logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A város képe 1. rész

Az időszámításunk szerinti I. század polgára felballagott a Tiberis folyó jobb partján emelkedő Ianiculus-halomra, kifújta magát, majd egy fa árnyékát nyújtó lombja alól Rómára tekintett.
A Ianiculus lejtőjéig terjedő kertek, ligetek, a domb oldalát borító bokrok, cserjék, lombos fák felfogták a Város felől szállingózó port, ide nem hatolt el az utcák zsivajgó lármája. Bár a nagy műutakon, a Via Salarián, a Via Flaminián szekerek döcögtek, a Tiberisen hajókat vontattak, itt fenn nem zavarta meg a csöndet a szekerek zörgése, a rosszul megkent kerekagyak nyikorgása, a vontató állatok nyihogása, bőgése, a kocsisok harsány kiáltása, a hajókormányosok ordítozása. Csend és nyugalom honolt itt fenn a magasban, a Ianiculus ormán. Így érezte ezt Martialis, a költő, Róma rajongója.

Hűvös szellő legyezgette a Városra tekintő, napi fáradalmait kipihenő poétát. Amott a Tiberis túlsó partját látta, a lenyugvó nap rőten aranyló fényében ragyogó Rómát! Szemet kápráztatóan csillogtak a márvány borította szentélyek, templomok, hatalmas középületek, pompás paloták, vörösen izzottak a Nap utolsó sugaraitól áthevülten a magasba emelkedő bérházak téglafalai.
A költő gyönyörködve szemlélte Rómát, a mögötte elterülő szelíd dombokat, a távolban kéklő albai hegyeket, ott, messze még látszik a bájos Tusculum üde zöldje, az ősi Alba es Fidenae. Észak felé pillantott, ahol Soracte hegyének ormán még kevés hó csillogott, a tél utolsó emléke.
Gyönyörű város! - gondolta a költő - nincs párja a világon! Eszébe jutottak Augustus kora neves költőjének, Tibullusnak szavai: „Roma aeterna”, örök Róma!

De a fény mellett ott az árnyék is. A pompás épületek ontották a hőséget, amely megrekedt a zegzugos, szűk utcákban, siető járókelők taszigálták az elbámészkodókat, nem törődtek a kényelmesen sétálók testi épségével.
Talán éppen most halad a tömegben Martialis költőtársa Iuvenalis, komoran lépdel, bosszankodik, hogy megizzasztja vállát a meleg gyapjúöltözet, de nem teheti le, nem sétálhat kényelmes tunicában, mert az illem íratlan parancsához híven, az ünnepélyes togában kell megjelennie valamelyik gazdag pártfogója vacsoráján, hogy a clienseknek kijáró szerény ételt elfogyaszthassa.

Az éjjeli órákban, a sötét utcákon óvatosan megy haza, vigyázva, hogy duhaj fickók bele ne kössenek, s bele ne lépjen az utcára loccsantott szennyvízbe. Fáradtan, kimerülve mászik fel magasan fekvő emeleti lakásába, és aludni próbál. De jaj ! A házat megremegtetik az utcán haladó, dübörgő súlyos társzekerek, hajcsárok, részegek ordítozása veri fel szendergéséből a költőt, ha ugyan sikerült elaludnia.
Vágyakozva gondolt vissza Iuvenalis és vele együtt annyi más római polgár az ősök régi Rómájára, amikor még zsuppfedeles, fa- és vályogházakban laktak a világhódító rómaiak elődei, szerény, egyszerű földművesek, akik korán lepihentek és már hajnalban elindultak, hogy közeli kis földjeiken dolgozzanak.

romaikor_kep



Egyszerű volt a régi Róma, dísztelen és szerény. Kis területen épült városkát védtek a hatalmas kőtömbökből emelt városfalak, amelyeket egykor - a hagyomány szerint - Servius Tullius, Róma hatodik királya építtetett.
Az utcákat nem kövezték, nyáron porban, télen sárban járkáltak a rómaiak. A gyakori tüzek arra figyelmeztették őket, hogy szilárd, téglából, kőből épült, cseréppel fedett házakba költözzenek, a régimódi viskók eltűntek. Az etruszkok építtette nagy szenny- és talajvíz levezető csatornát, a Cloaca Maximát megtoldották, majd az i. e. III. században elkezdték az utcák, terek kövezését is.

