logo

XVIII Maius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A daciai északi limes-szakasz nyugati felének főbb kutatási eredményeiről IV

Végeredményben leszögezhetem, hogy terepkutatásaim és tájékozódó jellegű ásatásaim folyamán az Alsókosály községnél a Szamosba ömlő Kosályi-patak völgye meg a Zsibó városnál a Szamosba torkolló Egregy patak medencéje közt kirajzolódik egy hol keskenyebb, hol szélesebb sávban létesített, 29 biztos, 12, ásatással egyelőre nem bizonyított figyelő- és jelzőtoronyból, egy biztos és két, ásatással még nem azonosított burgusból álló, az Ilonda pataka-Egregy torkolata közt esetleg kettős (?) védelmi vonalból összetevődő, tehát mélységben tagozódni látszó, nagyon sok tekintetben a (tágabban értelmezett) Meszes-hegység hullámos, keskeny hátán s DK-i lábánál húzódó, 68-70 km hosszúságú, összetett (komplex) védelmi sávhoz hasonló erődítményöv. Ez utóbbi elemeinek egyikével ellentétben azonban a jelen tanulmányban - nagyon röviden - ismertetett (egyesült) Szamos menti limes-szakaszon régebbi kutatók képzelet szülte állítása ellenére sehol se figyelhettem meg vallum-részletet. Folytatólagos fossa-agger (árok-töltés) létesítését a földfelszín alakzati (geomorfológiai) viszonyok nagyon megnehezítették, kiépítése rendkívüli munkamennyiséget, költséget követelt volna. (Kutatása is különleges erőfeszítéssel járt, ti. semmiféle útbaigazító helynév, tereptárgy, hegyvonulat stb. nem vezetett „nyomra”.)

A meszesi védelmi öv esetében „megszokott” tábor-sűrűséghez (kb. 70 km-en hét auxilia-tábor !) képest itt, csaknem ugyanakkora távolságon eddig ismert két tábor jóval csekélyebb számából következtethetem az Alsókosály-Tihó szakaszon valamivel csekélyebb lehetett az ellenséges támadások veszedelme, mint a „PortaMezesina” vagy a Szilágy megyei Vármező környékén.

Az ez alkalommal bemutatott limes-rész két veszélyeztetettebb szakaszának:
1. a Borszai-hegy („Dealul Birsaului”) meg a falkosányi „Cigla” közti, tehát mintegy 12 km hosszú körlet látszik (ezen a részen valószínűleg a karulyfalvi hágó felől várhattak nagyobb erőkkel indított támadásokat);
2. a másik veszélyeztetettebb 18 km hosszú körlet Csűrfalva meg Nagyilonda közt húzódhatott. Ezen a részen a Szamosba szakadó kisebb- nagyobb bal parti mellékvizek völgyei többé-kevésbé megkönnyítették az erdélyi Szamoshátra, továbbá a Napoca felé való előhatolást.

Kutatásaim elégtelen volta miatt továbbra is megoldhatatlan maradt az Ilonda-pataka meg a Büdöspatak völgye hadászati elreteszelésének ügye. Ezek a völgyek aránylag könnyű átjárást tesznek lehetővé a Lápos folyó tágas medencéjéből a Szamos völgyébe. Jövendő, kiterjedtebb kutatások remélhetőleg végleges választ nyújtanak majd a hajdani valóság minél alaposabb megismerhetőségére is. Az alacsony mészkőfennsík jellegzetes exokarszt alakulatai (víznyelők, zsombolyok, töbörök, szorosok stb.) mindenesetre megkönnyítették a limes legénységének feladatait, ugyanakkor nehezítették a Lápos szelíd domborzatú medencéjéből támadásra indult „barbár” csapatok előnyomulását.

Noha az 1968., 1970. és 1971. évi terepvizsgálódásaimkor sem vallum (árok-töltés), sem biztos castellum (kiserőd) nyomokra nem sikerült találnom, csupán sok helyütt (jelenlegi településektől többnyire távol eső, máig erdős tetőkön meglepő „épségben”, 0,5-0,7, sőt gyérebb esetekben 1,8 m magasságig megőrződött, 8-10 m átmérőjű, gyűrűs romként szemlélhető toronymaradványok hirdetik az egykori külső veszedelem nagyságát és a védekezés ehhez igazodó mértékét, mégis határozottan kezd körvonalazódni egy, a földfelszín alakzataihoz, annak adottságaihoz meglepő mértékben alkalmazkodó, azokat kitűnően felhasznált védelmi rendszer. Alkotóelemeinek az egykori valósághoz igazodó, sűrű telepítésével kellőképpen talán nem is értékelhető szerepet játszott nemcsak a jelzőrendszeres adatok gyors közvetítésével a két tábor-vár felé, de hadászati és erkölcsi (morális) hatásuk sem lehetett lebecsülhető.
Az ismételt terepvizsgálatokkor megfigyeltek értelmében tehát, ha az átkutatott területen - korábbi kutatók állításával szemben - nem is követhettem folytatólagos limes-árkot és -töltést (ezeknek a létesítése az adott földfelszín-alakzati feltételek mellett rendkívüli testi erőkifejtést és gazdasági erőfeszítést követelt volna), a daciai határnak ezen a szakaszán - igaz, csupán tornyok (egyes vagy kettős sorából alkotott?), esetleg néhány burgus-szal kiegészített -, de letagadhatatlanul jól szervezett, a Szamos kanyargós völgyében kígyózott főútvonalra támaszkodott védelmi rendszer létezett.

