Az ókori Mediterráneum népeinek szerelmi kultúrája bizonyos alapvető szemléletbeli azonosságok ellenére helytől, etnikumtól és kortól függően bizonyára igen eltérő lehetett. Míg a nagyvárosok légköre kedvezett a szabadosságnak, az elmaradottabb vidékeken és a falvakban nyilván szigorúbb erkölcsök uralkodtak.
Általános megállapításokat azonban nem tehetünk, mert forrásaink szinte kizárólag a városi élet, és ezen belül is leginkább a magasabb társadalmi rétegek szexuális kultúráját tükrözik.

Az ábrázolások szerint a görög poliszokban – társadalmi helyzetüknek megfelelően – a nőknek a szerelmi játékokban is alárendelt szerep juthatott. Krenkel mutatott rá, hogy míg Hellászban a képzőművészeti coitus-ábrázolások túlnyomórészt a párok közötti személyes viszonyt megnehezítő ún. a tergo (hátulról a hüvelyen át való közösülés) vagy a retro (hátulról a végbélen át való közösülés) helyzetet mutatják be előszeretettel, addig a császárkori Rómában e pozitúrák ábrázolása a homoszexualitás elterjedtsége és a kompozíciós előnyök ellenére is ritka.

Annál gyakrabban fordul elő viszont az a testhelyzet, amelynek során a hölgy kerekedik felül, és ő irányítja az aktust. Krenkel (Erotica antiqua 13–14.) arra is felhívja a figyelmünket, hogy ha egy testhelyzet az ábrázolásokon gyakori, ettől még nem volt föltétlenül a valóságban is az – népszerűségét adott esetben esztétikai okok is magyarázhatták. Az a tergo/retro helyzet egyébként a görögöknél 41, míg Rómában 15 %-ban fordul elő, a lovaglóhelyzet viszont Hellászban 20, míg Rómában 40 %-ban van jelen.

Mindebből Krenkel – talán kissé elhamarkodottan – a római nők emancipálódására következtet.
Coitus-ábrázolások láthatók voltak vázákon, lámpákon, izgató vagy oktató célzatú falfestményeken, sőt szarkofágokon is. Egyes prostituáltak szobáinak falát is különféle pozitúrákat ábrázoló képek ékítették, hogy a kliens könnyebben választhasson közülük, illetve, hogy vágyát az ábrák felcsigázzák.

Az effajta ábrázolások elterjedtségére utal Propertius – nem túl őszinte – felháborodása is:
Mely kéz elsőnek festett feslett, buja képet, bűnös látvánnyal fedve a sima falat, lányok tiszta szemét rútul meglopta s a lelkét, más nem akart, csak hogy szokjon a rosszra szívük.

Ah, ki ilyen képet festett, vészt hozva a földre, s csöndes boldogság durva viszályra fajult!... Más képek fedték eleink hajlékait egykor, Akkor még falaink nem csúfította a bűn.
(Propertius: Elégiák II. 6.27–34. Bede Anna fordítása.)



Magyar László András