A Tiberis folyó inkább a Város határa, mint összekötője volt, hiszen Róma a folyó bal partján épült, és ott is terjeszkedett. Még a későbbi korokban sem költöztek át a zsúfolt Városból az emberek, a jobb parton ápolt kertek, bájos ligetek feküdtek, kisebb mezőgazdasági ingatlanokon álló villákban laktak azok, akiket sorsuk odavetett.
Éppen ezért hajdan hidakra sem volt nagyon szükség, csupán egy fahidat vertek a két part között, s azt - háborús támadás veszélye esetén - bármikor lerombolhatták.

A győztes háborúk befejezése után Rómát Itália területén ellenség már többé nem veszélyeztethette, nem kellett félni attól, hogy ellenség ostromolja meg az ősi falakat, vagy felgyújtja a házakat.
A rómaiak háborúskodásaik során megismerkedtek a magasabb kultúrájú népek építkezéseivel, tapasztalataikat hazavitték és otthon is megvalósították. A rómaiak azonban nemcsak tapasztalatokat, nemcsak emlékeket vittek haza, hanem hajószámra hurcolták el a műkincseket, pénzt es rabszolgákat, akik között kitűnő mesteremberek is akadtak.

A gazdagok kényelmesebben, kellemesebben akartak élni, szebb házakban, jobb körülmények között, még az egyszerű szabad emberek igényei is megnőttek. De hol volt már ekkor a Város a Roma quadratának nevezett ősi településtől! Kegyelettel tekintettek a Palatinus halmának erre a tízhektárnyi, kicsiny területére, ahonnan a világhódító unokák ősei egykor elindultak.
Ekkor már hét halmon és a halmok között elterülő völgyekben laktak a rómaiak, e két halom közül ötöt egyenesen - némi nagyzolással -- hegynek neveztek, ezek a Mons Capitolinus, Palatinus, Aventinus, Caelius, Esquilinus, csupán kettőt, éspedig a Viminalist s a Quirinalist emlegették collis, halom vagy domb gyanánt.

Enyhe túlzás volt e halmokat hegykent tisztelni, hiszen a Palatinus csupán 52 méter, a Capitolinus 49 méter, az Esquilinus pedig 67 méter magasságban emelkedik a tenger színe felett.
Róma legmagasabb pontja a Ianiculus orma, 84 méter, legmelyebben a Forum Romanum fekszik, 11,8 méternyire a tenger színe felett. De hát a rómaiak büszkék voltak városukra és büszkén tekintettek a halmokra, az azokon épült templomokra, palotákra.

romaikor_kep



Mielőtt azonban Rómában nagyobbszerű építkezésekhez fogtak volna, olyan jómódú campaniai város, mint Capua lakói, enyhén lenézték a dombokon bukdácsoló házakat, a hirtelenül, szabálytalanul magasra törő bérkaszárnyákat, a girbegurba utcákat.
Ekkor még a túlsó parton fekvő Vaticanuson nem különösen értékes szántóföldek, legelők terültek el, az egész Város rendezetlenül, szabálytalanul fejlődött, sőt a terjeszkedésre sem nyílott alkalma.
A terjeszkedést a városi határmezsgye, a pomerium megszentelt vonala szabta meg, és ezt csak az az államférfi tolhatta ki, aki a birodalom birtoktestét gyarapította. Bar már korábban is akadtak olyan hadvezérek, akik ezen ősi, talán még királyi jogon alapuló hagyomány értelmében tágíthatták volna a Város szűk határait, úgy látszik eme tetthez először Sulla merészsége és nemtörődömsége kellett.

A dictator nyilván a gyűlölt pénzembereken akart ütni, amikor a pomeriumot kijjebb helyezte, mert így a telekárak estek, és a spekulánsok ráfizettek az üzletre. Sulla a Capitoliumnak a Forumra néző lejtőjén hatalmas állami levéltárat építtetett, a Tabulariumot, hogy azt - korábbi őrzési helyétől - a Saturnus szentélyében kezelt kincstártól elkülöníttesse.
Sulla nem érte meg ennek a nagyszabású építkezésnek a befejezését (i. e. 62), s így a Tabularium homlokzatára nem az ő, hanem a befejezőnek, Quintus Lutatius Catulusnak a neve került. Ugyancsak Sulla építtette újjá a capitoliumi Iuppiter templomát, es azt Athénből elhurcolt oszlopokkal ékesíttette.

