logo

XVIII Aprilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A pusztai (remeték közötti) prostitúció

A prostituáltak működésének másik jelentős színtere a pusztai remeték és vezeklők territóriuma. Az 5. századból való himnusz ekképpen szól: „Én vagyok a szent és prostituált, én vagyok a szűz és az asszony”.
Úgy tűnik, hogy a 4-7. századokban a Szentföldön, Szíriában és Egyiptomban a szerzetesi élet és prostitúció együtt járt, a szentség és léhaság nem tud meglenni egymás nélkül. A prostitúció és az örömlányok egyaránt jelen voltak Nitria, Kellisz, Szetisz, Júdeai sivatag szerzetesi telepein. A szexuális kapcsolatok „következményeit” bizonyítják a szórványos ásatási beszámolók (ugyanis bizánci kori sírkert alig maradt fent).
A kelliszi (Egyiptom) 4. századi szerzetestelep 2. számú temetőjében szinte kizárólag magzatok és egy-két hetes újszülöttek nyugodtak. A feljegyzések alapján azt hihetnők, hogy állandó küzdelem folyt a ringyók és szerzetesek között, az előbbiek elcsábítani igyekeztek a remetéket, ezek viszont azok jó útra térítésére törekedtek.

A „Szent öregek” (remeték, pusztai szerzetesek) mondásai, cselekedetei között tucatnyi passzus szól a vezeklők parázna gondolatairól és az őket kísértésbe vivő kéjhölgyekről. Olyan kiemelkedő személyeket, mint Szt. Efrémet, vagy Szt. Kassziánoszt is megkörnyékeztek és az is kitudódik, hogy egyik - másik remetét fiatal „szűz” szolgálta, környezete (talán nem alaptalanul) arról suttogott, hogy az idős férfi és a gyermeklány között nemi kapcsolat alakult ki.
Más történetekben a pusztában élő magányos férfi a kunyhójába bejáratos prostituáltat szükség szerint el is bújtatta üldözői elől. Néhány szerzetest (feltehetően nem ok nélkül) azzal vádoltak, hogy utcalányokkal paráználkodnak. A prostituáltak szinte folyamatosan kísértették a sivatagi atyákat, fiatalt, öreget egyaránt, erotikus látomásokat, képzelgéseket kiváltva. Gyakorta a remete nem tudott ellenállni, viszonyra lépett a kezdeményező hölggyel.

A női vezeklők sem mentesek a vágytól. A Szent öregek könyve hírt ad egy Sára nevű remetéről, mondván: „tizenhárom éven át hevesen támadta a paráznaság szelleme”. Arra is van adatunk, hogy a remete hölgy más vezeklőkkel folytatott rendszeres nemi kapcsolatot, egyiknek - másiknak gyermeke is született. A remeteség visszaszorulásával csökkent, majd az érintett területek arab megszállásával „eltűnt” a pusztai prostitúció. A 7. századot követően (a megcsonkult Birodalomban) már jelentéktelen számú remete élt, s az akkorra kialakult bazilita kolostorokban már nem tudott lábra kapni a prostitúció.

Tudomásunk van számtalan „koedukált” monostorról, (s hogy ezekben is aktív szexuális élet lehetett, bizonyítják az egyházi tiltó rendelkezések, a férfi és női rendházak szétválasztására irányuló törekvések), de a barát és apáca közötti kapcsolatot nem tekinthetjük prostitúciónak. Az igény és gyakorlat megvolt, olyan „szent” helyeken is, mint az Athos-hegyi „szerzetes-köztársaság” (a ránk maradt írások bizonyítják), s mikor a kolostorok vezetői rájöttek erre, a 11. században a nőket, de még a nőstény állatokat is kitiltották a területükről (ez a szabály a 21. században is fennáll).