Ugyanezzel a jelmondattal csalogatta a látogatókat az egyik epheszoszi fürdő is. A palesztinai fürdők többségében Vénusz szobrok álltak, jelezve a rendeltetésüket. A kereszténység uralomra kerülésével nem szűntek meg a pogány szokások, a bizánci korszakban, az arab hódításig április 23-án ünnepelték az örömlányok Venus vulgivagát.
Az asqueloni romok alatt több mint kétszáz újszülött (valamennyien életük első három napjában haltak meg) ép csontváza rejtőzött, ami arra utal, hogy nemcsak találkahelyként, hanem szülésekre is használták a fürdőt.
A prostituáltak nagyszámú gyermekét porneiogenniton-nak (bordélyban születettnek) nevezték, ami azonban nem járt hátrányos megkülönböztetésükkel. Egyes örömtanyáknak a „szervezeti felépítését”, működési szabályait is ismerjük. A változó számú meretrix a madám (többnyire kiöregedett és némileg meggazdagodott prostituált) felügyelete alatt tevékenykedtek. A főnökasszony (és szolgái) védelmet nyújtottak a lányoknak durva klienseikkel szemben, de kötelesek voltak annak utasításait teljesíteni.
Némely bordélyban megengedték, hogy a lány visszautasítson egy-egy jelentkezőt. Türoszban Kyria Porphyria vezette az asszonyházat, később megtért és alkalmazottaival együtt zárdát alapított, amelynek főnöknője lett. A zárda szervezete és szabályzata tükörképe volt a bordélyénak.
A bizánci kormányzat hamar felismerte a bordélyokban rejlő üzleti lehetőséget. Nemcsak megadóztatta az örömtanyákat, hanem császári inspektort is kinevezett ellenőrzésükre. Fennmaradt okirat bizonyítja, hogy 630-ban Palermo püspöke nyerte el a bordélyok császári inspektora, jól fizetett állását. Az uralkodók időnként megpróbálták keretek közé szorítani, csökkenteni a prostitúciót, nem sok sikerrel. Úgy tűnik, hogy a törvényalkotók „kesztyűs kézzel” bántak a kéjhölgyekkel, a test áruba bocsátását nem tartották bűnnek, de a forgalmat szabályozni akarták.