A római császárság korában is meghatározott volt az alapvető erkölcsi norma: a monogám házasság, és mindez így védte a család, a családi élet tisztaságát, a nő becsületét, sőt még szeméremérzetét is. Megfigyelhető, hogy a görögökkel ellentétben, a rómaiak idegenkedtek a nyilvános meztelenségtől, még az akkor meztelenséggel járó sportok űzésétől is tartózkodtak. Igaz, mindezek mellett úgy a római szemléletmódot, mind a római jogot egy bizonyos fokú liberalizmus is jellemezte. Így érthető a prostitúció előbb felvázolt kétarcúsága: a prostitúciót elítélték ugyan és megvetették, ezzel szemben a gyakorlatban eltűrték, mint szükséges rosszat. Ez társadalmilag és jogilag is így igaz.

A prostituáltak helyzete a római császárság idején rosszabbodott a köztársasághoz viszonyítva, mivel a császárság erőteljes ellenőrzése alá akarta vonni a társadalom majd minden oldalát. Ismert tény, hogy a római császárság korában ijesztő mértékű volt az erkölcsi romlás, és mindezt a római császárok jogi eszközökkel, törvényekkel, rendeletekkel és azok alkalmazásával próbálták megállítani. Erre nézve az első szigorúbb rendeleteket Augustus császár vezette be, amikor a törvény kimondta, hogy a kéjnők a végrendeletek alapján rájuk testált vagyonnak csak egynegyedét kaphatják meg. Domitianus korától már egyáltalán nem örökölhettek a kéjnők végrendelet alapján. Furcsa módon, ettől kezdve még a gyaloghintó használata is tilos volt számukra.

Császárság korának ismert erkölcsi romlását mutatja az, amint már előkelő családokból származó nőket is lehet találni a prostituáltak között. Augustus császár idején szenátusi határozat mondta ki, hogy megengedhetetlen, amint a lovagok feleségei, leányai vagy éppen leányunokái testükkel kereskednek.
Augustus korában az erkölcsi romlás megfékezésére szigorú, családra vonatkozó törvényeket hoztak, csakhogy éppen ezért választották előkelő nők a prostitúció életformáját, mert így próbáltak kibújni a szigorú szabályok alól. Ha egy szenátor lánya beleszeretett egy libertinusba, nem köthetett vele érvényes házasságot, legfeljebb csak akkor, ha elvesztette rangját. E rangvesztés érdekében érdemes volt prostituálttá, bűnözővé vagy színésznővé válni.

A római jogi előírások addig is elmentek, hogy érvénytelennek mondták ki egy prostituált és ügyfele közötti megállapodást, mivel ez rontotta a jó erkölcsöt. Érdekes jogi értelmezést vet fel mindennek a következménye: ha ezt a szerződést semmisnek mondták ki, az ügyfél pénzét úgysem kapta vissza, mivel csak a prostitúció minősült erkölcstelenségnek, a pénz szerzése nem.
A római jog értelmében és értelmezésében sem a bordélyházak üzemeltetése, sem a kerítés, de még maga a prostitúció sem számított bűncselekménynek. Augustus korában kimondták, hogy a házasságtörés elősegítése bűncselekmény – lenocinum. Hadrianus rendeletben tiltotta meg a rabszolganők eladását bordélyház tulajdonosoknak. Kr.u. a III. századtól tűnnek fel egyre gyakrabban szigorú császári büntetések, amelyek igyekeztek a prostitúciót visszaszorítani.

Kr.u. 428-ban II. Theodosius keletrómai és III. Valentinianus nyugatrómai császárok közös rendeletben és szigorúbüntetés terhe mellett tiltják meg az apáknak és rabszolgatartóknak lányai vagy rabszolganőik prostitúcióra való kényszerítését. A prostitúció teljes betiltása akkor még nem történt meg, de a római jog csak szükséges rosszként tűrte meg.



Ötvös Koppány Bulcsú