logo

XXV Junius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Milyen következményekkel jár a prostitúció

Az előbbiekben bemutatott Ulpianus-szöveghely hangsúlyozottan az Augustus- féle házassági és családjogi törvények kontextusában nyeri el valódi értelmét, ezek célja pedig korántsem a prostitúció általában vett betiltása volt. A leges Iuliae nem a prostitúciót büntetik, hanem azokat az embereket (elsősorban a felsőbb társadalmi osztályok tagjait) sújtják különböző joghátrányokkal, akik nem tesznek eleget az Augustus által propagált hivatalos morális elvárásoknak

- mely utóbbiak egyike pontosan az, hogy a felsőbb társadalmi osztályok tagjai ne viselkedjenek kerítőként és prostituáltként, hanem engedelmeskedjenek a mores maiorum által inspirált magatartási szabályoknak, elsősorban a monogám és gyermekáldásban gazdag ideális házasság elvárásainak. Ezen túl a törvények célja az is lehetett, hogy elsősorban a szexuálisan promiszkuis nőket (valamint általában az alantasnak tartott szórakoztatóipar szereplőit) kívül tartsák a „tisztességes” társadalmon - még akkor is, ha felhagytak korábbi életmódjukkal. E célkitűzéseket a jogalkotó úgy kívánta elérni, hogy a különböző tilalmak és szankciók révén manipulálta a címzettek társadalmi állását.

A korábbiakban már hivatkozott Tituli ex corpore Ulpiani 13.1-2. szöveghelye summázza azt a házassági tilalomrendszert, mely leginkább tükrözi a fenti általános célokat:

„1. Lege lulia prohibentur uxores ducere senatores quidem liberique eorum libertinas et quae ipsae quarumve pater materve artem ludicram fecerit item corpore quaestum facientem.
2. Ceteri autem ingenui prohibentur ducere lenam et a lenone lenave manumissam et in adulterio deprehensam et iudicio publico damnatam et quae artem ludicram fecerit”

- a lex lulia értelmében a szenátorok és fiaik nem vehetnek feleségül libertinát, továbbá olyan nőt, aki saját maga színész, akinek apja vagy anyja színész, illetve olyan nőt, aki testével keresi megélhetését. Ezen túl más szabadon született férfi sem vehet feleségül kerítőnőt, kerítő vagy kerítőnő által felszabadított rabszolganőt, házasságtörés miatt elítélt nőt, továbbá színésznőt. A fenti tilalmakat azonban az sem oldja fel, ha a színésznő vagy prostituált felhagyott korábbi foglalkozásával.

A D.23.2.43.4. (Ulpianus libro primo ad legem Iuliam et Papiam) fragmentuma figyelmeztet, hogy

„Non solum autem ea quae facit, verum ea quoque quae fecit, etsi facere desiit, lege notatur: neque enim aboletur turpitudo, quae postea intermissa est”

- nem csak azt a nőt sújtja hátrányosan a törvény, aki jelenleg űzi a prostitúciót, hanem azt is, aki a múltban tette ezt, de abbahagyta: mert az erkölcstelenséget nem szünteti meg az, hogy abbahagyták a cselekedetet, ami kiváltotta.

Az eddig felidézett források alapján ezen a ponton talán nem tűnik túlzónak az a következtetés, hogy az Augustus-féle házassági törvények egyfajta fekete-fehér, archetípusos felosztás szellemében közelítenek a női szerephez: a nő vagy „Madonna” vagy „szajha”, azaz vagy morálisan feddhetetlen, tisztességes mater familias, vagy a mater familias által képviselt értékeket tagadó, szabados, és éppen ezért a tisztességes polgároktól távol tartandó meretrix.

