Rómának ez idő szerinti látogatóit egyébiránt minden felhívja arra, hogy előszeretettel forduljanak a hajdankor felé; az 1870-i eseményekből is a hajdankor húzta mindeddig a legtöbb hasznot. Az új kormányrendszer sokkal tartozott a régi emlékeknek; hogy bebizonyítsák, miként Róma méltó a szabadságra s az önmaga fölötti rendelkezésre, hogy Italia joggal követelheti fővárosának: a köztársaság s a császárság történetében kerestek támpontokat, minduntalan a senatust, a Fórumot, a Capitoliumot emlegették s e nagy nevek támogatása nem csekély előnyére volt az új igényeknek.
Az olasz kormány adósságot vállalt el a múlttal szemben s azonnal hozzá látott törlesztéséhez, mihelyt elhelyezkedett Rómában. A királyi helytartónak egyik rendelete már 1870. nov. 8-án fel-ügyelőséget léptetett életbe a városban s a vidéken való ásatások fölött s a Palatinus ügyes búvárára, Pietro Rosa-ra ruházta e tisztet. Nyolc nappal utóbb kezdetüket vették a munkálatok a Fórumon.
Egészen természetes, hogy mindenekelőtt ide fordultak. A Fórumnak azon ritka szerencséje volt, hogy minden időkben központját és szívét képezte Rómának. Modern városaink legnagyobb részében helyet cserél századok során a tevékenység s az élet; Párisban pl. a Szajna bal partjáról a jobb partra, a város egyik végéről a másikra ment át. Róma hívebbnek mutatta magát a régi hagyományokhoz. A naptól kezdve, midőn Halicarnassusi Dionysius szerint Romulus és Tacitus, egyik a Palatinusnak, másik a Capitoliumnak és Quirinusnak telepítvényese, elhatározták, hogy egyesülnek a közös ügyek intézésére ama nedves és egészségtelen síkon, mely a Capitoliumtól a Palatinusig nyúlt, folyvást ez képezte a város gyűléseinek s tanácskozásainak helyét.
Az első években nem volt más köztér, mindenre ezt használták. Reggel itt bocsátottak árúba mindenféle portékát, a nap folyamában itt történt a törvénylátás, este itt sétáltak. Idővel nagyobb lett a terek száma; külön vásárpiacokat kaptak a szarvasmarhák, a főzelékek, a halak (forum boarium, olitorium, piscatorium); Romulus régi Fóruma azonban mindenkor megtartja elsőbbségét. Nem fosztja meg e kiváltságtól a császárság sem, mely annyi egyebet meg-változtatott. Tágasabb, szabályosabb, fényesebb tereket alkottak körülié, de azokban soha sem láttak egyebet, mint járulékait a sajátképpeni „Forum Romanum“-nak.
Dacolt az első inváziók pusztításaival, túlélte Rómának a vizigótok s vandálok általi megszállását. Minden katasztrófa után úgy a hogy kitatarozták s olykor a barbárok maguk is, mint p. Theodorik, rajta voltak az önalkotta romoknak helyreállításán. A régi tér és építményei épségben voltak még a hetedik század elején, midőn azon szerencsétlen eszméje támadt a senatusuak, hogy Phocas, az utálatos zsarnok emlékezetének szentelje az oszlopot, melyről Grego rovius mondja, hogy „a történet Nemesise fenntartja számunkra, mint a rómaiak aljasságának egyik utolsó emlékét.
E pillanattól kezdve szaporodni kezdenek a romok. Minden háború, minden invázió lerombol voltmely régi emléket s senki nem gondol többé helyreállításával. A templomok, a diadalívek, melyeket tornyokkal vettek körül s erődök gyanánt lőrésekkel láttak el, naponta megtámadva a pártok tusáiban, melyek ellenséges táborokra osztották Rómát, megrázva a dühös rohamok által, összedőlnek végre s elborítják a földet omladékaikkal. Minden század hozzáad volt a pusztuláshoz.
Midőn V. Károly 1536-ban, visszatérve tunisi expediciójáról, átment Rómán, Constantin, Titus és Severus diadalívei alatt akarta a pápa átvezetni a kereszténység megbosszulóját; mindent megtettek hát útjának szépítésére. „Leromboltak, mondja a szemtanú Rabelais, több mint kétszáz házat s a földdel tettek egyenlővé három vagy négy templomot. Néhány évvel utóbb állítólag e puszta térre hordatta V. Sixtus a másutt történt építkezésekből fennmaradt azon anyagszereket, melyekkel nem tudta, hogy mihez kezdjen. Az egész hajdankor el volt födve, elveszett több mint tíz méternyi romtörmelék alatt. A Fórum, melyet az állatoknak engedtek át — Campo Vaccino, — ez időtől kezdve ölté magára a jelen század elejéig megtartott alakját. Poros tér volt, középszerű templomok által környezve, néhány oszlop emelkedett körülte félig ki a földből, szomorít és puszta hely, egészen alkalmas arra, hogy ide jöjjünk álmodozni az emberi nagyság múlandósága s az események forgandósága fölött. így ábrázolta Poussin a Doria-csarnokban látható kis képén s Claude Lorrain a Louvre birtokában levő festményén.
