Hiba lenne azt gondolni, hogy a platóni modell a görög homoszexualitás minden megnyilvánulási formájára alkalmazható. Az egyszerűbb emberek körében a föntebb vázolt problémák jobbára ismeretlenek voltak. Nem azért, mert ők nem vágytak lelki partnerre feleségük személyében, hanem azért, mert a parasztok és parasztasszonyok, piaci árusok és kofák élményanyagában és műveltségében nem voltak akkora különbségek, mint a társadalmi elithez tartozó férfiak és nők esetében. A parasztasszony éppúgy részt vett a falusi munkákban, mint a férje, a kofa pedig a férfiak mellett árult a piacon.
A hétköznapi élettől nem voltak, nem is lehettek olyan módon elzárva, mint az arisztokraták asszonyai. Azt hihetnénk, hogy ennek következtében a homoszexualitás az arisztokrácia belügye volt, amelyet a hétköznapi ember éppolyan távolról szemlélt, mint az arisztokraták által tenyésztett lovak versenyét.
Forrásaink természetesen kevesebbet írnak a kisember világáról, mint a politikusok és művészek életéről, annyi azonban e kevésből is kitűnik, hogy a férfiak egymás közötti kapcsolata a szegényebb rétegek körében sem volt ismeretlen. Ám ennek okai egészen másutt keresendők, mint a társadalmi elit esetében.

A kisbirtokos parasztság szerény földecskéje legföljebb egy négytagú család eltartását tette lehetővé. Görög szokás szerint azonban az apa halála után a legtöbb államban egyenlően osztották föl az örökséget fiai között. Az ily módon szétaprózódott birtok már egy kisebb családot sem tudott eltartani.
Az archaikus korban így alakulhatott ki relatív túlnépesedés, amely görögök százezreit kényszerítette új haza keresésére: ezt a kirajzást hívjuk nagy görög gyarmatosításnak. Természetesen nem mindenki vállalkozott szívesen a városalapítás kalandjára. A családok megpróbálták saját szintjükön megoldani a feszítő problémát. A legkézenfekvőbb megoldás a más társadalmakban is jól ismert egykézés volt.

A boióthiai parasztköltő, Hésziodosz a Kr. e. 7. században azt ajánlotta, hogy egy családban csak egy gyerek legyen, méghozzá fiú. A gyerekszám csökkentésekor azonban a görögök olyan brutális eszközöket is igénybe vettek, mint a gyerekek kitétele (gondoljunk csak a kitett gyermek gyakori irodalmi motívumára) vagy a leánygyerekek eladása a városi nyilvánosházaknak.

A születések számát kezdetleges módszerekkel próbálták kordában tartani. Hésziodosz tankölteménye azt javasolja, hogy a fiú 30 esztendős kora előtt ne hozzon a házhoz feleséget, néhány évtized múlva Szolón már a 35 éves kort tartja megfelelőbbnek. Ha figyelembe vesszük a viszonylag alacsony átlagéletkort, egy 35 éves férfi már meglett embernek számított. A cél nyilvánvaló volt: minél később alapít valaki családot, annál kisebb lesz megszülető gyermekeinek száma. Csakhogy a házasságon kívüli nemi kapcsolatot szigorúan büntették, a házasságtörőt pedig, akit más feleségének társaságában rajtakaptak, a helyszínen meg lehetett ölni.
Könnyen belátható, hogy mindazok az ifjak, akik anyagi okoknál fogva kénytelenek voltak elodázni a családalapítást, s éppen szegénységük miatt a prostitúció igénybevétele sem jelenthetett számukra tartós megoldást, kb. 16 és 30–35 éves koruk között szinte rákényszerültek a homoszexualitásra. Talán éppen erre céloz Arisztotelész, amikor azt írja: a krétaiak, “hogy ne legyen annyi gyerekük, megengedték a férfiak egymással való nemi érintkezését”.



Németh György