A D. 23.2.43. Ulpianus-idézete részletesen elemezte azt, hogy kit kell a leges Iuliae alapján prostituáltnak tekinteni - ennek a meghatározásnak az ellenpontját pedig egy másik, nem kevésbé ismert Digesta-szöveghelyen találhatjuk meg. A D.50.16.46.1. (Ulpianus libro quinquagensimo octavo ad edictum) szerint:

„datrem familias accipere debemus eam, quae non inhoneste vixit: matrem enim familias a ceteris feminis mores discernunt atque separant. Proinde nihil intererit, nupta sit an vidua, ingenua sit an libertina: nam neque nuptiae neque natales faciunt matrem familias, sed boni mores”

- mater familiasként azt a nőt kell elfogadnunk, aki nem él erkölcstelenül: a mater familiast ugyanis a többi nőtől az erkölcse különbözteti meg és választja el. így nem jelent különbséget, hogy (a nő) házas vagy özvegy, szabadon született vagy libertina, mert nem a házasság vagy a születés teszi a mater familiasi, hanem a jó erkölcs.

A lex Iulia de adulteriis erre az ellenpontozásra épít akkor, amikor úgy rendelkezik, hogy a házasságtörésért elítélt mater familiasí a prostituáltakkal gyakorlatilag azonos megítélés alá kell venni, a házasságtörés felett szemet hunyó férjből pedig kerítő, leno lesz, annak minden jogi, de elsősorban társadalmi hátrányával együtt.
Mindez logikus rendszert alkot azzal a körülménnyel is, hogy a római jog általában nem tiltotta a prostitúciót: a lex Iulia de adulteriis sem erre a célra irányul, hanem egyfajta elrettentésként és megtorlásként a társadalom perifériájára szorított személyekkel teszi egyenlővé azokat, akik korábban a „tisztességes” római állampolgárok életét élték, de - a törvényhozó megítélése szerint - súlyosan vétettek a római erkölcsiség, és különösen a római házasság hivatalos ideálja ellen.

romaikor_kep



A meretrices és lenones azonban nem csak a tisztes házasságkötés lehetőségétől kerültek eltiltásra. A klasszikus kor más tárgyú jogi normáit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a Kr.u. II. századra a teljes jogú római polgárt megillető privilégiumoktól és morális megbízhatóságon is alapuló kötelezettségektől a szexuális szolgáltatóipar szereplői gyakorlatilag meg lettek fosztva - ugyanúgy, mint más egyéb, morálisan „megbízhatatlan”, társadalmilag a periférián álló elemek, elsősorban a színészek és gladiátorok.

Ami a római polgárt megillető közjogi jogosultságokat és kötelezettségeket illeti, ezekkel a nők eleve nem rendelkeztek, tehát jogi helyzetüket nem befolyásolta az a tény, hogy prostituáltként tevékenykedtek-e vagy sem. A források mégis foglalkoznak a problémával - a férfi prostituáltak, kerítők kapcsán, illetve általában azokkal a férfiakkal összefüggésben, akik megélhetésüket egyéb módon, de „testükkel keresik meg”. Általában megállapíthatjuk, hogy ezeket a férfiakat a köztisztségek betöltésének lehetőségétől elzárták.

A magánjogi korlátozások köre ennél sokkal változatosabb; ezek körében is különleges fontossággal bír a praetor előtti megjelenés és az edictum által kínált jogsegélyek igénybe vételének lehetősége, a postulatio. A praeton edictum Ulpianus által megidézett szövegében (D.3.1.1. Ulpianus libro sexto ad edictum) a jogtudós felidézi, hogy a praetorok bizonyos személyeket egyáltalán nem engedtek saját ügyükben fellépni (ilyenek voltak a tizenhét évnél fiatalabbak és a süketek); mások ugyan megjelenhettek a praetor előtt, de más ügyében nem járhattak el, akik között a másokért való postulatio lehetőségét megtiltották a nőknek (D.3.1.1.5.: ne contra pudicitiam sexui congruentem alienis causis se immisceant” - hogy a nők a nemükhöz illő erkölcsös tartózkodással ellentétes módon ne keveredjenek mások ügyeibe), valamint az olyan a férfinak is (D.3.1.1.6.), „...qui corpore suo muliebria passus est", aki úgymond „megengedte, hogy testével mint női testtel bánjanak”.

