A tér közepén ma annak a Kr. u.166-ban készített Marcus Aurelius-szobornak a másolata áll, melyet a pater patriae cím odaítélése alkalmával, vagy istenné avatásakor, halála után, 180 körül készíttettek az uralkodó számára.
Kétszeres életnagyságú bronzszobor, amit aranyozással díszítettek. A lovon ülő uralkodó katonai tunicában és köpenyben (paludamentum), lábán katonacsizmában (campagus) ül a lovon, ami, egyes kutatói vélemények szerint, valaha egy legyőzött barbár hadifogoly testén gázolt a felemelt jobb lábával. Jobb kezét a kegyelem jeleként nyújtja a legyőzöttek felé. A császár filozófus voltára nemcsak szakálla utal, de az a tény is, hogy bár katonai viseletben ábrázolták (loricata), de nem viselt fegyvert. Ló és lovasa két különböző világot képvisel.
Az erős, győzedelmes katonaló, s a kezét megengedő mozdulattal emelő, nem a harcra, hanem inkább befelé figyelő lovas egyike a római művészet legdrámaibb kettőseinek. Ez a Castiglione László szavai szerint „átszellemített, pszichológiai portré”, a katonáskodni kénytelen filozófus császár, arcán viseli sorsának tragikus kettősségét.

A szobor eredetileg Domitia Lucillának (vagy: Domitia Calvilla), a császár édesanyjának villájában állt. Azt, hogy mikor került el eredeti helyéről, nem tudjuk pontosan, de a VIII. századból már van adatunk meglétére, és tudjuk, hogy a XII-XVI. században a lateráni Szt. János bazilika mellett állt. Ekkor még az első keresztény császár, I. Constantinus szobrának vélték.
Ennek a téves azonosításnak köszönhetően helyezték III. Pál pápa rendelete alapján a mai helyére a Michelangelo tervezte talpazatra 1538-ban. Magát a talapzatot Michelangelo tervezte és talán készítette is egy Traianus forumáról származó architráv-darab átfaragásával. Felállítása után maga a szoborkompozíció is jelképpé vált, a reneszánsz nagy lovas szobrainak, Donatello Gattamelátájának és Verrocchio Colleonijának mintájává lett.
Hogy pontosan kit is ábrázol, sokáig találgatták. Tartották, nem tudom, hogy miért, a magát hazájáért feláldozó Curtius római lovagnak, de Nagy Theodorich nyugati gót királynak is. Pontos azonosítására ugyan már a XV. században sor került, amikor éremképek alapján meghatározták kilétét. Tudjuk azonban, hogy bizonyos dolgokhoz kötődő tévhitek sokszor erősebben tartják magukat, mint maga az igazság.

A mai modern állam politikai szimbólumának tartott szobor 1979-ben csodával határos módon túlélt egy bombamerényletet. Az ezt követő restaurálási munkák nyomán kiderült, hogy ha a bomba nem is, a modern kor városának civilizációs ártalmai sokat ártottak neki, ezért úgy döntöttek, hogy másolatával helyettesítik a téren. Ez a másolat, ami igen kiváló munka, 1997-ben készült el. Az eredetit pedig 1981–1989 között igen aprólékosan és körültekintően restaurálták, és ma a Musei Capitoliniben látható.
Erre a védelemre szüksége is van, ugyanis a hozzá fűződő legenda szerint, ha eltűnik az aranyozása, megdőlnek a birodalmak, véget ér a világ, ha pedig újra bearanyozódik, Róma ismét naggyá válik.



T. Horváth Ágnes