A figurae Veneris megítélése a kereszténység térhódításával alapvetően megváltozott. A kereszténység viszonyát a kérdéséhez egyetlen alapelv határozta meg: mindenfajta nemi érintkezésnek a nemzést kell szolgálnia, hiszen a coitus egyébként még házasságon belül is bűnnek számít. A szeretkezés és főként a gyönyör teleologikus értelmezése már Szent Ágostonnál megtalálható (De civitate Dei XIV.18.).

A gyönyör tehát (latinul delectatio, voluptas, patratus, pervenies, görögül aphrodisziaszmosz, hédoné vagy epithümia), amelyet manapság az orgazmussal, illetve az ejakulációval azonosítanak (holott korántsem azonos vele), a keresztény értelmezés szerint isteni adomány, amely a nemzést, a ”gyümölcsözzetek és sokasodjatok” isteni parancsának teljesítését szolgálja. Agustinus (De civitate Dei XIV.21) azonban az eredendő bűnt éppen a gyönyörrel, az első nemi aktussal hozta összefüggésbe, így a keresztény teológiai irodalom hajlamos a gyönyört eleve bűnnel terhesnek tekinteni.

Hieronymus (347–420) például kijelentette, hogy Nincs utálatosabb, mint ha úgy szeretkezel a feleségeddel, mintha a szeretőd lenne. Ilyen előfeltételek mellett a vallásos keresztény számára a figurae Veneris irodalmát illetően egyetlen lehetséges szempont maradt: az adott testhelyzet a nemzést, mint a nemi élet egyedüli célját, miként segíti elő. A helyzet tehát Plutarkhosz óta, aki azt állította, hogy a szeretkezés legfőbb célja a gyönyör, gyökeresen megváltozott.

Végezetül, a figurae Venerisnek az ókori keresztény időkben akad még egy különös forrása: a korai hitvitázó és hagiografikus irodalom. Már a legkorábbi keresztény szerzőknél felbukkan az a – sajátos módon először éppen a keresztényekkel szemben hangoztatott – vád, hogy a manicheusok, ariánusok, és egyéb eretnek szekták titkos gyűléseiken szexuális orgiákat rendeznek.
Az orgiák érzékletes leírásakor – a bestialitás, homoszexualitás, vérfertőzés vádja mellett – többször szerepel negatív hangsúllyal az a testhelyzet, amelynek során a nő ”meglovagolja” a férfit.
Ugyancsak gyakori a csoportos szex említése, ami legalábbis e forma ismeretét feltételezi. Ugyanezekkel a vádakkal illették később a zsidókat, templomosokat, katarokat, albigenseket, adamitákat és a boszorkányokat is.



Magyar László András