Az is meglehet azonban, hogy Arisztotelész odavetett megjegyzése egy egészen másfajta intézményre utal, amelyet “beavatási homoszexualitásnak” nevezhetünk. E szokás emlékét több görög szerző is megőrizte; legrészletesebben Sztrabón ír róla. Az Augustus-kori szerző ősi krétai szokásnak tartja az ifjak elrablását. A szerelmes férfi három-négy nappal előbb bejelenti a hozzátartozóknak, hogy el akarja rabolni a kiszemelt fiút. A családtagok nem rejtik el az ifjút, s az elrablót is csak tessék-lássék üldözik, mert igazából örülnek, hogy ilyen megtiszteltetés érte őket.
Az elrabló két hónapig élhet együtt a fiúval. Együtt laknak és együtt vadásznak, majd a két hónap elteltével a férfi egy hadiköpenyt, egy ökröt és egy kupát ajándékoz a fiúnak. Ezeket az ajándékokat törvény írta elő, de természetesen értékesebb adományokkal is el lehetett halmozni a szeretett fiút. Az ökröt Zeusznak kellett föláldozni, s az áldozati lakomából az elrabló és kísérői is részesültek.

A közös vadászat, a hadiköpeny és a kupa mind-mind a férfiak világába való beavatás kellékei. A vadászat a régi, talán még törzsi vadászhagyományokra emlékeztet, a hadiköpeny a katonáskodásra, a kupa pedig a férfiak asztaltársaságára, amely Krétán legalább olyan fontos szerepet játszott, mint Spártában.
A jelenség, ha nem is elrablással egybekötve, Spártában is természetes volt. Olyannyira, hogy az állam vezetői, az ephoroszok megbüntették azt, akinek nem volt ilyen kapcsolata. A beavatási homoszexualitás, pontosabban paederasztia tehát egy sorsfordulóhoz kötött rítus, amely a fiúgyermeket átvezeti a nők világából, ti. az anya közegéből a férfiak világába, a vadászok és harcosok közösségébe. Platón úgy tartotta, hogy az a legjobb hadsereg, ahol a katonák egymás szeretői, mivel a szeretője szeme láttára mindegyikük számára nagy szégyen lenne pajzsukat elhajítva megfutamodni. Ezt az elméletet a thébaiak Szent Phalanxa a gyakorlatban is megvalósította.

A görög beavatási paederasztia ősi voltáról és elterjedtségéről heves vita folyik napjainkban. A vita egyik tárgya az a több tucat sziklafelirat, amelyet Théra szigetén, Apollón szentélye és az ifjak tornacsarnoka között fedeztek föl. A feliratok tartalma egyértelmű:

“Pheidippidasz szeretkezett”;
“Timagorasz és Empherész és én szeretkez[tünk];
“[Apollón] Delphiniosnál, Krimón itt szeretkezett [Amotiónnal], Bathüklész fiával, [...] testvérével”.

A szentély közelsége és egyes feliratok Apollónra való hivatkozása folytán több kutató egyértelműen beavatási paederasztia emlékét látja ezekben a szövegekben, mások azonban azt állítják, hogy mi sem idegenebb egy görög szentélytől, mint az ilyesféle “gyakorlat”, s a feliratok keletkezését kielégítően magyarázza az ugyancsak közel lévő tornacsarnok. A tornacsarnokokban meztelenül gyakorlatozó ifjak látványa ugyanis valósággal vonzotta magához a városbeli homoszexuálisokat, akik itt választották ki jövendőbeli partnerüket. A spártai tornacsarnokok istene pedig nem volt más, mint Erósz.

A görög világban különben is gyakoriak az ilyen témájú feliratok. Thaszosz szigetén nemrég került elő 57 hasonló felirat a Kr. e. 4. századból:

“Aétész szép, széparcú, édes boldog;
Aétész csillagorcájú;
Anthipposz széparcú;
Hérophón arany;
Müiszkoszom, édes.”

Ezek a sziklába karcolt vallomások feltehetőleg egy közeli erőd katonáinak és az ott kiképzett ifjaknak (ephéboszoknak) a hétköznapjaiba engednek bepillantást. A görögök, mint láttuk, nyíltan, sőt egyes esetekben büszkén vállalták homoszexuális kapcsolataikat, de mélyen megvetették és a törvény szigorával üldözték a homoszexuális prostitúciót.



Németh György