A rendelkezésünkre álló irodalmi források számos különböző szóval, kifejezéssel írják le a prostituáltakat, melyek skálája a vulgáristól az eufemisztikusig terjed. Gyakori, de pejoratív és durva elnevezés a scortum, mely szó szerint „bőr”-t jelent; egyrészt vélhetőleg a bőr mint anyag jellege miatt, másrészt annak a hasonlóságnak köszönhetően, ami a nyersbőrök kikészítése és a nemi aktus között mutatkozhatott" Plautus komédiáiban a szó már gyakorta előfordul , de más, emelkedettebb műfajban dolgozó szerzők, mint például Cicero is használják ugyanezt az elnevezést - ez utóbbi auctor, érdekes módon, finemü bírósági ellenfelei jellemzésére is használja a nem éppen hízelgő kifejezést.
A későbbiekben bemutatandó jogi források, de irodalmi szöveghelyek is gyakran meretrix-ként határozzák meg a prostituáltként dolgozó nőket, ami azért figyelemre méltó elnevezés, mert a meretrix szó szerint olyan nőt jelent, aki pénzt keres, akit megfizetnek. E kifejezés szinonimájaként bukkan fel forrásainkban a quaestuaria is.
A szintén gyakorta használatos prostibulum és proseda szavak arra a helyzetre utalnak, hogy e nők némelyike a bordélyházi fülke vagy esetleg a kocsma, fogadó előtt ülve várta az ügyfeleket. Az eufemisztikus kifejezések körében találhatjuk a szintén árulkodó famosa (= hí- res/hírhedt, ismert nő) szót is - nyilvánvalóan egy nő hírét elsősorban szexuális gátlástalanságának köszönhette, ami éles ellentétben állott a tisztességes római nőktől elvárt ideális magatartással.

Irodalmi forrásaink szemmel láthatólag rendkívül gazdagok a prostitúcióra vonatkozó hivatkozásokban, így a jog területén is megalapozottan várhatnánk valamiféle átfogó szabályrendszert a problémára vonatkozóan. Mégis a régi Rómában a prostitúcióra vonatkozó önálló törvényművel nem találkozhatunk. A rendelkezésre álló jogi források, hivatkozások szétszórtan, számos köz- és magánjogi kérdés kapcsán bukkannak fel; e tekintetben kiemelkedő fontosságú az Augustus-féle házassági törvényhozás.
A prostitúcióval, pontosabban a prostituált és a kerítő kilétével összefüggő legtöbb problémát a jogászok a lex Iulia de maritandis ordinibus, valamint a lex Iulia de adulteriis kapcsán vetik fel, hiszen e törvények megfelelő alkalmazása szempontjából elengedhetetlenül fontos volt tudni, hogy vajon ki tartozhat hatályuk alá, azaz a jog szemében ki minősülhetett meretrimtk illetve Zénónak, elsősorban a lex Iulia de maritandis ordinibus keretei között meghatározott házassági tilalmak, valamint az erkölcstelen nőkre később kirótt öröklési korlátozások szempontjából.

Míg azonban a szépirodalomban használatos szavak értékskálája a vulgáristól az eufemisztikusig terjed, a jogi források két jellegzetes kifejezéssel írják le a prostitúció lényegét: palam quaestum facere (szó szerint valaki „nyilvánosan keresi a megélhetését”), valamint corpore quaestum facere (valaki „testével keresi a megélhetését”). Mindkét körülírás figyelemre méltó, hiszen nem szerepel bennük nyílt hivatkozás a szexuális szolgáltatásokra: úgy tűnik, hogy a jogászok inkább a nyilvánosságra, illetve az ember saját testének bármiféle áruba bocsátására helyezték a hangsúlyt. A pénzkereset ilyen módjának megvetett mivoltára enged következtetni az is, hogy a jogi normák gyakran egy kategóriába sorolják a prostituáltakat azokkal, akik szintén „testükkel”, de a szórakoztatóipar más ágaiban (általában gladiátorként, színészként) próbálkoznak pénzkeresettel.