E félig eltemetett oszlopoknak, azt hihetnék, fel kell volt kelteniük a tudósok kíváncsiságát; hogyan történt mégis, hogy a reneszánsz óta egyikük sem vállalkozott az alapjukig való ásásra, hogy feltárja a földet, melyben nyugodtak? E föld a Forum földje volt; kétségtelenül tudhatták, hogy zsúfolva találják történeti maradványokkal s még sem gondoltak soha komolyan a munkára, mely a legszebb felfedezésekhez vezethetett. Csak e század első éveiben vették kezdetűket a tudós kutatások; de nagyon gyakran félbe lőnek szakítva s több problémát támasztottak, mint a mennyinek megoldásához vezettek. A belőlük merített hiányos felvilágosítások szenvedélyes vitákat vontak magok után a régészek között.
Különböző neveket adott mindenik a felfedezett épületeknek, különböző tervrajzot állított mindenik össze a Fórumról; nem ismerték pontosan határait, sőt a fekvését sem; némelyek úgy vélekedtek, hogy Severus ívétől Tituséig, vagyis északról délnek kellett nyúlnia, mások egészen ellenkező irányba, szent Adorján templomától szent Theodoréig helyezték s mindnyájan azt hitte, a régi íróknál az ő nézetét támogató adatokra talált. Elkerülhetlenül szükségesek voltak az új ásatások, hogy e zavarnak vége vettessék.
Azon feltevéssel láttak hozzá, hogy ezúttal végleges munkát végeznek. Nem volt elég némi fúrásokat kísérteni meg, hogy itt-ott elérjék az antik földet; el Aulának határozva mindenütt feltárni azt s teljesen megszabadítani a rajt levő törmelékektől: ez volt a legjobb mód, tisztába jőni végre a Forum talányaival.
Kosa először is a basilica Julia-nál folytatta az ásatásokat, a mely részben már a régi kormány idejében ki volt ásva s egyúttal befejezte a környező templomok feltárását is. E munka befejezésével megismerték, bírták a Forum egyik egész oldalát, a mely nyugatnak, a Capitolium feljáratától a Palatinus tövéig vonul. Aztán tovább hatoltak a munkások kelet felé s nem állapodtak meg sz. Márton s sz. Adorján templomának küszöbéig. A római községtanács nem engedte, hogy tovább folytassák, nem engedte felszakítani az utcákat, melyeken át a modern város egyes részei közlekedtek egymással. Bármily fájdalmas volt is e feltartóztatás, be kellett érniük avval, a mit végezhettek. El kell ismernünk, hogy Rosa erős kezekkel vezette a munkálatokat. Több mint 120,000 köbméter földet kellett eltávolítani; de e törmelék alatt sok oly régi emléket találtak, melyeknek csakis nevét ismerték s több ponton megállapíthatták a Forum topográfiáját.
Kár, hogy a római hatóságok nem tartották szükségesnek részletes naplót tenni közzé ezen érdekes ásatásokról. E hézagot, részben, szerencsére betöltő a munka, melyet a római francia iskolának egyik fiatal növendéke, Dutert Ferdinand tett közzé a Fórumról, s a melynek sok hasznát fogjuk e könyvben venni. Dutert szemtanúja volt Rosa munkálatainak, napról-napra figyelemmel kísérte azok haladását, nyomon követte a munkásokat, összegyűjtő s lerajzolta az útjokban talált legcsekélyebb díszítmény-töredéket, legkisebb szobormű-darabot is. Munkája nem csak a Forum mai állapotát ismertetheti meg azokkal, a kik még nem látták s újíthatja fel azok emlékezetében, a kik már meglátogatták: megkísértette feltárni előttünk régi állapotát is. Kitatarozza e romokban heverő templomokat, fölállítja e ledőlt oszlopokat, visszahelyezi talapzataikra e szobrokat, szemeink elé tárja mind ama pompát, melynek alig némi töredékei maradtak fenn. Jól tudjuk, hogy sok konjektúra is bele szokott csúszni az ilyféle munkákba; de egészben véve igen valószínűnek látszik Dutert restaurálása, mely rend szerint pontos adatokra van fektetve. Csakis néhány hézagját rótták meg s némely tévedését, melyeket ismereteink mai fokán nehéz volt kikerülni.
A Forum ásatási munkálatai még folyamatban vannak, semmi sincs itt még teljesen befejezve. Környékét ássák ki a munkások; a tér maga mindeddig nem volt teljesen feltárható. Nem is egészen kedvező hát a pillanat általános tervrajzának megismertetésére. Meglehet, a későbbi leletek világot fognak vetni ez idő szerint megoldhatlanoknak látszó problémákra s kimutatják oly nézetek téves voltát, melyeket ma bizonyosoknak tart az egész világ. Csak óvatosan lehet hát előre hatolni e bizonytalan talajon, kerülni kell a túlságosan határozott állításokat, a valószínűségekhez kell magunkat tartanunk s eleve is készséggel belenyugodnunk a cáfolatokba, melyekben a jövő részesíthet.