logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A Római tűzvész i.sz.64-ben

64-ben Tacticus még gyerek volt, alig tíz esztendős amikor a tűzvész kitört. Ha nem is volt Rómában, biztos ezrével beszélt olyanokkal akik szemtanúi voltak a tragikus katasztrófának, mely ama derűs, holdfényes 18-áról 19-ére virradó júliusi éjszakán a városra szakadt. Ezért a nagy történész beszámolója, bár jóval később íródott, értékét tekintve korabeli forrásmunkának tekinthető.

A tűz a Cirkus Maximus déli részén tört ki. Gyúlékony megrakodott bódék voltak ott. A szél szempillantás alatt felszította, szétszórta a tüzet, a hatalmas épület hamarosan lángokban állt.
A tűzvész aztán átterjedt a város alacsonyabban fekvő részein levő lakóházakra és a domboldali házakra is. Hamar és könnyen terjedt tovább mert az akkori Róma utcái nagyon keskenyek és kanyargósak voltak. A mentőakciót nehezítették az embertömegek, melyek páni félelemmel azonnal kiözönlöttek a házaikból.

”És még hátra tekingetnek, oldalról vagy elölről gyakran már körül is voltak véve, és ha a legközelebbi helyre ki is jutottak a tűz azon is elharapódzott, így a távolinak hitt részeket is ugyanolyan veszedelemben találták magukat.
Végül nem tudván, hogy mit kerüljenek, merre igyekezzenek megtöltötték az utcákat, ellepték a mezőket. Némelyek elvesztvén minden vagyonukat, egy napra való eleségüket is, mások szeretteik miatt akiket kimenteni nem tudtak, még ha nyitva állott a menekülés útja, a halált választották. De gátat sem mertek verni a tűznek, mert sok ember sűrűn fenyegetőzött, az oltást tiltotta, mások meg nyíltan csóvákat hajigáltak és hangoztatták: Van aki ezt parancsolta! – akár, hogy annál szabadabban rabolhassanak, akár valóban parancsra”

romaikor_kep



Rómában Augustus ideje óta jól szervezett erős és állandó tűzoltó egységek voltak, az un. Cohortes vigilnum, összesen 7000 ember. Emellett ott volt a praetorianusok helyőrsége valamint a császár és a magánszemélyek rabszolgáinak tízezrei. Ám mindez kevésnek bizonyult a heves szél által felkorbácsolt tűzáradat ellen. Hatodnapra bírták csak megfékezni, az Esquilinus-domb lábánál, miután a hatalmas területen minden építményt leromboltak.
A szerencsétlenség azonban ezzel még nem ért végett. A hamu alatt lappangó tűz hol itt hol ott lobbant fel újult erővel legkülönfélébb pontokon s időkben, de a legfélelmetesebben Tigellinus birtokán dúlt, a Capitolium és a Quirinalis domb közt, s három napig tombolt a tűzvész az északi kerületekben.

A tizennégy kerületből melyekre Augustus osztotta fel a fővárost, csupán három maradt érintetlen. Hétben csak egyes épületek maradtak meg, négy pedig porrá égett. Róma már több tűzvészt is elszenvedett történelme folyamán, de ez volt a legszörnyűbb. Csak ahhoz a lángtengerhez lehetett hasonlítani amelyet a gallok szítottak fel négyszázötven évvel ezelőtt, mikor a várost elfoglalták. Az is tüstént eszükbe jutott, hogy a katasztrófa ugyancsak július 19-én sújtott le Rómára.

Az anyagi kár felmérhetetlen volt. De még ennél is fájdalmasabb, mert pótolhatatlan veszteséget jelentett, hogy a római múlt sok nagybecsű emlékműve a lángok martaléka lett, különösen a Forumon, viszont a Capitolium és a Palatinus egy része szinte sértetlenül került ki a lángok közül. Éppily fájdalmas volt a palotákat, templomokat és a magánházakat díszítő remekmívű alkotások pusztulása is.

Nero eleinte nem volt tisztában a katasztrófa méreteivel. Akkor tért csak vissza Antiumból a városba, mikor hírül hozták, hogy a tűz a palotának már az új szárnyát fenyegeti, mely a Palatinus és a Esquilinus kertjeivel kapcsolta össze.
A császár nagy energiával látott neki a tűzvész megfékezéséhez, mindenekelőtt pedig segítséget kívánt nyújtani a hajléktalanná váltak és az éhező tömegeknek. Megnyitotta számukra saját kertjeit valamint a Mars mezején fellehető minden épületet. Szükségszállásokat is építetett. Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek. Tűzkárosultak ezrei a város környéki utakat szegélyező síremlékeket is elfoglalták. Nero utasítására leszállították a gabona árát és élelmet hozattak a környékbeli városokból.

A császár, hogy a és a mentőakció lefolyását láthassa gyakran felment a toronyba, mely Maecenas egykori kertjeiben az Esquilinus-dombon állt. Az elkeseredett néptömegek körében az a hír járta, hogy a császár elragadtatva nézi onnét az elemek tombolását és e szörnyűséges díszletek között saját költeményét a Trója meghódítását szavalja.

romaikor_kep



Nero sok ellensége nemcsak terjesztette ezt a pletykát, de még különféleképp fűszerezte is. Egyesek azt állították, hogy Nero gyújtotta fel Rómát, hogy gyönyörű látványosságban legyen része. Mások azt erősítgették, hogy az emberi nem iránti gyűlölete vitte rá erre a cselekedetre.

Mikor pedig röviddel azután , hogy a tűzvész Róma nagy részét felemésztette, a császár nekilátott az újjáépítésnek, nem kímélve sem költséget, sem erőfeszítést, azonnal megszületett az új magyarázat: Nero szándékosan gyújtatta fel Rómát, hogy romjain saját tervei és kedvtelése szerint építse fel az új fővárost.

Elég soká tartották magukat ezek a pletykák és szóbeszédek. Fenyegetővé válhattak, mert a közvéleménnyel s néphangulattal minden uralkodónak számolnia kell. Ideje volt bűnbakot találni, hogy eltereljék a tömegek figyelmét.


Forrás:
Aleksander Krawczuk: NÉRÓ Fordította: Sebők Éva
Európa Könyvkiadó Budapest 1981
Századok – Emberek