Az adott körülmények közt, amennyire csak lehetséges, egyenesen futott, egyelőre még felderítetlen fő- és mellékutak rendszere, beleértve a tulajdonképpeni limes-utat, Dacia Porolissensis résztartomány felső hadvezetőségének lehetővé tette bizonyos, veszélyeztetettebb helyek, rövidebb-hosszabb határszakaszok aránylag rövid idő alatti megerősítését, a védelmi rendszerben netalántán keletkezett rések viszonylag rövid időn belüli betömését.
A nyilván az (egyesült) Szamos-völgyhöz kötődött védelmi berendezés alapjában véve eléggé egyszerű. Egyszerűbb annál, amely a Meszes-hegység ormán és annak Erdély belseje felé eső aljában futott.

Az alkotóelemek telepítési elvének alkalmazását illetőleg azonban ennek a limesszakasznak, akárcsak a meszesinek az esetében - nyilvánvalón - a legcsekélyebb kockázati lehetőséget is elkerülni igyekvő, a legcsekélyebb terepadottságot is kihasználó, szinte bámulatos, körültekintő aprólékosságot figyelhetni meg. Hogy ebből mennyi az első castrametatores érdeme, a későbbi, feltételezhető, véres események milyen új elemek betoldását követelték, azt - természetesen - csupán az egész limes-szakaszra kiterjedő, rendszeres régészeti ásatások alapján dönthetnők el.
Az esetünkben is 60-70 km hosszan, nagyon egyenetlen terepen, jelentős viszonylagos magasságokkal jellemezhető (sziklafalrészletekben sem éppen szűkölködő) területen kialakított védelmi rendszer tervezésekor - láthatón - nagyon ragaszkodtak ugyan bizonyos alapelvek alkalmazásához, ám a végrehajtás, a „kivitelezés” részletei megdöbbentő hajlékonyságról, a természeti adottságokhoz való szinte tökéletes alkalmazkodási szellemről tanúskodnak, az ismeretlen nevű római castrametatores rendkívüli képességeit hirdetik.

Ez a védelmi egység (komplexum) nagyon leleményesen kieszelt, megtervezett, a földrajzi adottságokhoz „szabott”, tökéletesen összefüggő, alaposan átgondolt, rendszeres, talán mélységben is tagozott, megerősített határ szerves részét alkotta a limes Daciae-nak. Ennek létezését mind régibb, mind csak nemrégiben elhunyt neves kutatók is - teljesen igaztalanul - kétségbe vonták.

A fentebbiekben csak egészen vázlatosan, inkább csak a kutatásával kapcsolatban leszűrhető, főbb eredményein, a hozzá fűzött következtetéseken keresztül bemutatott limes-szakasz Dacia tartomány északi határának a közepe tájára esik. Jó ezt észben tartani, mert a keleti határszakaszon, a Beszterce-közeli Óvárhelytől kezdve lényegesen más a helyzet. Ezen, az immár a Kovászna megyei Nagybaconig bejárt, mintegy 280 km-nyire becsülhető határszakaszon a védelmi elemek száma érezhetőn kevesebb az északi részeken ismert helyzethez képest. Ott főként a Borgói-hegység, de különösen a tetőit tekintve a 2000 m-t is meghaladó Kelemen-havas, no meg a Görgényi-hegység, továbbá a Hargita, de általában a Keleti-Kárpátok többelemű párhuzamos redőrendszere tette fölöslegessé a határvédelem nagyobb arányú kiépítését, míg északon, a helyi jelentőségű „Porta Mezesina”-n kívül kb. 110 km szélesre tárul a „Szilágysági-kapu”.
A keleti határszakaszon az előretolt őr- és jelzőtornyok aránylag csekély számához képest föltűnőn nagy a közepes nagyságú erődítményeké. Számos burgi reteszelte el a (kis) ún. „belső kárpáti medencékből” a belső Erdélyi-medencébe hajdanában átvezetett hegyi átjárókat.