A „ki minősül prostituáltnak?” kérdés jogi szempontból történő pontosabb megválaszolása során a D.23.2.43. szöveghelyét kell kiindulópontnak tekintenünk, mely Ulpianusnak a lex Iulia et Papiához írott kommentárszövegét (Ulpianus libro primo ad legem Iuliam et Papiam) tartalmazza.

A D.23.2.43.pr. a fentiekben már említett palam quaestum facere kifejezést igyekszik jogi tartalommal megtölteni:

„Palam quaestum facere dicemus non tantum eam, quae in lupanario se prostituit, verum etiam si qua (ut adsolet) in taberna cauponia vel qua alia pudori suo non parcit.”

Nem csak arról a nőről mondjuk, hogy nyíltan, testével keresi a megélhetését, aki bordélyházban prostituálja magát, hanem arról is, aki (ahogyan ez szokásos) kocsmában vagy fogadóban teszi mindezt, vagy aki tisztességét nem óvja. A „nyíltan” történő prostituálódás e szöveghely szerint a nyilvános helyen történő fellépést takarná; ha azonban így értelmeznénk a palam szó jelentését, a körből eleve ki kellene rekesztenünk a titkosan vagy diszkréten működő prostituáltakat, aminek az lenne a logikus következménye, hogy a lex Iulia et Papia rendelkezései rájuk nem vonatkoznának. Természetesen a jogalkotó szándéka nem ez lehetett; és valóban, a D.23.2.43.1 tovább pontosítja az előbbi megállapítást:

„Palam autem sic accipimus passim, hoc est sine dilectu: non si qua adulteris vel stupratoribus se committit, sed quae vicem prostitutae sustinet”

- a „nyíltan”-t úgy is értjük, hogy „mindenütt”, azaz minden megkülönböztetés nélkül; tehát nem akkor, ha egy nő házasságtörő férfinek vagy stuprumot elkövetőknek adja oda magát, hanem aki a prostituált szerepét játssza, prostituáltként viselkedik.

A fenti meghatározás azonban magában hordozza a logikailag soron következő kérdést is: ki cselekszik úgy, mint egy prostituált? Úgy tűnik, hogy a jogász számára a válasz alapvetően morális jellegű: prostituáltként az viselkedik, aki több emberrel, megkülönböztetés nélkül, tartós életformaként létesít szexuális kapcsolatot.

A D.23.2.43.2. szöveghelyén ugyanis Ulpianus mérlegeli, hogy a palam quaestum facere meghatározás két eleme közül vajon a minden megkülönböztetés nélküli, életmódként űzött promiszkuitás, vagy a szexuális szolgáltatásokért átvett ellenérték-e a meghatározó:

„Item quod cum uno et altero pecunia accepta commiscuit, non videtur palam corpore quaestum facere”

- a jogász úgy véli, hogy ha egy nő, azt követően, hogy pénzt fogadott el, egy . vagy két férfival összeadja magát, nem tekinthető úgy, hogy nyilvánosan testével keresi a megélhetését. A pénzért történő szexuális szolgáltatás tehát akkor minősül „prostituáltként való viselkedésinek, ha azt az illető nő életformaként űzi.

Ezek szerint a quaestum facere, a megélhetés keresése, a pénzfizetés mégsem képezi a prostitúció domináns elemét? Úgy tűnik, hogy a remekjogászt gondolatmenetének logikus végig vitele önellentmondásba keveri. A D.23.2.43.3. szöveghelyén ugyanis Ulpianus a jó egy évszázaddal korábban működött jogtudós, Octavenus véleményét idézi:

„Octavenus tamen rectissime ait etiam eam, quae sine quaestu palam se prostituerit, debuisse his connumerari”

Octavenus igen helyesen azt mondja, hogy azt a nőt is prostituáltnak kell minősíteni, aki pénzkereset nélkül űzi a fentiekben meghatározott tevékenységet. E logikai ellentétet úgy küszöbölhetjük ki, ha feltételezzük, hogy a fenti döntés azért kerülhetett be Ulpianus kommentárszövegébe, mert az eset megítélése kivételes, problematikus lehetett pontosan azért, mert valószínűleg a legtöbb prostituált pénzért nyújtotta szolgáltatásait.