A köztársaságkorhoz képest a császárkorban rosszabbodott a prostituáltak jogi helyzete. Ennek oka nemcsak az, hogy a császárkori állam a társadalmi viszonyok mind szélesebb körét igyekezett ellenőrzése alá vonni: látnunk kell az erkölcsök ijesztő mértékű romlását is, amit a császárok jogi eszközökkel is igyekeztek – vajmi kevés sikerrel – megállítani.
Az első szigorító intézkedésre már Augustus idején sor került, midőn törvény mondta ki, hogy a kéjnők a végrendelet alapján rájuk szálló vagyonnak csak negyedét szerezhetik meg, később pedig – Domitianus korától – már egyáltalán nem örökölhettek végrendelet alapján. Domitianus egyébként a gyaloghintó használatának jogát is megvonta tőlük, mint erről Suetonius tudósít.

Az erkölcsök romlásának jele, hogy a császárkorban már előkelő családokból származó nők is felbukkannak a prostituáltak között. Tacitus számol be arról, hogy Augustus uralkodása idején a senatusnak határozatban kellett megtiltania, hogy a lovagok feleségei, lányai és leányunokái a testükkel kereskedjenek.
Az előkelő nők általában azért választották életformaként a prostitúciót, hogy így kibújhassanak a szintén Augustus uralkodása idején hozott szigorú családjogi törvények hatálya alól. E törvények értelmében minden szülő-, illetve nemzőképes korban levő római polgár – öröksége részleges vagy teljes elvesztésének terhe mellett – köteles volt házasságban élni és gyermeket szülni, illetve nemzeni. Még szigorúbban büntették az augustusi törvények a római polgárok között házassági köteléken kívül létesített szexuális viszonyt, amelyet férjes asszony esetében adulteriumnak (házasságtörés), házasságban nem élő nő esetében stuprumnak neveztek.

E szigorú szabályok nem terjedtek ki a prostituáltakra, már csak azért sem, mert velük tisztességes római polgár nem is élhetett házasságban. Egy senatori rendű lánynak azért is „érdemes lehetett” rossz útra térni, mert ha beleszeretett egy libertinusba, akkor azzal nem köthetett érvényes házasságot, hacsak prostituálttá – avagy színésznővé, bűnözővé – válván el nem vesztette rangját. Suetoniustól tudjuk, hogy Tiberius azokat a nőket, akik a törvények kijátszása céljából lettek prostituáltak, száműzte Rómából. E jelenségeket azonban évszázadok múlva sem sikerült megszüntetni, így még a Kr. u. 3. század elején élt jogtudósokat is foglalkoztatta a prostituálttá vagy színésznővé vált senatori származású lányok problémája.




Földi András