Sulla díctaturája alatt indult meg a fényűző lakásépítkezés is. Mindenekelőtt Sullának a proscriptiókon meggazdagodott hívei építtettek maguknak kényelmes, szép lakóházakat.
Ez idő tájt jöhetett divatba a Palatinus, a gazdag, előkelő polgárok itt vásároltak maguknak házhelyeket. (Mint még meglátjuk, Rómában más, kevésbé elegáns vidékeken is laktak előkelőségek, a pompás palotákat olykor tömeglakások, szánalmas bérházak vették körül.)

romaikor_kep



Az építkezés, a lakberendezés fényűzése óhatatlanul hatalmába kerítette a pompakedvelő, vagyonos köröket, hiába sóvárogták a maradi öregek a régi jó időket, amikor a nemes ősök egyszerű, szerény otthonnal is beérték, hiszen maga a nagyhatalmú dictator járt elöl a luxusban. Sulla viszolyogva gondolt vissza egy szerény bérház lakásában töltött ifjúságára, hatalma teljében, tekintélyes vagyon birtokában élvezni akarta életét.

Tehát az i. e. I. század elején indult meg Róma nagyarányú fejlődése. Az előkelő és nagyon gazdag államférfiak pompás középületeket emeltek, amelynek homlokzata az építtető nevét hirdette, és bőkezűségét tanúsította. De nemcsak a homlokzatra kiírt név, hanem a templomokon, középületeken elhelyezett címer is öregbítette a nagylelkűen adakozók nemzetségének tekintélyét.
(Így a Flaminiusok papi süveget - apex -, a Manlius Torquatusok nyakláncot - torques -, a Marcius Philippusok lovast, a Decius Musok pajzsot es kampós botot, a Iulius Caesarok elefántot viseltek címerükben, pecsétgyűrűjükben.)

Cn. Pompeius Magnus az első kőszínházzal ajándékozta meg Róma népét, Caesar határtalan bőkezűségében mindenkin túltett: a Forum Romanumon felépíttette a pompás Basilica Iuliát, a Forum Romanum közelében pedig drága telkeket vásárolt össze százmillió sestertiusért (rengeteg pénz volt ez akkor!), hogy újabb forummal örvendeztesse meg a népet, amely nem a kereskedelmet, az üzleteket, hanem a római nép üdülését, szórakozását szolgálta. Itt, a Forum Caesarison állott Caesar aranyozott bronzból készült lovas szobra es mondabeli ősanyjának, Venus istennőnek a szobra.

A Tiberis jobb partján hatalmas parkot létesített, ahol kis villák, csinos épületek, lugasok állottak, a sétányokat szobrok díszítették. Caesar ezeket a kerteket (Horti Caesaris) végrendeletében a népre hagyta. Galliai hadjáratának dús zsákmányából újabb jelentős középületekkel gyarapította a Várost, a régieket pedig nagy költséggel helyreállíttatta.

De nem csupán erre terjedt ki Caesar gondoskodása : Sulla példája nyomán ö is kijjebb helyezte a pomeriumot, hogy Róma szabadabban fejlődhessen, es törvénnyel szabályozta a városi rendészetet.
Ez a törvény (Lex Iulia municipalis) megtiltotta, hogy a városokban napkeltétől napnyugtáig bárki is kocsival közlekedhessen, hogy az utcai gyalogos forgalmat járművek ne zavarhassák (persze, néhány kivételt azért ő is megállapított), tilos volt a tereket, utcákat építőanyaggal járhatatlanná tenni, eltorlaszolni, a háztulajdonosokat pedig arra kötelezte, hogy a ház előtti utcarészt takaríttassák, jó karban tartsák (amennyiben ezt a háziúr elmulasztotta, az illetékes aedilis a háztulajdonos számlájára köteles volt a munkát elvégeztetni).

Caesar nagy terveit nem hajthatta végre. A meggyilkolása után keletkezett zűrzavar, majd a polgárháború nem kedvezett a békés alkotómunkának, sok épület megsínylette az utcai harcokat. Augustus azonban nagy lépésekkel vitte előre Róma fejlesztésének ügyét. Ő is kitolta a pomeriumot (utána ezt még Claudius, Vespasianus es Hadrianus is megcselekedték).

