták, hogy népük, országuk boldogulása jövője itt dől el.

romaikor_kep



Közel a Curiához állott a Comitium, a népgyűlések körülkerített tere és a nagy szónoki emelvény, a Rostra. A szónoki emelvényen egykori nagy államférfiak szobrai es bronztáblára vésve a római jog alapokmánya, a Tizenkét-táblás Törvény figyelmeztette a szónokokat Róma nagyságára és törvényeire.
A szónoki emelvényt egy régi tengeri ütközetben elfoglalt ellenséges hajóraj gályáinak bronzorrdíszei (rostra) díszítették, megannyi jele a győzelmesen harcoló római népnek. Innen, a Rostráról hangzottak el a Gracchusok gyújtó hatású beszédei, Cicero finoman megfogalmazott körmondatai, itt szónokolt Caesar, Pompeius és a köztársaság annyi más jelentékeny államférfia.

A Forum Romanum számos jelentős történelmi műemléket foglalt magába, a későbbi idők római polgára talán már nem is emlékezett mindegyiknek jelentőségére, eredetére vagy múltjára. Az épületek ormán felirat, nagy betűs írás hirdette az építtető vagy helyreállító nevét az utókor számára, de az épület egykori jelentőségéről nem emlékezett meg.
Már a köztársaság korának végén művelt és tudós férfiaknak is gondot okozott minden hagyomány összefoglalása, és a műemlékek meghatározása. A sok új építkezés eltüntette a régieket, egyeseknek csupán a helyét tudták megjelölni, pl. ahol Caesar tetemét elégették, Augustus templomot emeltetett az „isteni Iulius” emlékére, s a rómaiak sokáig csodálattal gondoltak eme szentély láttán a császári hatalom előfutárára.

A Forum délkeleti nyúlványában, a Via Sacra mentén állott a Vesta-szűzek kolostorszerű épülete, és Vesta szentélye. Itt a papnők őrizték a szent lángot, hogy el ne aludjék. Ősi, mágikus jelentősége volt ennek az örök lángnak, a tiszta tűznek, amelyet csak érintetlen, szűzies életű nők ápolhattak.
A hat papnőt Róma legelőkelőbb családjainak kisleányai közül választották ki, s ennek a hat nőnek harminc esztendeig kellett Vesta tüzét gondoznia. Mind ez idő alatt nem mehettek férjhez, és jaj volt annak, aki szüzességét elveszítette!

romaikor_kep



A megtévedt papnőt élve eltemették, a csábítót pedig halálra korbácsolták a hóhérok. Igaz, hogy Róma több mint ezer esztendős ókori történetében talán csak tízszer került sor erre a szörnyű büntetésre. A papnők egész életükön át tanulták a bonyolult szertartásokat, és azokat zsenge korú utódaiknak tovább adták, imádkoztak és a tüzet ápolták.
Nagy tiszteletben volt részük, még a szigorú caesari törvény is megengedte nekik, hogy nappal kocsiban hajtassanak végig a Városban; ha a consul, Róma első magistratusa jött velük szembe, annak is ki kellett útjukból térnie, s ha véletlenül elítélt bűnözőt pillantottak meg, azt menten szabadon kellett bocsátani, a tiszta papnő pillantása is tisztító hatású volt!

A Vesta-szűzek épülete mellett állott a főpap, a pontifex maximus palotája, a Regia. A pontifex maximusnak egykor óriási hatalma volt, meglehetősen széleskörű és bonyolult közjogi helyzete folytán nagy hatást gyakorolt az egész közéletre, később a főpap állása politikai jelentőségéhez mérten becsvágyó, nagyratörő államférfiak eszközévé vált.
Minthogy a pontifex maximus állását választás útján töltötték be, a politikai pártok heves agitációt folytattak jelöltjük érdekében. Iulius Caesar óriási vesztegetések árán, nagy ígéretek ellenében már fiatalon jutott ebbe a fontos pozícióba, jól tudta, hogy ezzel politikai pályáját egyengeti.
Mint főpap a Regiába költözött, és meggyilkolásáig ott lakott. Halála után hívét, M. Aemilius Lepidust, a triumvirt választották pontifex maximusszá, őt Augustus követte s ettől kezdve a legfőbb római papi tisztség mindenkori viselője a császár lett. Ő azonban már nem lakott a Regiában, amely ezentúl csupán a főpap hivatali helyiségeként maradt fenn.

A Forum Romanumot idővel számos szoborral ékesítették, a keleti és nyugati végére pedig egy-egy diadalívet emeltek. Az északnyugati oldalára Septimius Severus császárnak állítottak diadalívet, nagyszabású erősen díszített építményén át három kapu vezet.

romaikor_kep


Septimius Severus császárnak állított diadalív



Ormán hosszú felirat dicsőítette a császárt és két fiat, Caracallát és Getát. Midőn a császár meghalt s a két testvér került uralomra, Caracalla meggyilkolta öccsét, emlékét pedig a senatussal elátkoztatta.
Ez az elátkozás (damnatio memoriae) régi hagyományon alapult, akinek emlékét ezzel büntették, annak szobrait meg kellett semmisíteni, nevét pedig a feliratokról törölték. Így átkozták el M. Antonius, majd Nero emlékét s most Getáét. A diadalíven még ma is látszik, honnan szedték le a szerencsétlen Getane-ét.

