logo

XVIII Aprilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A prostituáltak utánpótlása

A kéjhölgyek tábora sohasem fogyatkozott meg. A szerencsétlenek magas halálozása, nyomorúságos életkörülményeik ellenére minden időben bőségesen akadt utánpótlás. Az elhagyott, árva, csavargó gyermekek egy részének útja a bordélyokba vezetett. Az sem tartozott a ritkaságok közé, hogy a kislány önként hagyta el otthonát, faluját, amint azt Egyiptomi Szt. Mária tizenkét éves korában tette és Alexandriában lett jól kereső örömlány.

Alexandriai Szt. Kelemen szerint az apák incesztusa számos kislányt és kisfiút indított el a prostitúció felé. A gyermek prostituáltak tekintélyes hányada felnőttként is folytatta mesterségét. A falvakból elűzött, vagy elmenekült asszonyok egy része előtt nem volt más lehetőség az életben maradásra. A felnőttként kéjnőkké válók többsége éhezése miatt vállalta testének árusítását.
A Jordán mellett remetéskedő Sissinus megkérdezte a felajánlkozó keresztény hölgyet, miért lett prostituált, mire az azt válaszolta, az éhség miatt. Rabszolgák, szolgának eladott hajadonok, napszámosok, iparosok gyermekei, özvegyei, szökött, vagy a zárdából kizárt apácák kényszerből választották a megélhetésnek ezt a módját. Az ezredforduló előtt számos „befektető” vásárolt szép fiatal rabszolgalányokat, prostitúcióra kényszerítve őket, amivel számottevő haszonra tett szert. Nemcsak a provinciák, a főváros lakóiból is jelentős számban kerültek ki utcalányok, hivatásos, vagy félprofi kéjhölgyek.

A testükből élők nagy többsége képtelen volt megváltoztatni sorsát, noha Bizáncban nem kísérte megvetés, kiközösítés a tisztességes életre áttért korábbi utcalányokat. Kevésnek (kb. tíz-húsz százalékuknak) sikerült kitörni, férjhez menni, annyi összegre szert tenni, amivel polgári foglalkozáshoz kezdhetett, vagy olyan körülményeket teremteni, hogy munkát vállalhattak az állami selyemiparban, vagy manufaktúrákban. Olykor polgári foglalkozásuk mellett alkalmi prostituáltként működtek tovább.
Arra is akad adat, hogy férjük tudtával és beleegyezésével kezdték el, vagy folytatták tovább szexuális szolgáltatásaikat. Az utcalányok közül jó néhányan „megtértek”, remetének álltak, vagy kolostorba vonultak. Ritka kivételként egyiket-másikat a keleti egyház szentté avatott. A vezeklő remete Egyiptomi Szt. Mária alexandriai örömlány, vagy Grúzia egyik szentje, Nino rabszolga-prostituált volt, mielőtt megkezdte térítő tevékenységét, csodás gyógyításait.

A kéjhölgyek élettartama alig haladta meg a két-három évtizedet, azonban kivételképpen ismeretesek hatvan-hetven esztendőt megértek, néhányan matróna korukban is aktívak maradtak, többnyire azonban menhelyen, vagy kolostorban fejezték be létüket. Sem az utcai, sem a bordélyokban lakó prostituáltakat semmiféle egészségügyi ellenőrzésre nem kötelezték, azok pedig maguktól nem tartottak erre igényt. A fertőzés néha járványszerűen terjedt, az utcalányok partnerei feleségüknek, az házi barátainak adta át.
A bizánci lakosság 10-15 százalékát sújtó meddőség tekintélyes részét a nemi bajok következményének tekinthetjük. Az urológiával foglalkozó sebészek páciensei között is sokszor felbukkant a húgycsőszűkület miatt vizelési nehézséggel küszködő férfi, ami a korábbi tripperes fertőződésre utal.
A hüvelyfolyás gyakori említése mögött nagyrészt szexuális úton terjedő kórt tételezhetünk fel. Számszerű adataink nincsenek, azonban az egyház prostitúciót tiltó írásaiban szólnak a bordélyokban beszereztető kórképekről. Palladiosz (4-5. század) Hisztoria Lausziaka című művében megemlékezik Heron szétiszi szerzetesről, aki Alexandriában felkeresett egy bordélyt, s olyan bajt kapott, hogy heréi bedagadtak, később elhaltak és leestek.

A leírásból a tripperes eredetű heregyulladás állapítható meg, bár a herék leesését valószínűleg csak a szerző fantáziája tette a tünettani felsoroláshoz. A kaiszáreai örömtanyán nem keresztény, hanem Rabbi Hoshai (6. század) szerezte betegségét, a pénisz megduzzadását, fájdalmas fekélyét, altesti fekélyeket.
A feljegyzésekből (ellentétben Dauphin feltételezésével, nem a szifiliszre, hanem) lágyfekélyre lehet következtetni.