A Campus Martius északnyugati végén, a Tarentumban állt. Azt mesélték róla, hogy Valesius, egy Eretumból származó szabin férfi találta meg egy oraculum útmutatása szerint, mikor kénes vizet keresett, hogy a pestisben szenvedő gyermekeit gyógyítsa. A Campus Martiusnak ezen a részén a korábbi vulkáni tevékenységre utaló kénes, forró vizű források fakadtak.
A három gyermeke sikeres gyógyítása tiszteletére lectisterniumot rendezett és a későbbiekben kegyhely lett belőle. A színes történet a gens Valeria (Valerius nemzetség) eredetmítosza. Az oltár sajátságos helyzetű volt, mintegy húsz római lábbal (6,09 m.) a föld felszíne alá süllyesztették. Ezen az oltáron mutattak be áldozatot kezdetben a Publius Valerius Publicola által alapított ludi Tarentini, majd később az ebből kialakult a ludi saeculares alkalmával.

Egy, a császárkorra datált oltárt 1886–1887-ben a Palazzo Cesarini alatt fedeztek fel, amely mintegy 5 méterrel a mai Corso Vittorio Emanuele szintje alatt feküdt. Maga az oltár 3,4 négyzetméteres volt, három lépcsőfok és egy pulvinar tartozott hozzá. A háta mögött egy masszív tufából készült fal állt, és az egészet hármas peperino fal vette körül.
Egyes kutatók szerint először Tellus kultuszához tartozott, csak később szentelték az alvilági isteneknek.
Az oltár azonosítását azok a feliratos kövek tették lehetővé, amelyet a közeli középkori falban találtak, és amelyek az Augustus által Kr. e. 17-ben és a Septimius Severus és Caracalla által Kr. u. 204-ben megrendezett ludi saecularesnak állítottak emléket.

Az Augustus-felirat a Ponte S. Angelo és a S. Giovanni dei Fiorentini templom közül került elő 1890. szeptember 20-án. A további mintegy 70 töredékből lehetett ezt és Severus-kori feliratot rekonstruálni. Mindkettő egy pilléren állt az oltár mellett.

Mára semmi sem maradt belőle. Coarelli szerint a Ponte Vittorio Emanuele környékén, vagy a pillérek alatt található.



T. Horváth Ágnes