Ami az oszlop művészi értékét illeti, minden kétséget kizáróan meg-állapítható, hogy ez a római klasszikus művészet legjobb alkotásai közé tartozik. Benne három: az ősi római, a hellenisztikus és a keleti művészi irányzat fonódik egybe.

Az időszámításunk előtti és szerinti első század a római művészet klasszikus korát jelenti. E korszak szobrászata az ősi római hagyományt a hellenisztikus kor gazdag formakincsével, kifejező készségével egészíti ki.
Ismeretes, hogy az i.e. I. század végén Rómában megkezdődik a görög művészet reneszánsza, amely Hadrianus uralkodása alatt teljesedik ki. Az emlékoszlopon a római hagyomány az oszlop etruszk formájában, a portréábrázolás tökéletességében meg realizmusában érvényesül, a görög befolyás a könnyed technikai kifejezésben, a keleti hatás pedig az események folytatólagos ábrázolásában. E három elem találkozását már Reinach felismerte, csakhogy a keleti mozzanat mintaképét Egyiptomban kereste. Az újabb kutatások a keleti elemet a Folyamköz ősi művészetéből, főleg az asszíroktól származtatja.

A hódító asszír királyok kedvenc ábrázolásai a háborús jelenetek voltak. Ez az ábrázolási mód, amint Gulini kimutatja, az asszír birodalom letűnése után tovább élt és ihletet adó forrásul szolgált a hellenisztikus Szíria művészetkedvelő városainak. Traianus fórumának tervezője és valószínűleg az emlékoszlop domborműveinek megrajzolója a damaszkuszi Apollódórosz, korának legtehetségesebb mérnöke és művésze, a Turnu-Severin-i Duna-híd építője, ahogy a neve is mutatja, szintén szíriai származású volt.
A szíriai városok, Antiochia, Damaszkusz remek művészetéről, árkádos utcáiról, templomairól, diadalíveiről csak újabban kezd a művészettörténet tiszta képet alkotni. Művészetük megőrizte az ősi sémi, asszír-babiloni hagyományokat és azokat a hellenisztikus művészet formagazdagságával és technikájával egyesítette. Ezt a keleti ihletet vitte bele Apollódórosz a római klasszikus szobrászatba, és egyesítve azt a már tipizáló portréábrázolás törvényeivel, valamint az ornamentális plasztikával, eljutott a históriai dombormű fejlődésének tetőfokára.

Sok vita folyt és folyik még ma is arról, vajon a kétszáz méter hosszú szalag egyetlen vagy több kivitelező művész munkája? Froehner, a rajta elömlő egységes szellem ellenére, legalább három, nem egyenlő képességű, művész munkáját véli felismerni.
Kétségtelen tehát, hogy az emlékoszlop az antik Róma egyik legszebb alkotása. Szépségét, művészi tökélyét többek között az is bizonyítja, hogy mindjárt felállításától kezdve nemcsak csodálták, hanem minden időben utánozták is. Ennek mintájára épült Antoninus Pius emlékoszlopa, melyet fogadott fiai, Marcus Aurelius és Lucius Verus, a. későbbi császárok emeltek apjuk és anyjuk (Faustina császárnő) tiszteletére.

Marcus Aurelius máig fennmaradt emlékoszlopa elgondolásaiban és méreteiben egyaránt ezt tartotta szem előtt, bár kivitelezése szárazabb és kevésbé gondos. Nagy Konstantin diadalívét egyenesen a Traianus fórum szobraival díszítették. Ennek mintájára emelték később a konstantinápolyi kolumnákat, nevezetesen Konstantin, I. Theodosius és Arcadius emlékoszlopát. .

A VI. században Nagy Gergely pápát annyira lenyűgözte szépsége, hogy mindennapi imájában könyörgött Traianus lelki üdvösségéért. Erre céloz Dante, a közben feledésbe ment fórum nevének felélesztője, a halhatatlan Divina Commediájának alábbi soraiban:
Itt a császár alakja volt kivágva dicsőn a sziklából, kinek erénye indítá Gergelyt a győztes imákra, Traján császárról szólok...

A VIII. század írója, Paulus Diaconus, még elragadtatással beszél róla, de a X. században a fórum helyén már zárda épül, és az oszlop az egyik templom tornyául szolgál. Szépsége azonban most is fogva tartja a város vezetőit, és 1162. március 17-én Róma városa rendeletet ad ki, mely szerint rongálóit halállal büntetik, mert „épen és sértetlenül kell állnia, míg a világ fennáll permaneat dum mundus durat az egész ... római nép dicsőségére".

Az oszlop ihletet adó forrása volt a reneszánsz művészeinek. Még a legnagyobbak, mint például Michelangelo, is utánozták. Domborműveit másolta Raffaello, tanítványai pedig, Giulio Romano és Correggio, benne találtak mintát a Vatikán loggiái számára.
Ez az érdeklődés többé nem lanyhult. XIV. Lajos francia király, a „francia Traianus" elragadtatással fogadta az oszlopról szóló neki ajánlott könyvet. 1799-ben a francia tábornok, Pommereul Párizsba akarta szállítani, Napóleon azonban nem helyeselte e „barbár" szándékot.
Később viszont ez szolgált mintául a híres Vendőme oszlopnak, majd a brüsszeli „kongresszusi" és a leningrádi Alexander kolumnának. Restaurálására is egyre több terv készült. A Caesar szerepében tetszelgő III. Napóleon pedig megcsináltatja az első másolatot, s a Louvre egyik pavilonjában helyezték el. Példáját más országok is követték.



Bodor András