A Forum délkeleti végében levő, Titus császár diadalívének pentelikoni fehér márványtömege még ma is elkápráztatja a nézőt. Ez a nemes műemlék az ókori római építészet egyik legszebb alkotása, sima vonalaival, tömörségével szinte ünnepélyes méltósággal zárja le a nagy teret.
A diadalív Titus iudaeai győzelmét hirdeti, a kapun belül elhelyezett domborművek a győztest és a diadalmenetben hajtott zsidó hadifoglyokat ábrázolja, amint a jeruzsálemi templomból elhurcolt frigyláda és hétágú gyertyatartók súlya alatt görnyedeznek.

Ezek a pompás, történelmi levegőt árasztó emlékművek, épületek nem puszta díszletként hatottak a rómaiakra, hanem hozzátartoztak életükhöz. A teret átszelő Via Sacra mentén finom, elegáns üzletekben a kereskedők becses portékájukat kínálgatták, a pénzváltók az asztalon fekvő márványlapon megpengették a beváltásra kerülő pénzeket, vizsgálgatták, vajon nem hamisak-e, a vásárlók alkudoztak, az árusok sem maradtak szótlanul, bőbeszédűen védték a maguk igazát, dicsérték árujuk minőségét, egyszóval a Forumon akkor is zajlott az élet, ha a basilicákban a bírák nem ítélkeztek, ha az ügyvédek harsány hangon, széles mozdulatokkal, élénk taglejtéssel nem védték védencüket, ha nem volt népgyűlés, ha az államférfiak nem szólottak a néphez.

A basilicákban üzletemberek vitatkoztak ügyfeleikkel, esetleg éppen valamilyen zsíros adóbérleti ügylethez kerestek hitelképes társat, részjegyet adtak el, talán valamilyen nagyobb tengeri szállítás esélyeit tárgyalták meg. A Forum közönsége nem csupa ünnepélyes, togás férfiúból állott, akiknek a vállát az állam gondja terhelte.
Plautus biztosan nem túlzott, amikor azt írta, hogy aki hamis tanút keres, jöjjön a Forumra, ott lézengenek a szájhősök, a hazugok, a kiszolgált, kivénhedt örömlányok seregei, kerítők és egyéb gyanús népség. Ne feledjük el, Róma nagyváros volt, s benne nem csupa Cato lakott! Hannibal legyőzőinek unokáit Cicero már nem hősöknek, hanem „Romulus söpredékének” (faex Romuli) nevezte .. .

Néha azonban a Forum ünnepi díszbe öltözött. A győztes hadvezérnek a senatus engedélyt adott, hogy ünnepélyes menetben seregével a Mars-mezőről kiindulva, a Forumon át a Capitoliumra vonuljon, s ott hálát adjon, áldozatot mutasson be Iuppiternek. A diadalmenet, a triumphus ritka látványként, nagyon ünnepélyes, hagyományos külsőségek között zajlott le. (Vespasianusig mindössze háromszázhúsz diadalmenet haladt végig Rómán!)

romaikor_kep



A forumon lelátókat építettek a nézőközönség számára, hogy minél többen láthassák ezt a színes menetet, amelynek élén katonák vonultak, babérkoszorúval a fejükön, nagy táblákon a hadjárat legérdekesebb győzelmeinek festményeit mutatták be a népnek, más táblákon az elfoglalt városok neveit, a győzelmi jelentéseket vitték, így Caesarnak a pontusi háborúért engedélyezett triumphusában híressé vált „Veni, vidi, vici!” („Jöttem, láttam, győztem!”) szavait írták egy táblára.

Azután a feldíszített fehér áldozati barmokat vezették a menetben, majd a foglyok, túszok következtek, gyakran ők maguk hordozták a hadizsákmányt. Most tűnt fel a győztes hadvezér, amint négy almásszürke vontatta kétkerekű kocsiján bíborszínű, aranyhímzésű togában állott, arcát - a capitoliumi Iuppiter szobrához hasonlóan - cinóberrel vörösre festette, fejét babérág koszorúzta. Mögötte rabszolgája állott, a triumphator feje fölé koronát tartott, és a nép ujjongó üdvözlésére, a győztes fülébe súgta: „Gondolj arra, hogy ember vagy!” („Respice post te, hominem te esse memento!”)
Közvetlenül a triumphator kocsija előtt, vörös hadiköpenybe öltözött lictorok, babérkoszorúzta vesszőnyalábjukba bárdot tűzve, baljósan haladtak: ők végezték ki ősi szokás szerint a rabszolgának el nem adott hadifoglyokat, tehát az ellenség vezéreit, főembereit.

A triumphator kocsiját tisztjei, lóháton vagy gyalogosan követték, majd. a hadifogságból kiszabadított római polgárok jöttek, a menetet végül a katonás rendben vonuló sereg zárta be, minden harcos összes kitüntetését viselte.
Hangos üdvrivalgással köszöntötték győztes vezérüket, de a gúnydal sem maradt el, csípős, vaskos humorú verseket költöttek és ezeket énekelték, ilyenkor minden szabad volt, a hadvezér nem büntetett!
A menet a Via Sacrán délkeletről északnyugat felé haladva érte el a Capitoliumot, majd a foglyokat elvezették a Forum közelében levő börtönbe (Carcer Mamertinus), ahol a kegyetlen hagyomány szerint sorsuk beteljesedett.

A hadvezér kíséretével bevonult a Iuppiter templomba, felment (Caesar térden csúszott!) a lépcsőn, és babérkoszorúját az isten szobrának ölébe helyezte, majd áldozatot mutatott be, s hálaimát mondott.
Innen a menet a Circus Maximusba vonult, ahol a nép ismét ünnepelhette hőseit. Utána a győztes hadvezér megvendégelte a Város népét, voltak akik hallatlan bőséggel terített asztalokhoz ültették a rómaiak tízezreit.



Folytatás: A Város képe - 3. rész