logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A Római tűzvész.

Nero antiumi vidám életére váratlanul szörnyű hír tört rá: Róma ég, Róma lángokban áll! Még nem is derengett, amikor a baljós hírt hozó lovas a császár villájához ért. Az értesítés mind a császárt, mind az udvari népet megrázta, egyelőre még semmi biztosat nem tudtak.

A 64. esztendő július 18-ról 19-re virradó éjszaka tűz ütött ki a Circus Maxi-mustól délkeletre fekvő, a Palatínus és Caelius-halom kőzött levő zsupfedeles viskókban, bódékban, műhelyekben. A kis bolthelyiségekben, műhelyekben felhalmozott gyúlékony anyag, olaj, kóc, kátrány tüzet fogott, és pillanatok alatt az egész környék lángra kapott. Az erős déli szél a tüzet gyorsan tovavitte, hamar elhamvasztotta a Circus Maximus fából ácsolt lelátóit. A tűzvész villámgyorsan terjedt: az Aventínus-halom városnegyedének olcsón épített házai percek alatt elhamvadtak, majd a tűz belekapott az Aventmus lábánál, a Tiberis partján épített nagy raktárházakba, ahol a felhalmozott gabona, olaj és egyéb közszükségleti árucikkek estek áldozatul a pusztító elemnek. Röviddel rá a lángok martalékává lett a Forum Boarium, a Velabrum.

A délnyugat felől érkező erős szél (mai nevén libeccio) szinte egyidejűleg vitte tovább a tűzet a Forum Romanumra és a Palatínusra. A Forumon leégett a Regia, amely a pontifex maximusok, Róma főpapjainak ősi hajléka volt, és a hagyomány szerint még maga a kegyes Numa Pompilius, Róma mondák övezte királya építtette. A Regfával együtt pusztult el a mellé épített Vesta-szentély és a Vesta-papnők kolostorszerű háza.
A tűz martaléka lett a Palatínus-halmon a császári palota, és a Nero építtette Domus Transitoría, amely a császári palotát összekötötte C. Maecenasnak az Esquílinuson volt, már régen császári tulajdonba került híres kertjeivel. Nero palotájának díszes oszlopcsarnoka volt, több pihenőhelyiséggel. Maecenas kertjelben pázsit szegélyezte az épületeket, és ide a tűz már nem jutott el. A déli szél azonban megerősödött, a lángok, a szikrák belekaptak a Subura sűrűn lakott városnegyedébe, innen pedig továbbterjedt a magasabban fekvő halmokon épített házakba.

romaikor_kep



A tűz rettenetes pusztításával szemben az emberi leleményesség és erő tehetetlennek bizonyult. A rosszul megépített, vályogfalas, favázas házak földig égtek. A girbegurba, szűk utcákon az oltás, a mentés szinte lehetetlen volt. Az aránylag csekély létszámú, mintegy hétezer főnyi tűzoltóság (a vigil-alakulatok) kezdetleges felszerelésükkel, szerszámaikkal semmire sem mentek a dühöngő tűzvésszel szemben. Amire azonban a tűzoltók képtelenek voltak, azt megtette az ősi, az úgynevezett serviusi városfal, a Capitolium magas halma, a Tiberis vize. Ezeknél megállt a pusztító elem. De ahová eljutott, ott nem volt irgalom.
Hat nap, hét éjszaka alatt a rettenetes tűzvész Rómát csaknem teljesen elpusztította. Csak hat nap után sikerült a tüzet megfékezni. A pusztulást Tacitus olyan érzékletesen irts meg, hogy ma hasztalan fáradozás lenne ilyen kevés szóval, döbbenetesebben ecsetelni a Város megsemmisülését:


„A tűzvész rohamával először a sík területeket száguldotta végig, majd magasra felcsapott, és ismét az alacsonyabban fekvő részeket pusztítva, a baj gyorsaságával megelőzte az orvoslást, mivel a Város szűk s ide-oda kanyargó utcáival és szabálytalan házsoraival ki volt neki szolgáltatva - már amilyen a régi Róma volt. Ráadásul a félénk asszonyok jajveszékelése, a megfáradt őregek és tapasztalatlan gyermekek, s akik magukkal és akik másokkal gondoltak, miközben vonszolják az erőtleneket, vagy várakoznak reájuk, egy részűk a késlekedéssel, más részűk a kapkodással mindent megakadályozott. És míg hátratekintgetnek, oldalról vagy elölről gyakran már körül is voltak véve; és ha a legközelebbi helyre kijutottak, a tűz azon is elharapόzott, így a távolinak hitt részeket is ugyanolyan veszedelemben találták. Végül, nem tudván, hogy mit kerüljenek, merre igyekezzenek, megtöltötték az utcákat, elterültek a földeken; némelyek elvesztvén minden vagyonukat, egy napra valό eleségüket is, mások szeretteik miatt, akiket kimenteni nem tudtak, még ha nyitva is állott a menekülés útja, a halált választották. De gátat sem mertek vetni a tűznek, mert sok ember sűrűn fenyegetőzött, az oltást tiltotta, mások meg csóvákat hajigáltak és hangoztatták: »Van, aki ezt parancsolta!« - akár, hogy annál szabadabban rabolhassanak, akár valóban parancsra.”
(Tac. Ann. XV 38.)


Az elüszkösödött házakat a föld színéig lerombolták, hogy a tűz terjedésének gátat vessenek. De hiába! Hat nap múlva újból tűz keletkezett, és most a Város még épen maradt északkeleti részén három napig pusztított. Most már nyíltan gyújtogatásról beszéltek. A nagyváros romhalmazzá változott. Róma tizennégy kerülete közül teljesen elpusztult a XI., a X. és a III. Részben megsemmisült a II., a IV., a VIII., a XII. és a XIII. regin.
A második tűzvész nagy károkat okozott a VII. és IX. kerület egyes részeiben. Sértetlen maradt az I., az V., a XIV. és a VI. kerület, vagyis az aránylag kevésbé lakott és nem sűrűn beépített városrészek.

A leglakottabb kerületek nagyrészt vályogtéglából, favázzal, főként spekulációra épített nagy bérháztömbjei kártyavárként omlottak össze. A tűzvész azonban a tekintélyes múltra visszatekintő szentélyeket, középületeket, palotákat sem kímélte. Igaz, ezeket nagyrészt kőből építették, így legalább részben megmaradtak, és azután az egykori mintára újjá lehetett őket építeni. De nem lehetett pótolni a nagy hírű elődök számos diadalának emlékművét, a remek görög műalkotásokat, amelyeket az évszázadok során hoztak Rómába. Ezek is mind a lángok martalékává lettek.


Forrás: Ürögdi György - Nero (Gondolat 1977)