Az egyiptomi győzelem után Rómába áramló temérdek pénz emelte a telekárakat, de csökkent a kamatláb, ezért a vagyonos emberek szívesen fektették pénzüket a magasabb hozamot biztosító bérházak építésébe, amit Augustus örömmel vett tudomásul, hiszen a polgárság vagyoni megerősödése hozzátartozott politikai elgondolásaihoz.
Augustus feladatául tűzte ki a polgárháborúk alatt lezüllött, elhanyagolt templomok s szentélyek tatarozását, felújítását. Erre szükség is volt, hiszen Horatius is így ír:
„Az istenek háza roskad, s szobraikon feketéllik a füst.”

romaikor_kep



Augustus maga említette meg, hogy 82 templomot javíttatott ki, ezenfelül több templomot, középületet emeltetett. Caesar példáját követve, Augustus is egy újabb forummal szépíttette a Várost.
Az új forumon pompás templomot állíttatott a Caesar meggyilkolását megbosszuló hadisten (Mars Ultor) tiszteletére. A Forum Augustumot még két pazar oszlopcsarnok gazdagította, amelyeket a győztes római hadvezérek szobraival díszítettek.

Nem csupán Augustus, hanem hívei is hozzájárultak Róma fejlesztéséhez. Barátja és veje, M. Agrippa létesítette Róma első közfürdőjét, a fürdőhöz épített templomot, a Pantheont építészei kupolával fedték be.
A nagyméretű kupola jelentős újításnak számított a római építészetben, de újszerű volt még Augustus korában a boltív alkalmazása is, ezek megkonstruálásához pontos matematikai számításokra volt szükség!

romaikor_kep



Titus Statilius Taurus építtette fel Róma első kőből, márványból készült amphiteatrumát, akkor létesült Róma első közkönyvtára, s sok egyéb, a nép érdekét, javát szolgáló középület.

Augustus a maga lakóházában kerülte a pompát, de jó néven vette, ha hívei gazdagon, fényűzően építkeznek. Maecenas az Esquilinus elhanyagolt, temetőnek használt vidékén hatalmas kertet létesített, itt emeltette gyönyörű palotáját, példáját a többi előkelő is követte.
Építőanyagnak most használtak először cementet, mészkövet, sőt Augustus hozatott első ízben Rómába a lunai (carrarai) bányákból márványt. A márvány annyira elterjedt, olyan gazdagon használták, hogy Augustus joggal dicsekedhetett: márványból való várost hagyott utódaira, a téglából épült helyett.

Augustus a városrendezés ügyét is szívén viselte. Nemcsak a Város területét tágította, hanem a bérházak biztonságára is súlyt helyezett. A telkek jobb kihasználása végett a háztulajdonosok magas, sok lakásból álló bérházakat építtettek, hogy nagyobb jövedelmet érjenek el.
Az ókori favázas építkezés nem nyújtott elegendő biztonságot, a kellően ki nem szárított anyagban hézagok, repedések keletkeztek, és a nagy nyomás alatt nemritkán beomlottak. A princeps szükségesnek látta, hogy a bérházak magasságát legfeljebb 70 lábban (20,72 méter) állapítsa meg, - tekintet nélkül az úttest szélességére.

Augustus a város igazgatásában is újítást hajtott végre, midőn a régi beosztás szerinti négy kerületet tizennégy kerületre, regióra változtatta meg, amivel a jobb közigazgatást, a pontosabb áttekinthetőséget, a feladatok megosztását érte el.
A princeps a tizennégy regio mindegyikét csak számmal jelölte, későbbi időben a nép minden kerületnek, valamilyen jelentős épület, út vagy hely alapján, nevet adott.


A tizennégy augustusi regio elnevezése a következő:

I. Porta Capena,
II. Mons Caelius,
III. Isis et Serapis,
IV. Templum Pacis,
V. Esquiliae,
VI. Alta Semita,
VII. Via Lata,
VIII. Forum Romanum,
IX. Circus Flaminius,
X. Palatium,
XI. Circus Maximus,
XII. Piscina Publica,
XIII. Aventinus,
XIV. Trans Tiberim.