Ezzel elérkeztünk egy, a Dacia limes-ével kapcsolatban eddig elfogadott, uralkodó, alapvető kérdés említéséig. Mint ismeretes, kellő terepismeret hiányában von Domaszewski Alfred, neves német régész és feliratkutató megfogalmazta az ún. „Talsperre” („völgyzárás”) elméletét. Tudományos berkekben közismert volta és helyszűke miatt nem térhetek ki e kérdés bővebb taglalására. Bár a limes-kutatásban valamennyire is járatos, gondolkodó személynek első olvasásra alapos meghökkenést okozhatott volna az auxilia-táborok e látásmód, szemlélet szerint támadásoknak teljesen kitett volta, alig védelmezhetősége, a köztes, valamint előretolt védelmi elemek hiányából következő „vaksága”, hadászati tehetetlensége, tehát az elmélet voltaképpen elfogadhatatlan volta, körültekintő kutatások híján mégis évtizedek hosszú során keresztül ez volt a szinte meg se kérdőjelezett, egyedüli tudományos nézet.
Az e tanulmányban, de más közléseimben is előadottak alapján ítélő szakembernek - úgy vélem - azonnal világossá válik ennek az íróasztalnál született elképzelésnek a tarthatatlansága. Noha Torma Károly a múlt század 70-es éveiben végzett kutatásainak eredményei már helyes útra vezethették volna von Domaszewski Alfredot nézete kialakításában, a német kutató, úgy Játszik, nem mérlegelte kellő alapossággal a való helyzetet, vagy nem ismerte eléggé Torma Károly megfigyeléseinek tanulságait, így fogalmazhatta meg a kutatások mai állása szerint már rég elavult nézetét. Ma már teljességgel elfogadhatatlan tétele szerint Dacia tartomány határait ugyan csaknem szabályos egymástóli távolságra telepített, de végeredményben csupán mégiscsak nagy területen elszórt auxilia-táborok sora védelmezte volna.

A természetesen az Erdélyi-medencét övező hegységkoszorún (Jordanes ókori történetíró corona montiumán) keresztül vezető jelentősebb hágók alján, a hegységekből kivezető jelentősebb folyóvölgyek nyílásánál épített - Paulovics István megnevezésével élve - „peremtáborokon” kívül a tartomány még felderítetlen határszakaszain is mélységben tagozott, figyelő- és jelzőtornyok sorára, burgira, castellára támaszkodott, keskenyebb-szélesebb védelmi övet kell feltételeznünk, az „töltötte ki” a castra közét. Csakis így magyarázható meg az a furcsa helyzet, hogy a rómaiak mintegy 165 évig hatásosan védelmezhették a dunai határból messze északra, zsákszerűen a barbaricumba „mélyedő”, kb. 80 000 km kiterjedésű Dacia tartomány 1400 km-nél hosszabb határát!

Végezetül még egy, ehhez kapcsolódó kérdést érintek egészen röviden. Mint arra egyik korábbi közlésemben röviden már utaltam , a daciai határvédelem bizonyos tekintetben ugyan hasonlít Germania Superior, Raetia tartomány limes-éhez. Ez többé- kevésbé természetes is, hiszen - végeredményben - mindegyik szervezésében, megalkotásában szinte döntő szerepe volt Traianus. császárnak még az említett tartományok helytartójaként szerzett tapasztalatai alkalmazásával.
A limes Daciae azonban mélységbeli tagozottságánál, „mozgékonyságánál”, védelmének rugalmasságánál fogva nagymértékben járult hozzá az ellenséges erők idejekorai legyengítéséhez, szétszórásához, felmorzsolásához, megsemmisítéséhez.

A daciai limes mindeme jó tulajdonságai, sokoldalúsága, a vele kapcsolatos ötletes megoldások érvényesülése, a tervezésében megnyilvánuló éleselméjűség, körültekintés miatt hadászati-harcászati tekintetben minőségileg messze felette állt a germaniai, raetiai, britanniai hasonló létesítményeknek, ahol, mint tudott, Hadrianus császár uralkodásának első éveitől (117 utántól) kezdve minden rendelkezésre állott katonai erőt felsorakoztattak a merev, arcvonalszerű határra, Kahrstedt Ulrich és Kornemann Ernst nagyon találó szavaival élve: a „kordon vonalra”. Ha az ellenségnek sikerült áttörnie ezen az arcvonalon, a hátországban szinte akadálytalanul dúlhatott, rabolhatott, míg csak sietve ellene nem küldtek megfelelő alakulatokat.

Ehelyütt bővebben nem tárgyalhatott jellegzetességei miatt Dacia limese nem a közép- és nyugat-európai, hanem inkább a Birodalom délkeleti tartományainak (Syriának, Arabiának, Palaestinának) a védelmi rendszerére hasonlított. Mégis ezektől is különbözött; sajátosságait megtartotta Dacia katonai-közigazgatási kiürítéséig.



Ferenczi István