A forum építésébe a dák hadjárat befejezésekor, 107-ben kezdett hozzá, és 113-ban az oszlop felállításával fejezték be. Magát a forumot 112. január 1-jén avatták fel. Utolsó épülete nem tudni, hogy az eredeti terveknek megfelelően épült-e, vagy Hadrianus pillanatnyi elhatározása volt, így kiegészítve elődjének monumentális forumát. Ez volt az utolsó császárforum, amivel tovább szélesítették a hivatalos élet központját. Építését Traianus a dák hadjáratok hadizsákmányából fedezte.
Az építészetileg leghatásosabb épület- és téregyüttes tervezője a damaszkuszi Apollodóros, az antik világ egyik legnevesebb alkotója, a császár kedvenc építésze volt. Mint katonai mérnök volt ismert, ő építette a dák hadjárat alatt a Duna-hidat is. A tervek eltérnek a korábban megszokott, hasonló római tervektől, de tudatosan kiszámított kompozíciós egyensúlya és harmóniája már a kortársak bámulatát is kiváltotta, és az utókor építészei is méltán csodálják. Ez volt a császárkor legtökéletesebben kivitelezett téregyüttese.
Funkcióját tekintve sokszínű volt, nemcsak a törvényeket hirdették ki itt, hanem teret adtak a bírósági ügyeknek, kereskedelmi ügyletek intézésének, itt volt a congiarium szétosztásának helye, és hatalmas könyvtárai a tudást is szolgálták.
T. Horváth Ágnes