Athénban nem ismerték az állami oktatást, minden polgár maga szervezte meg gyermekei neveltetését, amely a legtöbb esetben aligha jelentett többet, mint a betűvetés elsajátíttatását. Az írás-olvasás mégis sokkal elterjedtebb volt az athéniak körében, mint, mondjuk, a 19. századi Magyarországon. Az a polgár ugyanis, aki nem tudta elolvasni az Agorán vagy más nyilvános helyen fölállított kőtáblákon, sztéléken nyilvánosságra hozott törvényeket és népgyűlési határozatokat, önmagát rekesztette ki a politikai életből, s polgártársaitól megkapta a gúnyos idiotész, vagyis “magánéletbe visszahúzódó ember” minősítést. A szó későbbi fejlődéstörténete bizonyítja, hogy ez az ítélet nem lehetett különösebben hízelgő.

A polgárok hajnaltól délig dolgoztak saját műhelyükben vagy birtokukon, délben szunyókáltak egy kicsit, majd délutántól a sötétség beálltáig nyilvános helyeken, az Agora oszlopcsarnokaiban vagy a tornacsarnokokban töltötték az időt, beszélgettek, politizáltak, s megismerték egymástól, valamint a távoli vidékekről Athénba sereglett idegenektől a világ dolgait. A népgyűlések, ünnepek, lakomák, színházi előadások és sportversenyek szintén seregnyi közös élménnyel, beszédtémával szolgáltak. A nők azonban a legtöbb ilyesféle eseményről ki voltak zárva, s tanulni is csak kevés lánynak volt lehetősége.

Az előkelőbb és gazdagabb családok leányai-asszonyai egész életüket apjuk, később pedig férjük házában töltötték rokon asszonyok és rabszolganők társaságában. A görög férfiak féltékenyen őrködtek asszonyuk erkölcsei fölött, mivel biztosítani akarták, hogy törvényes örökösük valóban tőlük, ne pedig a család valamelyik barátjától származzék. Ez a bezártság, információ- és élményszegény életmód alakította a nők életét, sajátos hagyományait és korlátozott ismeretanyagát. Elzárták őket a férfiak ünnepeitől? Lettek hát saját ünnepeik, mint például a Theszmophoria, ahová a férfiak nem tehették be a lábukat.

A görög nők nevelésében a háztartási ismeretek, gyereknevelés, szövés-fonás elsajátíttatásán volt a hangsúly. A férfiak világának durvasága és erőszakossága csak a háborúk során vagy az esténként hazatérő, lakomákon elázott férj személyében hatolt be körükbe. Mit kezdhetett egymással egy ilyenformán nevelt férfi és asszony – a gyermekek létrehozásán kívül?
Ami a férjnek fontos volt az életben, azt feleségével nemigen oszthatta meg, hiszen ehhez hiányoztak az asszony ismeretei. De a nők sajátos problémái – a gyermek betegsége, a házi rabszolgák viselt dolgai, az asszonyok civódásai – sem jelentettek férjük számára különösebben érdekes beszédtémát.

Ha a szerelmet két ember testi és lelki kapcsolataként fogjuk föl – mint ahogy ezt maguk a görögök is tették –, úgy férj és feleség között ez nehezen alakulhatott ki. Még azokban az államokban is, ahol a lányok valamiféle szervezett nevelésben részesültek, mint például Spártában és a leszboszi Mütilénében, ezt a férfiak világától hermetikusan elzárt közegben kapták meg, s így nem csoda, hogy virágzott körükben a szerelemnek az a formája, amely – Szapphó működése folytán – éppen Leszboszról kapta a nevét. A házasság számukra a gondtalan leányélet végét jelentette, ezért búcsúztak a leendő asszonyok siratóénekekkel lányságuktól.
A két nem ilyesféle, intézményesített elszakítása a férfiak számára sem jelentett különösebb örömöt, noha éppen ők hozták létre generációk során ezt a természetellenes állapotot. A szerelmet annak lelki kiteljesedésével együtt saját feleségüktől nem kaphatták meg. Az olcsóbb prostituáltak (pornék) vagy rabszolganők “szolgáltatásai” sem jelenthettek kiutat, mivel ezeknek az asszonyoknak egy része még görögül sem tudott, műveltségük szintjéről nem is beszélve.

Voltak természetesen magasan képzett örömlányok, hetairák is, akik a legjobb körökben forogtak, a város politikai és szellemi életének fontosabb szereplőit a lehető legközelebbről ismerték, s lakomákon akár vitába is szállhattak velük, ám egy velük töltött éjszakát csak nagyon kevesen engedhettek meg maguknak, a tartós kapcsolat megvásárlása pedig még ennél is borsosabb összegbe került.
Az már más kérdés, hogy a vásárolt szerelem milyen mértékben pótolhatta az igazit. Ennek ellenére nem lehetett véletlen, hogy Periklész, miután megismerkedett a szép, művelt és szellemes Aszpasziával, elvált feleségétől, és elvette a milétoszi szépasszonyt, aki attól kezdve hűségben és szerelemben élt a nagy politikussal. Periklész szerencséje kivételesnek mondható.

A legtöbb athéni férfi számára nem tűnt járható útnak feleségül venni egy volt hetairát, ami egyébként is seregnyi kockázattal járt, mivel éppen Periklész szavaztatta meg azt a polgárjogi törvényt, amelynek értelmében a nem athéni asszonytól származó gyerekek nem kaphatták meg az athéni polgárjogot. Ez alól természetesen saját fiai sem jelentettek kivételt.
Az, hogy végül mégiscsak megkapták a polgárjogot, Periklész hatalmas tekintélyét bizonyítja. A többi művelt és a testi szerelemnél többre vágyó polgár számára azonban csak egyetlen út maradt: a homoszexualitás. A Lakoma szónokai az eltorzult társadalmi viszonyokból fakadó szükségből kovácsoltak erényt.



Németh György