A városnegyedeken átvonuló nagyobb utcák metszőpontjánál kis kápolnákat (compitum) emeltek, a kerületi elöljáró, a vicomagister itt mutatta be a negyed összes lakóinak a nevében a városnegyed védőistenségeinek (lares cornpitales) az áldozatot. Az egy-egy kápolnához tartozó polgárok egyletekbe (collegia compitalicia) tömörültek, ezeket az egyleteket a icomagisterek irányították.

A köztársasági kor utolsó évtizedeinek politikai életében a collegiumok nagy szerepet játszottak; a választási küzdelmekbe, a népszavazásokba, a népgyűlésekbe nemegyszer erőszakosan beavatkoztak, s így eldöntötték a szavazás eredményét, sőt olykor meggátolták a népgyűlések munkáját is.
Minthogy a collegiumok tagjai érdekeiknek, társadalmi helyzetüknek megfelelően demokratikusabb jogokért küzdöttek, a senatus i. e. 64-ben feloszlatta őket, később a híres népvezér, P. Clodius Pulcher újból engedélyeztette működésüket, sőt a collegiumokat ütőképes fegyveréve kovácsolta össze; Caesar - miután hatalma már megszilárdult - ismét megszüntette a collegiumokat, attól tartva, hogy egy ügyes demagóg esetleg ő ellene használja fel a collegiumokban jól megszervezett polgárságot.

Augustus i. e. 7-ben, vallásos színezetű restaurációs politikájának alátámasztásául felélesztette ezeket az eredetileg vallásos egyleteket, de ügyelt arra, hogy tevékenységüket csupán vallási téren fejtsék ki. A császárkorban a collegiumok a császári kultusz ápolóiként működtek, s így némi megbecsüléshez és kisebb szerephez jutottak.

A császárok, talán csak a takarékos Tiberius kivételével, továbbfejlesztették a Várost, mindegyikük hozzájárult Róma szépítéséhez. Caligula, Claudius jelentős építkezésein kívül, nagy horderejű volt Claudius ostiai kikötő-építkezése, amivel Róma zavartalanabb és jobb ellátását akarták szolgálni. Claudius uralkodása alatt, i. sz. 44-ben a senatus határozatot hozott a köz- és magánépítkezések ügyében.
Ez a „senatus consultum” bevezetésében a császárt dicsőítette, hogy Róma és Itália gondját viseli, mert helyreállítja a középületeket, korlátozza a házak és villák lebontását (mert sokan így akartak olcsó építőanyaghoz jutni).

romaikor_kep



Ha valaki azzal a céllal vesz házat, hogy a bontási anyagból haszonhoz jusson, azt a senatusnál fel kell jelenteni, és a szóban levő összeg kétszeresét kell reá büntetésként kiszabni. Mivel az ingatlan eladója is vétkes ebben az ügyletben, az adásvételi szerződés semmis.
A határozat nem tiltja meg a házak átépítését, ha a tulajdonos az ingatlant nem adja el, de a senatus a munka végzését felülvizsgálta, vajon nem forog-e fenn nyerészkedés. A senatus ezzel akarta elérni, hogy Itália és Róma ne úgy fessen, mintha háború dú1ta volna fel.
Nero alatt, i. sz. 64-ben, július 19-től 27-ig tartó tűzvész során a Város, az V. és VI., valamint a XIV. kerület kivételével szinte teljesen elpusztult.

Rómának számos nagymúltu, becses épülete pusztult el ezekben a napokban, a lakosság tízezrei hajléktalanul bolyongtak a Városban. (Nero becsületére szolgái, hogy minden erővel a szerencsétlenek segítségére sietett, sok embert saját palotájában helyezett el.)
A nagy tűzvész módot adott Nerónak arra, hogy felépítse a domus aureát, amelyben végre „emberi módon” lakhatott. Palotájához óriási kiterjedésű parkokat, tavakat, ligeteket létesített, ezekben házakat, villákat építtetett, kisebb szántóföldek, szőlőskertek, gazdasági épületek a bold og falusi élet varázsát nyújtották a császárnak, aki szórakozására még egy állatkertet is berendezett.

romaikor_kep


Domus Aurea



Palotája előtt állíttatta fel a saját 31,5 méter magas szobrát, a termeket, szobákat gyöngyház berakással, drágakövekkel ékesíttette, ebédlőjének mennyezete elefántcsontból készült, a falakat művészi freskók díszítették, a fogadóhelyiségekben, a kertekben gyönyörű szobrok (többek között a híres Laokoón-csoport) állottak. érthető, hogy ez a képtelen pazarlás a császári kincstárat teljesen kimerítette, miért is Nero minden alkalmat megragadott, hogy pénzt szerezzen, tehát felségsértési pereket koholt, hogy kivégzéssel es vagyonelkobzással segítsen zilált pénzügyein.