A büntetőkeresetek indításának lehetőségét vizsgálva további korlátozásokra és tilalmakra akadhatunk. Ezek között is szembetűnő az a megállapítás, hogy nem követ el bűncselekményt (iniuriát) az, aki prostituáltnak öltözött nőt nyilvánosan zaklat. A D.47.10.15.15. (Ulpianus libro septuagensimo septimo ad edictum) ismert szövege szerint

„Si quis virgines appellasset, si tamen ancillari veste vestitas, minus peccare videtur: multo minus, si meretricia veste feminae, non matrum familiarum vestitae fuissent, si igitur non matronali habitu femina fuerit et quis appellavit vel ei comitem abduxit, iniuriarum non tenetur”

- ha valaki rabszolgaruhába öltözött fiatal lányokat szólít le, kisebb bűncselekményt követ el. Még kevésbé tekinthető bűnösnek akkor, ha a nők prostituáltnak és nem mater familiasnak voltak öltözve. Következésképpen ha egy nő nem matróna-öltözéket viselt és így szólította le valaki vagy csalta el a kísérőjét, az illető iniuria miatt nem vonható felelősségre. A prostituáltnak tehát per definitionem nem lehetett becsülete vagy méltósága.

A társadalom perifériájára való szorítás eszközeként jelentkezhetett az a sajátos „közrendi” megoldás is, mely szerint a prostituáltak számára kötelező lett volna az aediliseknél való bejelentkezés, azért, hogy a magisztrátusok nyilvántartásba vehessék őket. Az ilyen nyilvántartással kapcsolatosan rendelkezésre álló forrásaink viszont meglehetősen szűkösek, utalásszerűek.
Tacitus már említett története Vistiliáról, a magát örömlányként bejegyeztető előkelő hölgyről (Ann. 2.85.) tartalmazza azt a kitételt, mely szerint Vistilia „licentiam stupri apud aedilis vulgaverat”, nevét közzétette az aedilisek listáján, „more inter veteres recepto”, a régiek szerint elfogadott módon, „qui satis poenarum adversum impudicas in ipsa professione flagitii credebant”, akik a tisztátalan nők számára elegendő büntetésnek tartották azt, ha nyilvánosan így kell meg- vallaniuk szégyenüket.

Aulus Gellius szintén idézett feljegyzése (Ν.Α.4Λ4.) az éjszaka Manilia kurtizánnál botrányt rendező aedilisxöX39 tartalmazza a néptribunok elmarasztaló döntését is, mely szerint (N.A. 4.14.6.)

„Tribuni decreverunt aedilem ex eo loco iure deiectum, quo eum venire cum corollario non decuisset...”

- a tribünök úgy ítélték, hogy az aedilist joggal taszították ki a helyiségből, hiszen illetlenség volt ott „felkoszorúzva” (azaz mulatságra készen) megjelennie. Az ifjabb Seneca egyik művében (De vita beata 7.3.) az erényről és a bujaságról elmélkedik, és véleménye szerint

„Virtutem in templo convenies, in foro in curia ...: voluptatem latitantem saepius ac tenebras captantem circa balinea ac sudatoria ac loca aedilem metuentia...”

- az erényt a templomokban találhatod, a fórumon, a bírósági csarnokokban, a bujaság pedig rejtőzködve leselkedik és a sötétséget keresi, a fürdők, izzasztóhelyiségek és más, az „aedilis-től rettegő” helyszínek (Joca aedilem metuentia”) környékén. Mindezek a szöveghelyek valóban összefüggésbe hozzák az aedlilisekét a prostitúció felügyeletével, ami illeszkedik is e magisztrátusok feladatkörébe, az azonban kevéssé valószínű, hogy a prostituáltakról tényleg létezett valamilyen naprakész, hivatalos névsor.


Péter Orsolya Mária: Scortum, lupa, meretrix (A prostitúció a klasszikus római jog forrásaiban)