Történetének minden kétséget kizáróan korai korszaka a legtöbbet vitatott és a feltárások folyamán a szakirodalomban is legtöbbet változó időszaka. Korai történelmének adatai a régészet és az alapítástörténet hagyományaiban maradtak fenn.
A római mitológiából táplálkozó történetírói hagyomány az alapított város elképzelést támasztja alá, de állandó vita a történészek között, hogy Róma alapított város-e, vagy sem. Létét részben a természetes városfejlődés, részben a tudatos városrendezés alakította. E kettő határvonala, a történeti korba lépő Róma, a királyság korára tehető.
A természetes városfejlődés alapvető eleme földrajzi helyzete, amit a folyó, annak átkelőhelye, az emellett elterülő legeltetésre alkalmas terület, a Via Salaria és a védelmi szempontból fontos magaslatok határoztak meg. Ennek feltétlenül meghatározó voltát Mommsen erősen hangsúlyozta, de jelentősége csak később, az etruszkok kereskedelmi tevékenységének és hódító ambícióinak, a sabinok és Campania irányába történő megélénkülésével nőtt meg.

A természetes városfejlődés teóriáit támasztják alá a természeti tényezők mellett azok a régészeti leletek, amelyek bizonyítják, hogy a preurbanus korszakban is lakott volt. Az alapított város teória mellett vallanak az írott és orális hagyomány által fennmaradt mítoszok. E kettő többé-kevésbé összeegyeztethető.
A természetes városfejlődés mellé társult egy tudatos urbanizációs politika, ami felgyorsította és átalakította a természetes városfejlődés folyamatát.
Róma természeti viszonyai tudatos várostervezési koncepció nélkül nem voltak alkalmasak nagyváros kialakulásához. A kettő ötvöződéséből jött létre az a városkép, amit kezdetekben a természet adta lehetőségek, a korai településszerkezet majd az etruszk hagyományokon alapuló várostervezés összehangolódása határozott meg. Ez a kettősség mindvégig megmarad a városképen, mint Livius mondja: magis occupatae quam divisae similis, azaz úgy néz ki, mintha elfoglalták volna, és nem tervszerűen alakították volna ki.
E kettősség folyamatosan keveredik az írott hagyományban, amit egyre hihetőbb adatokkal támaszt alá a régészet. Ma már egyre kevésbé osztják Mommsen véleményét, hogy a római korai történet csupán történeti rangra számot tartó mese.

A város alapításának napjában a történetírók teljesen biztosak, az évet is egészen pontosan tudni vélik, s csaknem - történeti szempontból - tökéletes pontossággal közlik. Ezzel állítják párhuzamba a régészeti felfedezések által kirajzolódó történeti képet.
A sok lehetséges számítás közül a legismertebbek, Varro (aera Varroniana) Kr. e. 754/53-ra, Cato (aera Catoniana) Kr. e. 751-re, Timaios 814/13-ra, Polybios 751-re, az augustusi fasti 752-re, Fabius Pictor Kr. e. 748/47-re, Velleius Paterculus 745-re, Cincius Alimentus Kr. e. 729/28-ra teszi. Ezek közül a Varro-féle dátum az általánosan ismert, ez a Romulus és Remus mítosz és a Palilia ünnep alapján a város alapítását 753. április 21-ben (dies natalis) határozza meg.
Róma alapítása, bár közismertnek tűnik, nem egyenlő a Romulus-mítosszal. A város alapítóit három etnikumhoz is kötik. Ezek a latinok, a görögök és az etruszkok. A legkorábbi régészeti leletek egy csoportja a görög alapítás mondáját látszanak alátámasztani. Ez az Aventinus és Palatinus legkorábbi telepeihez kötődik.

Az 1962-től előkerült régészeti leletek egy Kr. e. 1400 táján létezett bronzkori falu létét igazolják, aminek emlékét a Héraklés-mítosz Geryonés bíborszínű teheneiről szóló része őrzi. Plutarchos a város nevének eredetét magyarázva, a város trójai alapítási hagyománya mellett, a görög mitológiából merített eredet-narratívát is felsorolja. Magának az alapításnak az ötlete a görög történetírói hagyományból fakad, ahol a városok, különösen a Római Birodalom városai közül a dél-itáliai görög városállamok természetesen alapított városok voltak, amelyeknek a történetét pontos kronológiával és alapítóik történetével nem mulasztották el feljegyezni. Ez a hagyomány Dionysios Halicarnasseusra megy vissza, aki mint görögül író történetíró, természetesen a görög történeti hagyományból merített.
Eszerint az első római köztér a forum boarium lett volna, és a nomadizáló állattenyésztés kapcsán állandóan használt folyamátkelőhely védelmére létrejött egy telep, melynek lakói a Palatium természetes barlangjait használták, részint lakhelyül, részint szakrális térként. Ennek a bronzkori telepnek és a későbbi palatinusi „falu"-nak a kontinuitása a régészeti adatok alapján ma még nem igazolt. A Forum temetőinek és a palatinusi kunyhók alapozásának datálása alapján ezt a telepet csak a Kr. e. 1000 körüli időszaktól tekintik folyamatosan lakottnak.

Korábban általánosan elfogadott tétel volt, hogy míg maga a domb lassan betelepült, a dombok közötti völgyek lakatlanok maradtak. Ezt cáfolják a legfrissebb régészeti felfedezések, amelyek azt látszanak bizonyítani, hogy a város vélt alapítási idejénél (VIII. század) jóval korábban már többé-kevésbé szervezett közösség lakta a területet.

A latin alapítás természetesen Róma hagyományos alapító mítoszára, a Romulus és Remus történetre megy vissza, ami a trójai alapítástörténettel való kapcsolatában egy másik dimenziót is érintve, az isteni alapítás meséje. Ezt a vonalat erősíti az egész annalista történetírói hagyomány is.
A latinok városalapítása a latin-sabin közösség alapító történetében jelenik meg. Ez régészetileg a latialis-kultúra II. fázisának történelme, aminek jellemző tulajdonsága a dombhátakon kialakuló négyszögletes alaprajzú, nádból és földből készült kunyhókból álló - kis jóindulattal - falusiasnak nevezhető települések kialakulása. Ennek a kultúrának egyik jellegzetes fejlődési vonása a városiasodás volt.
Amikor a történeti irodalomban harmadikként említett etruszk alapítók - az etruszk királyok - megjelentek, a római társadalom már valószínűleg elérte szervezettségének azt a szintjét, ami egy városi társadalom kialakításához szükséges.

A római városfejlődés-városalapítás ezen állomásai a fenti képet megismételve és kiegészítve jelennek meg a Forum kialakulásának történetében is.