A római jog a prostitúció jogi szabályozása terén is máig érvényes tanulságokkal szolgál. A rómaiak igen hamar rájöttek arra, hogy célszerűbb a prostitúciót – korlátozott keretek között és szigorú hatósági ellenérzés alá helyezve – megtűrni, mint abszolút módon betiltani és büntetni.
A „megtűrés” nemcsak a szigorú állami felügyeletben nyilvánult meg, hanem különféle jogi korlátozásokkal is igyekeztek elvenni az örömlányok kedvét az ősi mesterség űzésétől. Csodára persze a római jog sem volt képes: a császárkorban egyre inkább elfajuló prostitúció ellen már a büntetőjogi szankciók is hatástalannak bizonyultak. Abszolút tilalom kimondására mégsem került sor, mert a császárok tisztában voltak azzal, hogy e jelenség felszámolásához még az ­ hatalmuk is kevés.


Ha az ókori Rómában egy utcán sétáló, kalandra vágyó fiatalember érdeklődését fölkeltette valamelyik jól öltözött hölgy, akkor ajánlatos volt óvatosan eljárnia. Ha ugyanis egy ilyen hölgyet – aki egyébként kíséret nélkül nemigen lépett ki az utcára – ismerkedés céljából megszólított, vagy a hölgy szépségétől megigézetten akár csak szó nélkül követte, ez már elég volt ahhoz, hogy a nő, illetve a felette hatalmat gyakorló apja vagy férje az illetőt szeméremsértés címén beperelje.
Az esetleg csupán ártatlan áhítattal vágyakozó férfinak ilyenkor meggondolatlanságáért a felperes által meglehetősen tág keretek között meghatározható bírságot kellett fizetnie, amelynek összegét a felperes kapta meg elégtételként.



Földi András