Az előbbiekben körvonalazott párhuzamok ellenére mindazonáltal úgy tűnik, hogy a prostitúció megítélésében megmutatkozó attitűdöket a maihoz képest sok tekintetben szélsőségesebbé tette a római világ alapvetően patriarchális jellege. A hivatalos morális és jogi elvárások szerint a férfi/férj feladata mindig is a család védelme és fenntartása (a „római polgár” méltóságának és becsületének megőrzése) volt, a nő/feleség feladata pedig elsősorban abban állt, hogy a férfit a fentiek megvalósítása során támogassa, törvényes gyermekek világra hozatalával biztosítsa a családi „vérvonal” folytatódását, valamint szexuális és morális értelemben feltétlenül erényes, feddhetetlen és hűséges maradjon.
A „Madonna”-szerepet betöltő nő értékeivel szemben a prostituált a másik végletet jelenti, akinek életmódja és minden cselekedete a fentiek szöges ellentétét alkotja. Nemhiába kiált fel megbotránkozva az egyik szereplő Terentius Adelphi című komédiájában (4.7.31.): „Meretrix et materfamilias una in domo?" - ugyanabban a házban egyszerre hogyan tartózkodhat egy örömlány és egy tisztes családanya?

Az ilyen elvárások mellett a prostitúció, pontosabban a prostituált személyének megítélésében mutatkozó kétarcúság még szembetűnőbb, és ezt a kontrasztot számos irodalmi forráshely is alátámasztja. Időrendben is első, szinte szimbólumértékü példaként kínálkozik Acca Larentia figurája, akit a klasszikus források Romulus és Remus nevelőanyjaként, prostituáltként és később egyfajta termékenység-istennőként mutatnak be.
Livius, Aulus Gellius és mások azzal magyarázzák a városalapító ikreket szoptató nőstényfarkas legendáját, hogy Larentia valójában lupa, „nőstényfarkas”, azaz prostituált volt.

Ilyen kezdetek után szinte nem is kétséges, hogy az idősebb Cato idejében (Kr.e. II. század eleje) a prostitúció Róma hétköznapjainak már szerves részét képezhette, vélhetőleg a fentiekkel azonos kettős megközelítésben. Horatius (Sat. 1.2.31-35.) idézi fel azt a történetet, mely szerint Cato megdicsért egy fiatalembert, akit éppen kilépni látott egy bordélyház ajtaján, mondván: erkölcsösen cselekedett, hiszen mikor rátörtek az alantas szenvedélyek, nem mások feleségét szennyezte be, hanem pontosan a megfelelő helyre jött kiélni vágyait. Cicero egyik szónoklatában (Pro Cael. 48.) ugyanígy érvel.
Véleménye szerint, ha létezik bárki, aki úgy gondolja, hogy a fiataloknak meg kell tiltani a prostituáltakkal való szerelmeskedést, az túl szigorú, és az ilyen személy nem csak a jelenkor szabadságától tér el, hanem az ősök szokásaitól is. „Mert mikor létezett olyan, hogy a férfiak nem cselekedtek így? Mikor minősült mindez helytelennek, mikor nem engedték meg? Mikor volt tiltott az, ami most engedélyezett?”

Érdekes módon ugyanakkor Cicero bírósági ellenfeleivel szemben gyakran használta azt a vádat, hogy erkölcstelen életmódot követtek, és ennek bizonyítására gyakran hivatkozott arra is, hogy az illető prostituáltak társaságát kereste, vagy maga is prostituáltként viselkedett.