A Város hamvaiból újjáéledt. Hozzáfogtak az építkezésekhez, de a császári kormányzat elrendelte, hogy több tervszerűséggel, a tűzveszély lehetőségének csökkentésével építsék újjá a várost.
Az utcákat kiszélesítették, a házakat árkádosították, a házak falait bizonyos magasságig tűzbiztosan, kőanyagból építették. Ennek ellenére, a Nero halálát követő zűrzavaros időkben Róma ismét leégett, a pusztulás talán még nagyobb volt; most Vespasianus császárra hárult Róma újjáépítésének gondja, es ő e kötelességének, a dicsőségét hirdető feliratos emlékek szerint meg is felelt.

Az építkezések előmozdítása érdekében elrendelte: ha valaki saját telkét valamilyen okból nem építette be, akkor azt bárki a maga építkezésére ingyen igénybe veheti. Vespasianus gondoskodott a tűzvész elpusztította épületek, mindenekelőtt a Capitolium ősi szentélyeinek helyreállításáról is, továbbá újabb jelentős középületekkel gazdagította Rómát.
Fiával, Titusszal együtt, a nerói aranyház területén létesítették a monumentális Amphitheatrum Flaviumot (amelyet ma inkább Colosseum néven ismernek),

romaikor_kep


Colosseum - Amphitheatrum Flavium



Titus később még egy nagy közfürdővel ajándékozta meg a rómaiakat. Titus öccse és utóda, Domitianus szenvedélyes építkező volt, ő is számos maradandó alkotással állított emléket nevének.
Kitűnő építészre talált Rabirius személyében, aki - többek között - az elképesztően nagyméretű új császári palotát, a domus Flaviát építette fel a Palatinuson. (A császárok Augustus óta a Palatinuson laktak, s erről a palotákkal beépített halomról, a Palatinus szóból származik a mi palota szavunk, továbbá a palazzo, Palast, palais stb. szó is.)

Domitianus nem tűrte el, hogy a Város képét megrontsák, s a mesteremberek, iparosok Rómának vidékies jelleget kölcsönözzenek. Ezért megtiltotta, hogy a lacikonyhások, borbélyok, hentesek és mészárosok, kocsmárosok s más szakmabeli iparosok mesterségüket az utcán folytassák, az útvonalakat eltorlaszolják, elrútítsák.
Domitianus alatt tovább szépült Róma, de a császárkor egyik legpompásabb, a Város jellegének talán legméltóbb alkotása Traianus nevéhez fűződik, aki a Forum Traiani nagyszabású építkezésével Róma egyik legpompásabb terét létesítette.

Talán valamennyi császár között a legszenvedélyesebb építkező a művészi ízlésű és érzékű Hadrianus volt. Az építkezés iránti szeretetét már helytartó korában, fiatalon bebizonyította, amikor is Aquincumban (az óbudai hajógyári szigeten) a helytartói palotát felépíttette, s azt kora ízlésének megfelelően, gazdagon díszíttette.
Hadrianus Rómában sok épületet helyreállíttatott, templomokat emelt, utcákat, köztereket szabályozott. Egyik legnagyszerűbb alkotása hatalmas síremléke volt, amely ma - átépítve, hajdani pompájától megfosztva - komor szépségében, minden Róma-látogatót elbűvöl. (Hadrianus „tragédiája”, hogy az ő nevét elhagyták, Szent Mihály arkangyalnak a mauzóleum ormán elhelyezett szobráról ma Angyalvárnak nevezik ...)

Septimius Severus is méltó akart lenni elődeihez. Több szép emlékmű fűződik a nevéhez, így a tiszteletére emelt diadalív a Forum Romanumon és a Palatinus lejtőjén, a Via Appia tengelyébe helyezett nagyméretű Septizonium, igen díszes, szökőkutakkal, szobrokkal ékesített építmény.

A császár fia, Caracalla fejezte be az apja alapította nagyszabású, gyönyörű közfürdőt, amely ezért az ő nevét viseli - mind a mai napig.



Folytatás: A Város képe 2. rész